2009. szeptember 30., szerda

Takács Tervei a jövöre nézve:


Nos a következők.

Beáldozták ezt a négy embert és ezzel a rendőrségi nyomozásnak vége.
Ő megúszta és ennyi.
Cuccos és Sanci a sitten Kispartival átveteti a pénz begyűjtésének az irányítását és ennyi.
Persze ideges mert most 2-3 heti pénzük Moldvaival kiesett de mindegy majd pótolják ők azt.
Szigorúbb munkaköri leírással fogják azokat zsarolni akik nem akarnak fizetni.
Aki nem tejel azt azonnal kirúgják és feljelentik korrupcióért.
Ebből az ügyből is Takács jött jól ki. Tejhatalmú úrkén zsarolhatják Moldvaival az ellenőröket már nem csak kirúgással hanem börtönnel is!!!!!
A balhé el ül a nyomozásnak vége már nem kell félni attól,hogy a rendőrök figyelik az ellenőröket ezért az üzlet újra beindulhat.
A csapat újra szerveződhet mindenféle félelemtől mentesen a „korruptakat” a közvélemény felé lecsukták a vezetők megúszták és élnek mint Marci hevesen és ennyi.
2-3 hét és minden megy újra tovább mint azelőtt volt.
Takács,Moldvai,Laczkó megkapják a kis heti „zsebpénzüket” az ellenőröktől és ennyi a bolt megy tovább. Négy ember bőrén keresztül nyolc apa nélkül maradt gyerek árán Takács újra szedi a pénzt az ellenőröktől.

Kíváncsiak lennénk ha Takácsot vitték volna el Éva Kucsera egyből írt volna szemétládák
Vagytok gondoljatok Takács három gyerekére….Az igaz,hogy Takács szart mások gyerekére az apjukat simán feláldozta…De az övé azok fontosak lettek volna ez a lényeg.


Az új munkaszerződés alapján a területi ellenőrök az utcán akár ezt is megtehetik a parkolóőrökkel akármilyen gyanú esetén.

EZ A MAFFIA IS ÍGY BÜNTET MAJD:

A MSZP-S FÖNÖKÖK ÉS A MEGYEGYEZÉS:


LACZKÓ BÜNTETÉSE ILYEN LESZ:


RUSZNÁK BÜNTETÉSE ILYEN LESZ:


TAKÁCS,MOLDVAI ÉS A TÖBBIEK MAJD ÍGY JÁRNAK:

LACZKÓ ÉS A EGYKORI GAZDASÁGVÉDELMI NYOMOZÓ KOLLÉGÁI KÖZÖTT IS ILYEN BESZÉLGETÉSEK ZAJLOTTAK,ZAJLANAK LE

íGY VALL MAJD A BÍRÓSÁG ELÖTT LACZKÓ IS:


AKÁR LACZKÓ JÁNOS ÉS HRUSKA CSABA KÖZÖTT IS LÉTREJÖHETETT ILYEN BESZÉLGETÉS:

A feljelentgető területi ellenőr...


A mocskos román Moldvai József teszi a feljelentéseket a rendőrségen a kirúgott parkolóellenőrök ellen korrupció miatt.
A.Robi,Pizsama,Ihász mind ő jelentette fel őket a Böp Kft nevében a rendőrségen…
Mintha ő nem közülük való lenne és mintha ő nem lett volna korrupt mint a fenti kép tanúskodik róla. Szemét jellemtelen Román geci azt hiszi így majd megúszhatja a felelőségre vonását????
Te mocsok akikből éltél azokat jelented fel?????

Vajon a fotó láttán önmagát is feljelenti a román geci!!!!!!!!
A fotó terhelő bizonyíték ránézve is!!!!!!!
A Román Geci is korrupt volt parkolóőrként is,és mivel bűncselekmény 4 év alatt nem évül el a kép alapján őt is fellehetne jelenteni korrupcióért!!!!!!

Akkor most Bongyor sétál a rendőrségre területi ellenőrként az egykori parkolóőri önmagát feljelenteni????? Aligha………………….

Kispartí átveszi-e az irányítást?


Átveszik az irányítást.


Mivel Cuccost letartoztatták ezért a parkolási maffia élére a legjobb csicskása Kisparti Attila lép. A pénz gyűjtése folytatódik tovább és a parkoló őrök között ezt valakinek koordinálni irányítani a kell ezt a feladatot eddig Cuccos és Sanci látta el. Most a helyükre lé a tanítvány Kisparti eljött az ő ideje. De meddig?????
Végül is logikus Sanci,Cuccos kiesett jön az ifjú padavan és ő gyűjti be a pénzt a többi ellenőrtől Takácséknak. Minden jól meg van már szervezve Takács ebben nagyon ügyes.
Persze ő közvetlenül senkihez sem szól ez ügyben a piszkos munkát másokkal végezteti el.

ILYEN VOLT A CÉG KORRUPCIÓS BELSŐ VIZSGÁLATA


Tehát ezek szerint nincs bűnös...

2009. szeptember 28., hétfő

RABOK ÉS SZABADOK.

Ők az áldozatok a Takács féle parkolási maffia áldozatai.

Ne ez a négy nyomorult ember a bűnös!!!!! Sanci nem ezt érdemelte volna akár mennyire is nem szerettük. Cuccos is egy sunyi két színű szemétláda de ő sem érdemelte volna ezt. Gyík és Gyúrsi meg abszolút áldozatok. Ők az áldozatok a Takács féle parkolási maffia áldozatai. Értse már meg mindenki amíg Takács és Moldvai a cégnél vannak vezetőként addig a korrupció ellen a harc reménytelen mert ők szervezik az egész korrupciót. Laczkó János meg az elnéző nyámnyila magatartásával maximálisan hozzájárult ezekhez… Ki a felelős???, Nos az aki ezt az egészet hagyta,hogy így legyen Rusznák és Laczkó akik ahelyzett,hogy megoldották volna ezt a problémát inkább azzal voltak elfoglalva,hogy mindenhol tagadják az egészet és hazudozzanak össze-vissza mindenhol. Blogunkat Laczkó olvassa rendszeresen ezt mindenki tudja itt minden le lett írva neki és mégsem tett semmit. A tavalyi Duka balhé után simán rendet kellett volna tenniük ahelyett ,hogy a területi ellenőrzést leépítik. Volt olyan 2.5 hónap,hogy összesen egy az az egy területi ellenőr volt a cégnél az is nem más mint Moldvai tehát a parkoló maffia nem,hogy leépült volna ezzel,hanem még jobban felépült.Takácsot,Moldvai csak egy dolog érdekelte,hogy minél több pénz vágjanak zsebre az öröktől nulla munkával. Laczkó meg nem mert vagy nem akart szembe szállni velük vagy ő is benne volt az egészben. Itt már odáig fajultak a dolgok,hogy Takács és Moldvai olyan gusztustalan módon zsarolták ki a pénz az ellenőrökből,hogy az már minden jó ízlést felül múlt. Az egyik ilyen módszer az volt,hogy aki nem akart fizetni annak a pályáját Moldvai 2-3 tanuló ellenőrrel nullára verette.Elég hatékony módszernek bizonyult mindenki igába dugta a fejét ezután. Aki nem azt kirúgták valami koholt dologgal mint pl:A.ROBIT is. Az olyan újat akit fizetésre akarták rábírni hónapokig járatták a kőrutakon aztán betették egy-egy napra egy lightos 13 vagy 9. kerületi pályára lássa mit lehet itt szedni pénzben.Utána Takács utasítására előbb egy régi parkolóőr majd végül Moldvai kereste meg,hogy fizetni kell nincs ingyen cirkusz. Láttad itt milyen pénzeket lehet keresni de azokat nem adjuk ingyen volt a szöveg. És ennek nagyon sokan bedőltek. Mindenki meglett zsarolva vagy fizetsz és akkor kereshetsz vagy kirúgunk és feljelentünk korrupcióért…Ez volt a két választási lehetőség persze,hogy mindenki fizetett. Na meg gondoljunk bele Gyúrsi 5 gyerekkel milyen választása lehetett volna??? Tehát itt ez a most elkapott négy ellenőr nem ártatlan de főleg nem is bűnös őket nap mint nap zsarolták a pénzért. Sanci is a főnököknek begyűjtött pénzel bukott meg. Nem hisszük azt sem,hogy Sanci jó szántából gyűjtötte Takácsék pénzét. Most meg amikor Takácsék feje felett ott lebegett a börtön ennek a négy embernek a bőrén keresztül próbálnak majd kibújni a felelőségre vonás alól…De nem fog sikerülni nekik… Laczkó János tegye a szívére a kezét ön megállíthatta volna ezt az egészet de nem tette és most ennek a levét Sanci 2 ,Cuccos 1,Gyursi 5 gyereke issza meg!!!! Ami különösen gusztustalan Laczkóban,hogy a volt rendőr kollégáival alkut kötött ennek a négy embernek a lebuktatására. Az,hogy Takácsot és Moldvait még az sem érdekelné ha ennek a 4 embernek az összes gyermekét megölnék az tudtuk mert Takács és Moldvai két gusztustalan aljas féreg,de Laczkó is ilyen szemét legyen. Ha a Duka balhéja után rendet tett volna Laczkó és Rusznák akkor most ez a négy nyomorult ember nem került volna börtönbe!!!!!! Tehát akkor ki a felelős???? Rusznák,Laczkó,Takács, és Moldvaiban jellemtelen aljas férgek és azt kívánjuk nektek dögöljön meg veletek együtt az egész családotok együtt. Mert többször is bebizonyosodott,hogy ti más családjaira sem vagytok tekintettel ezért innentől kezdve mis sem leszünk tekintettel a ti családotokra. Érdekes sztorik a családokat illetően: Rusznák apja ÁVÓ-s karhatalmista volt. Takács második gyerekének nem is Takács az édesapja hanem Zs.Miki a cég előző operátoráé. Takács már mástól terhesen vette el a Mónikát. Ciki…. Folyt..Köv…

HITELES TÖRTÉNETE A SANCINÁL TALÁLT 30 EZER FORINTNAK A PIROS ZSACSKÓBAN.



Nos a Sancinál hétfőn az autójában megtalált 30 ezer forint nem az aznap addig begyűjtött pénze volt.
Hat rendbeli vesztegetéssel gyanúsítják Sancit tehát addig hat boltba ment be.
A hat boltból 30 ezret nem szedhetett össze ezt mindenki tudhatja hat bolt két autóval számolva az 12 autó az az 12 ezer forint. Azért ilyen jól nem megy még az ellenőröknek sem,hogy du:1-ig 30 ezret keressenek.
Mivel blogunk korábban megírta ,hogy Moldvai pénteken szedi a heti pénzeket az ellenőröktől az öltözőben ezen a gyakorlaton változtattak azzal ,hogy nem Moldvai hanem Sanci és Cuccsos gyűjtötte össze a pénzeket,és nem péntekenként hanem hétfőnkét lettek a heti pénzek begyűjtve.
Tehát a Sancitól lefoglalt pénz ami az autójában volt egy piros zacskóban az valójában Laczkó,Takács és Moldvainak járó heti pénz volt az öröktől.
Kíváncsiak lennénk ha a pénzekről ujjlenyomatot vennének melyik ellenőrök ujjlenyomatait találnák meg rajtuk a rendőrök????? FURA….

Parádéztak a híradóban a rendőrök Sancinál találtak az autójában egy piros zacskóban 30 ezer forintot reméljük Sanci elmondja ,hogy azt Takácséknak kellett gyűjtenie!!!!

KÉNYSZER ALATT.


Tapsolhat mindenki a nagy elfogásokhoz amiket a TV híradók mutogattak szép….
De nézzünk a dolgok mögé is egy kicsit ott mi van.
Sanci,Cuccos,Gyík,Gyursi bebukott ennyi a tény de a 35-ből csak ők négyen voltak korruptak. A vezetés tudta nélkül ők négyen építették ki a pakoló maffiát aligha.
Ők csak áldozatok még ha nem is ártatlanok. Nos Cuccosnak és Sancinak már nagyon kiállt a rúd ők ezért buktak le. De Gyík és Gyúrsi abszolút csak áldozatok Laczkó rendőrségi kapcsolatain keresztül Takács és Moldvai feláldozták őket.
Laczkó is szép ember amikor Szerdán amikor a újabb három ember őrizetbe vetté a rendőrök a BRFK-tól átmentek a Böp Kft-hez az őrizetbe vett emberek öltöző szekrényeit átvizsgálni.
Az átvizsgálás után Laczkó János irodájába mentek ahol jó izűen hahotáztak Laczkóval az egykori kollégájukkal. Ezt a vihogást a cégnél többen is hallották és meg is voltak döbbenve rajta. Most tartóztatták le a cég 3 dolgozóját Laczkó beosztottait erre Laczkónak van kedve nevetgélni a letartóztatásban részt vett egykori kollégáival!!!!
Szégyellje magát Laczkó is milyen egy mocsok aljas az ilyen ember a saját beosztottainak teszi az életét szemtelenül irányítottan tönkre. Dukát,Pohárkát,Benny,Pingu stb kibaszatta OK. De ezeknek az embereknek az életüket tette tönkre ez a mocsok Laczkó Takács vezényletével. Milyen jellemtelen emberek az ilyenek??????
Púpos patkány kirúgattál egy csomó embert OK….De ezeknek az életüket tetted tönkre!!!
Nyugi a tied is tönkre fog menni….Majd pl:meg keressük a Felkai Szilvi férjét és elmondjuk neki mit művelsz a feleségével stb…..
Takács azokat is beáldozta akik neki gyűjtötték a pénz,reméljük ők majd Cuccos és Sanci elmondják rád nézve az igazat és akkor te is buksz….
Ez az egész egy ördögi kör aki bekerül a Böp Kft-hez ellenőrnek annak egy idő után tejelnie kell a vezetőknek vagy kirúgnak. Ha valaki ebbe belekerült az ebből kijönni már nem tudott.
Tulajdonképpen Sanci és Cuccos is csak egy áldozat volt a kapzsiságuk-é de első sorban Takács áldozatai voltak mert ő zsarolta őket a több és több pénzért…..

NEM MOND LE,EZ A LÉNYEG!!!!!!


A KIS ÁRTATLAN.

RUSZNÁKOT IS ÍGY VÁRJA MAJD AZ ELÁRULT LETARTOZTATOTTAK CSALÁDJA.


Rusznák nem mond le.



Egész eddig azt bizonygatta nincs korrupció a cégénél a korrupciós belső vizsgálat szerint.
Senki nem nyilatkozott úgy,hogy tudna valamit a korrupcióról ezért nincs is korrupció a cégében lassan 1 éve ezt ezzel érvel.
Akkor,hogy történhet meg az ,akik szintén átmentek az úgynevezett szigorú belső vizsgálaton négyen most őket viszi el bilincsben a rendőrség.
Rusznák Imre nagyon szigorú ellenőrzést emleget amióta a Duka balhé van.
Amióta a Duka kiborította a bilit azóta nagyon szigorú a területek ellenőrzése és azóta nincs is korrupció????

Tehát mit ért Rusznák belső vizsgálata????
Mit ért a szigorú ellenőrzési rendszere amit dicsőit és amire állandóan hivatkozott eddig?????


Nos a válasz egyszerű semmit.
Rusznák Imre szarul végezte a munkáját amiért ilyen csúnyán megbukott négy embere…
Ha a Tv állítása szerint ezek az emberek napi 50 ezer forintot kerestek akkor az csak ennél a négy embernél napi 60-70 autót jelent területenként ez.
Tehát a szigorú Rusznák féle istenített területi ellenőrzés eddig a 13,kerületben napi 300 db zsebre fizető autót ennek a négy embernek a négy pályáján nem vett észre??????
Vagy nem is akart??????

Rusznáknak mindenképpen nagy felelősége van az ügyben ezzel a letartóztatási hullámmal kiderült a belső vizsgálata szart ért,az szigorú ellenőrzési rendszere szintén szart ér….Tehát ez által Rusznák Imre munkája is szart ér!!!!!!!

RUSZNÁK MEGBUKOTT!!!!!!!
ÉS MÉG Ő NEM FELELŐS?????
A HAZUGSÁGOKON,FÉLREVEZETÉSEKEN ALAPULÚ KOMMUNISTA SZELLEMÜ CÉG VEZETÉSE SZART ÉR.

Ki a felelős egy cégnél ha ilyen balhé van????
Kommunista szellemben pláne?????
Hát az igazgató,mert nem tud rendet tartani és a rábízott feladatot ellátni!!!!!

Rusznák Imrének régen kicsúszott a kezéből az irányítás……
Csak ezt nem meri önmagának beismerni……
Akkor kellett volna erre először rájönnie amikor a saját maga által hozott bizalmasai is Anita,Pamuki Marcsi otthagyták őt.

RTLHIRADÓ.




Szegény Gyík nem ezt érdemelnéd mert nem te vagy az igazi bűnös.
Hanem Takács,Laczkó,Moldvai és Rusznák.....

BÖRTÖN:


Mindenki megkapta a 30 napos előzetes letartóztatást....SAJNOS.




Sanci megkapta a 30 napos előzetes letartóztatást….
Szegény nem mondjuk,hogy ártatlan de itt nem ő a fő bűnös hanem azok a vezetők akik erre teret adtak és a kapzsiságával őt bele kényszerítették ebbe a helyzetbe.

Sanci gyere ki minél előbb!!!!!!
Ne hagyd,hogy Takácsék megússzák ezt ők dobtak oda koncként téged mondj el mindent róluk!!!!

Ugyanez vonatkozik a többiekre is.
Ne hagyjátok magatokat mondjatok el mindent Takács és Moldvai, hogy kényszerítettek titeket erre.

BLIKK.

Öt parkolóőr rács mögött
2009-09-27 08:29:29
Újabb négy taggal bővült a parkolási maffi a gyanúsítottjainak száma.
BUDAPEST - A másfél évvel ezelőtti leleplező cikksorozatunk nyomán indult rendőrségi vizsgálat a finisébe érkezett. Újabb és újabb korrupt parkolóőröket tartóztat le a BRFK gazdaságvédelmi osztálya. Az ügy akkor robbant ki, amikor a Blikkben kitálalt néhány parkolóőr a BÖPnél folyó visszaélésekről. Elmondták, napi 60-70 ezer forintot keres egy parkolóőr a területén lévő üzlettulajdonosoktól kapott vesztegetési pénzzel. A hét elején S. Gergelyt tartóztatták le, akit mindjárt előzetes letartóztatásba is helyeztek, majd követte őt K. Csaba, M. György és M. Zoltán is.
- A most letartóztatott parkolóőrök azonnali szabadságot vettek ki, amikor értesültek társuk elfogásáról. Őket otthonukban kaptuk el - nyilatkozta a BRFK szóvivője, Tafferner Éva, hozzátéve: a háromból két ember egy helyen tartózkodott. Úgy tudjuk, a közel 20 fős csoportból mindenki őrizetbe kerül majd, s feltehetően azok a vezetők sem ússzák meg, akik minden héten kaptak a parkolóőrök illegálisan beszedett pénzéből.
- Jó, hogy végre elkapják ezeket a „bűnözőket", de a legjobb az volna, ha T. úr is rács mögé kerülne, hiszen neki kellett minden pénteken 10 százalékot leadni - reagált a hírekre az egyik koronatanú, a rendőrséggel együttműködő, korábban kirúgott parkolóőr.
K. Sz.


http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/ot-parkoloor-racs-mogott-2000669/

TÉNYEK.



Újabb három parkolóőrt fogtak el, Budapesten, vesztegetésért. Ők is a Budapesti Önkormányzati Parkolási KFT-nek dolgoztak. A cégtől egy őrt hétfőn vittek el a rendőrök. A másik, szintén több botrányba keveredett cégnek, a Centrum Kft-nek ma járt le három kerülettel a szerződése. De kettő gyorsan meg is hosszabbította. Biztosan annyira előnyös. Mint a többi szerződés, a többi üzlet a hatodik, hetedik, nyolcadik kerületben.

Cuccos most is fönök-e?

Sanci és Cuccos anyák napja is így lesz.?



Vajon ilyen környezetvédők is lesznek?



A karácsonyuk ilyen lesz:




A színjátszó szakkörük is ilyen lesz?




CUCCOS mindig azzal büszkélkedett az öltözőben ő a főnök most vajon a sitten is ő a főnök???
Kötve hisszük….

2009. szeptember 24., csütörtök

FELDOBOTT titeket a saját cégetek



Nézzük végig a videókat és gondolkozzunk!!!!!!!
A rendőrségi nyomozást és akciót segítette a Böp Kft.
Sancit,Gyíkot,Gyursit,Cuccost,Ihászt segítette a Böp Kft lebuktatni?????
Laczkó János állandóan azt ígérgette nekik nem lesz semmi baj a rendőrség meg úgysem tudja a korrupciót bizonyítani mert ő elintéz mindent.
Utána azt halljuk a riportból,hogy a Böp segített a saját dolgozóit lebuktatni????
Laczkó ennyire átverte az embereit nyugtatgatta őket aztán nem lesz semmi baj közben a hátuk mögött szervezte a letartóztatásukat.
Feldobtak öt embert,hogy Rusznák,Laczkó,Takács,Moldvai megússza az ügyet!!!!!
11 gyerek hiába várja haza az apját mert a munkahelyük a Böp Kft feláldozta őket!!!!
Nyugi Takács a te három gyerekes is hamarosan hiába fog hazavárni téged!!!!
Mondjuk a Noémi nem is tőled van hanem a Mikitől csak te neveled.



Parkolási cég is segítette az akciót és az elfogást:
Nyugalom RUSZNÁK lelkiismerete tiszta.Csak 11 gyerek nem látja az apját miatta évekig.

RUSZNÁK ÉS A LELKIISMERETE:





Tiszta a lelkiismerete????
Van neki olyan egyáltalán????
Amikor a családja előtt szarrá verték egyszer akkor nem gondolkozott????
Most majd fejbelővik?????


Reméljük......
Halál rád és a családodra!!!!!

Újabb parkolóőröket vettek őrizetbe vesztegetés miatt.

Újabb parkolóőröket vettek őrizetbe vesztegetés miatt Budapesten. A BRFK sajtóügyeletese annyit mondott, hogy három embert fogtak el, részleteket nem közölt. Tegnap Angyalföldön tetten értek egy saját zsebre bírságoló parkolóőrt. A Budapesti Önkormányzati Parkolási cégnél dolgozó férfi elfogásában a parkoló társaság is segített. (MR)

http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=103501&dt=2009-09-23_20:28:20

Újabb korrupt parkolóőröket fogtak el Pesten
2009. szeptember 23., szerda, 15:29

Szerdán este három parkolóőrt fogtak el a rendőrök vesztegetés miatt. Hétfőn már elfogtak egy saját zsebre dolgozó őrt, az újabb három gyanúsított azóta került a rendőrök látókörébe. A hétfőn elfogott, napok óta figyelt őrnél harmincezer forint kenőpénzt is találtak.
Parkolóőröket vettek őrizetbe szerdán a rendőrök vesztegetés miatt. A három őr azután került a hatóságok látókörébe, hogy hétfőn már elfogtak egyet, akinél 30 ezer forint vesztegetési pénzt is találtak.
A hétfőn letartóztatott parkolóőrt Budapest XIII. kerületében fogták el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint éppen pénz vett át egyik vesztegetőjétől a Kresz Géza utca és a Csanády utca kereszteződésében, amikor tetten érték. Az őr a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulás alkalmazásában állt. Autójában megtalálták és lefoglalták az aznapi bevételt, 30 ezer forintot. A nyomozók már több napja figyelték, mert azt gyanították, hogy nem legális módon plusz bevételhez jut. Az őrt hatrendbeli vesztegetéssel gyanúsítják, de a nyomozás során ez a szám még növekedhet.

A Független hírügynökség szerint a hétfőn lebukott parkolóőr napi 50 ezer forintot keresett feketén. A rendőrség kezdeményezte, hogy a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba.

A BRFK szerint az ilyen jellegű bűncselekmények felderítése azért nehéz mert se a vesztegetőnek, sem a megvesztegetett alkalmazottnak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy bejelentést tegyen. Mivel nagyon nehéz tanukat találni, nem tudni, hány korrupt parkolóőr lehet még a kerületben - mondta.

Az eljárás során végig együttműködtek a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulás ellenőrzési szolgálatával. A rendőrség ezzel párhuzamosan tovább folytatja a nyomozást a XIII. kerületi parkolási ügyekben, amit még 2008 őszén indítottak bejelentések alapján.

A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:

http://origo.hu/itthon/20090923-korrupt-parkoloor-kerult-horogra-budapesten.html

2009. szeptember 23., szerda

A MAFFIA FEJE

Nem más mint Takács Sándor
A MOTTÓJA ÚGYSEM TUDNAK RÁ BIZONYÍTANI SEMMIT. A Mádi úti teremgarázsos új építésű ház amiben lakik: Az autója: Ez lehetne az ő rendszáma is:

A banda felépítése:


Takács első napja a sitten:


A MAFFIA FEJE.

Nos elkezdődött a feláldozások kora.
Nalát,Pohárkát,Dukát,Benny kirúgatta addig Sancit lecsukatja.
Mindenki tudja,hogy a háttérben Takács Sándor áll. Alkut kötöttek a rendőrséggel Laczkó keresztül,hogy ő megúszhassa a börtönt ennek az ára,hogy a parkolóőreit lecsukatja.
Takács intéz még mindent a mai napig is. Beosztások,pénzek begyűjtetése stb ezt is mindenki jól tudja. Laczkó csak egy bábu közte és Rusznák között.
De ami külön szemétség a Tényekben Rusznák úgy állította be a dolgot,hogy ők együtt működtek a rendőrséggel Sanci elfogásában…Gyakorlatilag feldobták őt.
Akkor felmerül a kérdés miért nem akkor jelentették fel amikor a Hír Tv hiradójában szerepelt ő és Cuccos?????
Rusznák egy hazug szemétláda,Laczkó hazug jellemtelen patkány, Moldvai köpönyeg forgató,Takács mozgatja ezeket a barmokat dróton.
Tehát akinek itt börtönben lenne a helye elsőként az Takács Sándor lenne.
Cuccos és Sanci sem ártatlan de nem ők a fő bünösök!!!!!!
Ha ezután bárkit elvisznek Pl:Cuccost stb. működjön együtt a rendőrséggel mondja el Takácsék mit művelnek,és Péntekenként,hogy gyűjtik össze tőlük a pénzeket.
Aztán csodálkozik Rusznák,hogy agyonverték a TAXISOK????

Sanci a kapzsisága és Takács áldozata. Sanci belevolt kényszerítve a korrupcióba mert Takács napról napra többet kért zsebre tőlük…
Emlékszel Taki amikor a Ecseri útnál keveselted a számodra átadott korrupciós pénz????

Itt a fő bűnös Takács Sándor amíg ő a cégnél van nem lesz nyugalom a korrupció továbbra is folyni fog mert ő szervezi azt.!!!!!!!

Ha a korrupciót szeretné valaki ennél a cégnél hathatósan orvosolni az alábbi személyek elbocsátására lenne azonnal szükség:
Takács Sándor
Rusznák Imre
Laczkó János
Kovács Csaba
Moldvai József
Kisparti Attila

Ezeknek az embereknek az elbocsátása a cégtől egyszerűen lefejezné a parkolási maffiát.


És mi lesz ezek után????
Nos most pénteken is Moldvai begyűjti az öltözőben a zsebre pénzeket és adja tovább Takácsnak ennyi lesz nem több.

ÍGY BUKOTT BE SANCI.





Sanci bűnősségéről is így beszélnek majd a sitten a haverok:


Megint saját zsebre dolgozó parkolóőrt fogtak

Vesztegetésen ért és elfogott a rendőrség egy parkolóőrt Budapesten. A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft-nek dolgozott, illetve ezúttal a saját zsebének. Az angyalföldi Fidesz felszólította a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, hogy mondjon le. Ő viszont azt mondta, hogy nem mond le, a lelkiismerete tiszta és büszke arra, hogy felléptek a korrupció ellen.
A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói egy hosszú megfigyelés után elfogtak egy parkolóőrt, tetten értek őt, éppen vesztegetés közben. A rendőrségen azt mondták: a parkolási cég is segítette a nyomozást és az akciót is. A férfi autójában, a büntetésekre használatos piros zacskóban megtalálták azt a 30.000 forintot, amit néhány óra alatt kapott a környéken lévő boltokban, hogy ne büntessen.
A botrány még tavaly nyáron kezdődött. Akkor több volt parkolóőr beszélt a Tényeknek arról
hogy az autósok zsebbe fizettek nekik. Azt mondták: ebből a pénzből kellett adni a főnökeiknek is. Egy hangfelvételen szintén tavaly nyáron a cég igazgatója, Rusznák Imre is arról beszélt, hogy tud a cégen belüli korrupcióról. A cég vezetője most azt mondta, hogy 1 év alatt mindent megtettek, hogy visszaszorítsák a cégen belüli korrupciót. Szerinte most bebizonyosodott, hogy lehet harcolni a korrupció ellen.


A Fidesz 13. kerületi önkormányzati frakcióvezetője azt mondta: nem érti, hogy miért tartott ilyen sokáig, míg végre egy parkolóőr lebukott. Azt is mondta, hogy a cég vezetőjét, Rusznák Imrét is terheli felelősség, és hogy emiatt le kellene mondania. Rusznák viszont erre azt válaszolta, hogy az ő lelkiismerete tiszta.

Az elfogott parkolóőr beismerte a vesztegést. A rendőrség szerint a következő napokban több új gyanúsított is lesz az ügyben…..
TAKÁCS ÉS CUCCOS MOST PUCOLÓS LESZ????????
SZERENCSÉTLEN HÜLYE SANCI FELÁLDOZTÁK ŐT A SZARHÁZI RUSZNÁK,LACZKÓ ÉS TAKÁCS……

Dynamó felháborodva


Felháborító.


Laczkó valamelyik reggel azt ígérte az eligazításon,hogy nem lesz baj megvéd minket.
Mit hallok a Rusznák interjúban ők segítettek a rendőrségnek.
Hát a jó kurva anyátokat Laczkó,Rusznák és Takács.
Megvédtek minket azt ígéritek közben ti dobtok fel áldozati koncként a rendőröknek.
Igen is fizetünk minden héten a Moldvai gyűjti össze a pénzt és adja tovább Laczkónak és Takácsnak.
Sanci ne vidd el te a balhét mond el,hogy fizettél zsebre Takácséknak minden héten.
Sanci csak egy áldozat a kapzsiság csapdájába esett Takácsék zsarolása miatt.
Ha Sancinak esze van feldobja az egész fizető Takács féle csapatot és nem viszi ő el egymaga a balhét.
Kurva Anyád Rusznák a te lelki ismereted tiszta te szemét tudsz mindenről te magad is sikkasztasz a beszerzéseken és utána még te segíted a rendőrséget!!!!!!!!!!

Parkolóőrök bekövetkezett amitől féltünk kitört a balhé Laczkó,Takács,Rusznák csak önmagával foglalkozik és beáldoznak bárkit csak ők megússzák!!!!!
A Szarházi Takács beáldozta Nalát,Pohárkát,Bennyt,Áhdyt,Pingut aki segítették őt anyagilag erkölcsileg,munkával azokat árulta és rúgatta ki

Ha engem is bevisznek kipakolok mindent!!!!!!!!!!

Blikk.

Tetten érték a parkolóőrt
2009-09-23 04:55:00
Hétfőn elfogták S. Gergelyt, aki éppen üzletről üzletre járva szedte a parkolási pénzt.
BUDAPEST — A nyomozók azonban ezzel nem elégszenek meg, ígérik, a férfi napokon belül cellatársakat kap. Másfél évve a Blikk robbantotta ki a korrupt parkolóőrök ügyét. Akkor néhány dolgozó megelégelte főnökei zsarolását, kiléptek a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.től. Mint azt elmondták, fejenként napi 50-60 ezer forintot zsebeltek be a XIII. és a IX. kerületben. Péntekenként pedig 10 százalékot le kellett adniuk főnöküknek.


Gyanúsítják S. Gergely elfogásakor épp üzletről üzletre járva szedte be a parkolópénzt

– A több mint egy éve indult nyomozásban több száz tanút hallgattak ki a BRFK gazdaságvédelmis nyomozói, ennek eredményeképpen a XIII. kerületi Kertész utcában elfogtuk az első gyanúsítottat – nyilatkozta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője, s hozzátette: a férfit több napja figyelték, feltérképezték napi rutinját, beszéltek a „kuncsaftokkal”, végül pedig elfogták. A Blikk információi szerint a férfi naponta 50 ezer forintot szedett össze. Úgy tudjuk, napokon belül tucatnyi elfogás várható még az ügyben. – Örülünk neki, hogy végre elfogták az egyik korrupt parkolóőrt, s reméljük, hogy az egész bandát sikerül felszámolni! – nyilatkozta Karászi Viktor, az egyik leleplező őr jogi képviselője.
K. Sz.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/tetten-ertek-a-parkoloort-video-2000419/

Cuccos lesz a következő ez ő is tudja.

Amikor a rendőrség el akarja fogni őt menekülni próbál a motorjával amit a videón is látható.
Több kevesebb sikerrel.

Karrier a böp kft-nél.

Karrier lehetőség a Böp Kft-nél miniszteri fizetésekkel egyszerű szakmunkásképzőt végzetteknek.

Rusznák Imre „IMO”
ügyvezető igazgató.
Iskolai végzettsége vendéglátó ipari szakközépiskola.
Eredeti szakmája:pincér
Jövedelme papíron:nettó 600 ezer forint.
Ténylegesen:2-3 millió forint.
Nyelvtudása:Nincs


Laczkó János
Ellenőrzési csoport vezető.
Iskolai végzettsége: Rendőr szakközépiskola
Eredeti szakmája:utcai rendőr
Jövedelme papíron:nettó 150 ezer forint.
Ténylegesen:400-500 ezer millió forint.
Nyelvtudása:Nincs


Takács Sándor „PÚPOS”
Ellenőrzési csoport vezető helyettes (Parkoló maffia feje.)
Iskolai végzettsége:Autószerelő szakmunkás képző (később esti érettségi)
Eredeti szakmája:autószerelő segéd
Jövedelme papíron:nettó 150 ezer forint.
Ténylegesen:400-500 ezer millió forint.
Nyelvtudása:Nincs


Kovács Csaba „CUCCOS”
Iskolai végzettsége:szakmunkásképző
Eredeti szakmája:szakács
Jövedelme papíron:nettó 85 ezer forint.
Ténylegesen:400-500 ezer millió forint.
Nyelvtudása:Nincs


Sándor Gergely „SANCI”
Iskolai végzettsége:szakmunkásképző
Eredeti szakmája:szakács
Jövedelme papíron:nettó 85 ezer forint.
Ténylegesen:400-500 ezer millió forint.
Nyelvtudása:Nincs


Moldvai Jószef „BONGYI”
Területi ellenőr.
Iskolai végzettsége:szakmunkásképző
Eredeti szakmája:szabó
Jövedelme papíron:nettó 130 ezer forint.
Ténylegesen:400-500 ezer millió forint.
Nyelvtudása:Román

Hunvald hatmilliót tett zsebre úgy, hogy előzetesben van.

Hunvald hatmilliót tett zsebre úgy, hogy előzetesben van. A börtönben is kapja fizetését Hunvald György, a VII. kerület fél éve előzetesben ülő MSZP-s polgármestere. A „hivatali vesztegetéssel”, hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsított politikus február óta közel hatmillió forintot tehetett zsebre úgy, hogy rács mögött van. A szocialista többségű kerületi önkormányzat a költségtérítéssel együtt a mai napig havonta 750 ezer forintot utal Hunvald számlájára. A Fidesz szerint felháborító, ami Erzsébetvárosban történik, ezért hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogják, hogy a képviselő-testület függessze fel Hunvald György alapilletményének kifizetését, költségátalányát pedig vonják meg. „A börtönben lévő szocialista polgármester - a letartóztatása óta eltelt idő alatt - összesen 5 millió 940 ezer forint juttatást kapott az önkormányzattól” - tájékoztatott Vattamány Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi frakcióvezetője vasárnap Budapesten. „Az a határozott álláspontunk, hogy ezen kifizetéseket meg kell szüntetni” - közölte. „Amikor családok ezrei kerülnek egyre lehetetlenebb helyzetbe csak ebben a kerületben, elfogadhatatlan, hogy a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított, munkáját nem végző polgármester ilyen hatalmas zsebpénzt kapjon” - fejtette ki a frakcióvezető. Zárolták a vagyonát A nyomozási bíró egyébként a napokban zárolta az erzsébetvárosi szocialista polgármester vagyonát. Az egyik bulvárlap információi szerint öt ingatlant, 12 autót, egy nagy értékű óragyűjteményt, valamint bankszámláról százmillió forint körüli összeget is lefoglaltak.

Nem tárgyalnak a kormánnyal.

Felfüggesztették a tárgyalást az önkormányzatok a kormánnyal.
120 milliárd a megszorítás, azt mondják, nincs miről beszélni. Ez lett volna az első egyeztetés, de csak monológok hangzottak el. Jövőre a terv szerint kevesebb jut az iskolákra, szociális programokra, a közlekedésre és a kultúrára is.

Százmilliós Hunvald lefoglalt vagyona



A polgármester keszthelyi víkendháza is több tízmillió forintot ér, nemrég teljesen felújították.

Ingatlanok, drága járművek, százmilliós bankszámla, óragyűjtemény van a listán.


BUDAPEST - Százmilliós nagyságrendű Hunvald György (MSZP) zárolt vagyona - tudta meg a Blikk! A VII. kerületi polgármesternek értesüléseink szerint igazi aranyélete lehetett, amíg nem került az erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt hűtlen kezelés, visszaélés és csalás gyanújával előzetes letartóztatásba - erre utalnak lapunk információi.
Úgy tudjuk: az ügyészség öt ingatlant - amelyből kettő volt a politikus nevén - vett zár alá: ez azt jelenti, hogy a tulajdonos vagy megbízottjai nem rendelkezhetnek szabadon a vagyontárgyaikkal, így például el sem adhatják őket.
Lefoglaltak egy Hunvaldhoz köthető autóflottát is. Értesüléseink szerint a 12 tagú autóparkban - amelyben a polgármester Jaguar XJ típusú kocsija mellett egy 607-es Peugeot és egy Trabant is szerepelt - volt olyan kocsi is, amely informátorunk szerint 15-20 millió forintot is megér.
Ugyancsak nem nyúlhat hozzá senki Erzsébetváros első emberének bankszámláihoz: ezeken - úgy tudjuk - százmillió forintos nagyságrendű összeget vontak zár alá az ügyészek. Értesüléseink szerint a számlák az ingatlanokhoz hasonlóan szintén nem Hunvald nevén voltak, hanem közvetlen családtagjai nevére szóltak. Informátorunk ugyanakkor állítja: nem utal semmi arra, hogy a polgármester külföldön nyitott volna számlát vagy offshore cégben lenne érdekelt, mivel ennek ellentmond a hazai számlákon zárolt összeg nagysága. A lefoglalt ingóságok között egy nagy értékű óragyűjtemény szerepel - tudtuk meg.
A polgármester nagy lábon élt - ezt állítja egy most megszólaló volt munkatársa is. Golcsa József, a politikus egykori sofőrje és bizalmasa a Magyar Hírlapnak pakolt ki. A cikkben Golcsa azt mondta, a polgármester állítólagos szeretőjével és barátaival Svájcba utazott, de meglátogatták Monacót is. A sofőr úgy emlékezett: Genfben például egy üzletben 7,5 millió forintért vett egy órát a polgármester. Hunvald keszthelyi nyaralójába a gépkocsivezető állítása szerint többször szállított festményeket, és egyszer a lelkére kötötték, óvatosan bánjon a képpel, mert 40 milliót ér. Golcsának saját bevallása szerint gyakran
ételt és italt kellett vinnie a Balatonhoz, így esetenként 400 kilométert vezetett.
Golcsát azóta kirúgták, mert Hunvald állítólag üzent a börtönből: „A Józsiban már nem szabad megbízni." A sofőr a rendőrségnek ugyanis beszámolt arról, milyen utakon jártak.
Amnéziás?
Nem emlékszik az elmúlt évek történéseire Máriási Károly ügyvéd, Hunvald György bizalmasa. Az Index szerint az önkormányzati alkalmazásban álló idős ügyvédet a nyár végén kerékpározás közben érte baleset. Golcsa József a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt állította, Máriási hozta azt az üzenetet a börtönbe zárt Hunvaldtól, hogy az önkormányzatnál ne bízzanak meg benne.

2009. szeptember 22., kedd

Friss hír.




FRISS HÍR!!!!!!
SANCIT A RENDŐRSÉG LETARTÓZTATTA.

Sanci a Tv interjújában azt mondta semmit nem tud a korrupcióról ő becsületes.
A rendőrség ezt mégis másképpen gondolta ezek szerint.
Felhívjuk minden parkoló őr figyelmét arra olyan balhét amit nem követett el ne vállalja el.
Mindenki tudja ezt a parkolási maffiát Takács Sándor irányítja,Laczkó János,Kovács Csaba,Moldvai József és Rusznák Imre hathatós közreműködésével.
Ebből adódóan nem Sanci,Renkó vagy Kisparti érdemel jogerősen 8 év börtön büntetést,hanem Takács,Laczkó,és Rusznák a fő bűnösök.

Vajon Sancit is majd Dr.Őr Mária védi???
Akkor biztos 8 évet kap majd alapul véve a Duka munkaügyi perét.

CUCCOSNAK ÉS TAKÁCSNAK MELEGÍTSD A HELYÉT SANCI MERT ŐK IS MENNEK HAMAROSAN UTÁNAD.
Sanci egyszer azt mondta ő véksőkig ki fog tartani a cégnél,nos hát a börtönig kitartott.

Laczkó jól megvédte!!!!!

Ez a Bűnötök.

Btk.252. § (1) A költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy a társadalmi szervezetnek az az önálló intézkedésre jogosult dolgozója, illetve tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy az ilyen előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető az előnyért a kötelességét megszegi.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető
a) a kötelességét fontosabb ügyben szegi meg,
b) a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.

2009. szeptember 16., szerda

TAKÁCS ÉLETE A SITTEN IS ILYEN LESZ.


Áhdy kérésére….Takács börtönbeli napjai így fognak telni.

Mivel Takács Sándor alias púpos patkány a parkolási maffia vezetője ő nagyon okosnak ,dörzsöltnek tartja magát de előbb-útóbb úgyis sittre kerül. Legkésőbb a Fidesz hatalomra jutása után.
Az itt látható videók Takács Sándor mindennapi életét vetítik előre majd a sitten ami az elkövetkező években várni fog rá.

Az első napjai így telnek majd neki is:


A ZUHANYZÓBAN TAKÁCS SÁNDORNAK IS EZT KELL MAJD ÁTÉLNIE:

Sanci pizza futárként is egy szemétláda volt.




http://hu-hu.hi5.com/friend/p220883270--S%C3%A1ndor+Gergely--html

Sancit már a pizzásként is utálták a kollégái.
Meg tudtuk,hogy Sanci a 13.kerületi Don Pepénél volt pizzafutár és ott is utálták a volt kollégái is pénz éhsége miatt.
Egy volt kollégájától tudtuk meg az alábbiakat:
Egy nagy céges rendelésnél három futár ment ki annyira sok pizzát kellett ki vinni a céghez,Sancinak fizették ki az összes pizzát jó nagy jattal,de Sanci ahelyett,hogy szétosztotta volna a rajta kivül szintén a céghez pizzát szállító kollégái között a nagy jattot eltette magának megrövidítve a másik két kollégáját akik szintén szállítottak az adott címre.
Sanci állandóan sírt a jó jattos címekért és olyanok elől is elvette a jattos címeket akiknek is nagy szükségük lett volna a jattra ezért is utálták őt nagyon.
Ha olyan címre ment ahol kevés jattot kapott akkor ha legközelebb ide vitt pizzát akkor mielőtt kiszállította volna azt beleköpött a pizzába a sajt alá.
És még számtalan ilyen történet van róla reggelig sorolhatnánk.

De érdekes 2002-ben belépett a Böp Kft-hez 56000 forint nettóval egy vacak kombi Trabantal egy gyerekük volt a felesége is dolgozott és egy 17.kerületi pesti úti albérletben laktak.
2002 és 2009 között 56000 és 85000 ft volt a fizetése 2003-ban vett egy Opel Vectra 1800 ccm-es autót 700 ezer forintért nem sokkal később született még egy gyerekük a felesége gyesre ment. 2006-ban vett egy családi házat Maglódon 20 millióért részletre.
2008-ban vett 400 ezer forintért horgász felszerelést, 1 millióért robogót.
Fizeti a ház rezsijét,a ház részleteit a két gyerekét eltartja,autóval jár dolgozni Maglódról napi min 100 km oda vissza egy 1800 ccm-es autóval….
Mind ezt teszi 2002-2009 között kapott 56000-85000 foritnt fizetéséből……?????


Sancit is így fogja majd el a rendőrség Maglódon:

DYNAMO RETURN AGAIN


„Hello!


Amiért hozzászólok ismét annak az az oka,hogy Laczkó János ellenőrzési csoport vezető valamelyik reggel az eligazításon közölte velünk:Nem kell a Hagyó féle ügyészségi feljelentéstől félnünk,mert az ügyészségnek nincs nyomozati jogköre és az ügyészségnek semmi köze az egész ügyhöz.Majd a rendőrség nyomoz ebben az ügyben is nyugodjon meg mindenki…..
Miért nyugodjunk meg merül fel a kérdés? Mert a rendőrségi ügyet eltudja intézni nekünk...
A másik problémám az lenne de szerintem ezzel nem vagyok egyedül Laczkó olyan büdös izzadtság szagú mint egy görény. Valamelyik nap be kellett mennem az irodába a gyomrom kifordult tőle.”

Kedves Dynamó.

Laczkó alapból büdös mert egy dabasi tehénpásztor legény volt a patakban kétszer fürdött meg egy évben összesen ezért büdös. A kölni nála a lócitromot jelenti.
A másik dologra azt válaszolnánk neked Laczkó félrevezet titeket mert az üggyel már a NYOMOZÓ ÜGYÉSZSÉG is foglalkozik a nevéből adódóan nekik viszont rendelkezik nyomozati jogkörrel és élni is fog vele. Mert Laczkó János egykori rendőr kollégáit bűncselekmény elkövetésére veszi rá azzal,hogy a büntető ügyet befolyásoltatja a saját akarata szerint illetve a büntető ügy aktáiba szabadon beletekinthet és arról másokat informál.
Érdekes majd ha a BRFK kipattan a balhé Laczkó mindent letagad és a volt rendőr kollégáit hagyja szarban.

Fogja már fel mindenki itt maximum jövő tavaszig van itt Rusznák és a lopós bandája.
Jön majd a Fidesz és mindennek véget vet. Az a Fideszes képviselő lesz a 13.kerület polgármestere aki feltárta a cégben folyó 500 milliós korrupciót.
Szerintetek ő mit fog tenni Laczkóval,Takáccsal és a többiekkel.???
Illetve a 13.kerületi rendőrkapitányt is az aktuális polgármester nevezi ki tehát ha jön a Fidesz és Fideszes rendőrkapitánya lesz a 13.kerületnek akkor majd ő előveteti ezeket az ügyeket újra és korrektül ki lesznek vizsgálva és akkor jaj lesz a Púposnak és bandájának.

Másfélszeresére drágulhat a menza.

Drágább lesz az iskolai menza, harmadával csökken ugyanis a támogatás. Idén egy gyerek 65 ezer forintba került a költségvetésnek, mostantól azonban csak 22.500 forintba. Két lehetőség van: vagy a szülők fizetnek többet a gyerek ebédjéért, vagy az önkormányzatok.

Rohadt kommunisták Bajnaival az élen szégyelljék magukat a gyerekektől és a nyomorékoktól kell elvenni az pénz amit a Rusznák féle ex-kommunisták elsikkasztottak közpénzekből.

Tarlós István (Fidesz) fővárosi frakcióvezető a BKV tartozásairól

NO COMMENT...
A PUSZTA IGAZSÁG.
BÖP KFT is pont ugyanilyen csak kicsiben.

Lemondott Szili Katalin.

Lemondott Szili Katalin az Országgyűlés elnöke. Katona Béla az utódja, ő az MSZP frakcióvezető-helyettese volt eddig. Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka.

Nyilván tudatában van az MSZP közlegő összeomlásának.
Rusznák kövesd te is mielőtt megjárod!!!!!

Orbán a válságról és a szlovák helyzetről





A költségvetés visszavonását kérte a kormánytól Orbán Viktor. Azt mondta, hogy a készülő költségvetés rendkívül veszélyes, olyan, mint a BKV gazdálkodása, csak nagyban. Szerinte az országnak továbbra is Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöke, Bajnai Gordon csak "dublőr". Orbán Viktor a Millenárison mondott politikai szezonnyitó beszédet.

Bajnai a BKV csak a jéghegy csúcsa.



A költségvetés mellett a BKV-ról és a minisztériumok utazásairól is beszélt Bajnai Gordon az interjúban, amit a Tényeknek adott. Vizsgálatot rendelt el a Blikk információjával kapcsolatban, hogy - ahogy Bajnai fogalmazott - "nehezen indokolható utazásokat számoltak el több minisztériumban". Szerinte ami a BKV-nál történt, az csak a jéghegy csúcsa. Azt mondta, hogy nem lepődne meg, ha több állami cégnél is hasonló ügyek derülnének ki.
Bajnai Gordon a Tények Estében adott interjújában azt mondta: a kormány kitölti a ciklust, de ő nem lesz miniszterelnök jelölt. Szeretne inkább sokat lenni a gyerekeivel és a családjával.
Beszélt a BKV-ról is, szerinte az, ami ott történt, az nem lehet hiba, vagy figyelmetlenség eredménye. Úgy fogalmazott: "szimpla hülyeségből nem lehet 100 millió forintos végkielégítést kifizetni egy középvezetőnek. Az nyilvánvalóan valamilyen ügyeskedés, hogy ha nagyon finoman akarok fogalmazni." Ezért döntött úgy a kormány, hogy az összes állami vállalat kifizetéseit nyilvánossá teszik. Ami szerinte okoz majd meglepetéseket. Például olyanokat mint, amilyen a BKV-nál derült ki. Ezért mondta azt, hogy a BKV csak a jéghegy csúcsa.

A Böp Kft 500 milliója is a jéghegyben van!!!!!!!

Mindenről tudtak a BKV-nál.

Szalainé Szilágyi Eleonóra mellett más vezetők is kaptak úgy végkielégítést a BKV-tól, hogy utána is ott dolgoztak. A Felügyelőbizottság most minden egyes kifizetés jogosságát megvizsgálja. A több milliós tanácsadó szerződések pedig már a rendőrségen vannak.



Bajnai: nem a szív büdzséje

Nem a szív, hanem a fej költségvetése, ami majd a parlament elé kerül, ezt mondta a miniszterelnök. Bajnai Gordon szerint a válságnak még koránt sincs vége. Mégis, a következő tíz év legfontosabb feladatának a cigányok integrálását nevezte, egy úgynevezett cigány elit kialakításáról beszélt.

De Gordon a szív büdzséje lesz ez mégpedig a kommunista szív büdzséje.




A ZUSCHLAGH ÜGY TOVÁBB.

Baja Ferenc államtitkár, Baráth Etele volt miniszter és Csiha Judit szocialista képviselő sem tudott arról, hogy Zuschlág Jánosék fiktív szervezeteken keresztül szereztek pénzt. Mindhárman tanúk voltak, és ezt vallották a bíróságon. Baja Ferencet szembesítették is a másodrendű vádlottal - Zuschlag titkárával - aki azt állítja, Baja tudott a csalásokról.

GOOD BY SIERRA MAN



2009.szeptember.14-én a Böp Kft-től elbocsátották I.Lászlót.
Oldalunk ezúton szeretne neki sok sikert és szerencsét kívánni.
Kívánjuk neked minél hamarabb találj magadnak munkahelyet és jó egészséget.

2009. szeptember 9., szerda

MAGATOKRA MARADTOK.


Magatokra maradtok HAMAROSAN!!!!!


Olyan embereket fenyegettek zsaroltok próbáltok megfélemlíteni akiknek egy későbbi tanúvallomásuktól fog függni ti hány évet kaptok!!!!!
A 2010-es választást a Fidesz fogja nagy többséggel nyerni ez nem vitás kb:60-70 %-al.
A Fidesz megígérte rendet tesz nos ez azt jelenti,hogy minden Mszp kötődöttségű céget hivatalt megtisztít az MSZP-sektől. Ami azt jelenti az összes vezetőt kirúg..
Tehát első körben a cégtől repülni fognak a vezetők Rusznák,Laczkó,és a többi csoportvezető.
Második körben az új Fideszes igazgató kibassza a parkolási maffia tagjait,mert ő is olvas újságot és gondoljuk lesznek olyanok akit tájékoztatják, felhívják a figyelmüket a dolgokra.
A második körben repülni fog Takács,Moldvai,Cuccos,Sanci,Kisparti,Renkó stb…..
A politikai forgató könyvek szerint ekkor fog komolyabban a rendőrség is beindulni az ügyben. A Zuslagh ügy is két évig ült de aztán az is beindult. Mekkora párhuzam lenne!!!
Nos ha a rendőrségi vizsgálat komolyan beindul majd akkor gondoljátok Laczkó nyugdíjas rendőrként Dabasról majd a Teve utcába járkál,hogy majd akkor már számára idegeneket védjen? Örül ha majd önmagát védeni tudja. De ezt ő is tudja.
Tehát Cuccos,Sanci most mehettek a jó pályákra napi:30-40 ezer forintot keresni már nem tart sokáig fogjátok ezt már fel…Pár hónap múlva lehet,hogy már a börtön elkerülése ellen kell küzdenetek. Takácsra,Moldvaira,Rusznákra,Laczkóra nem számíthattok majd ők majd csak magukat fogják védeni. Gondolkozzatok egy kicsit….Ezt a balhét valakinek úgy is el kell vinnie….Csak nem mindegy,hogy Takács a maffia fejeként kap 5 évet ,vagy Kisparti egy egyszerű parkoló őrként kap 5 évet.
Itt a két fő bűnös ebben az ügyben Takács és Cuccos ezt mindenki tudja ők érdemelnék a legsúlyosabb büntetést is. De majd ők más bőrét keresztül próbálnak kibújni a felelőségre vonás alól. Ha ebből a kártyavárból kiesik egy lap akkor az egész összefog dőlni.
Ne feledjétek mit csinált Takács pl:Lajossal,Prohárkával stb….azt hiszitek ha oda kerül a sor titeket nem fog feláldozni mindenkit feláldozna csak ő megússza.
Nyugodtan dőljön be mindenki Laczkó és Takács szövegét úgysem lesz semmi..Ez csak ideig óráig tart.
Nyomoz a BRFK az APEH a Nyomozó Ügyészség az ügyben a cég nyakán a helyi és a fővárosi Fidesz, Hagyó feljelentette a céget stb…… előbb-útóbb összedől itt minden.
Ami még itt szép Takács mindenkit hülyének tart csak ő az ész senki más. De akkor miért nem volt annyi esze amíg egy kicsit el nem ül az ügy nem gyűjtik a pénzt az ellenőröktől???
Egyáltalán Takács,hogy mert neki menni ilyen embereknek akiket ő kirúgatott.
Utána valakik szétbasszák az autóját még csodálkozik örüljön,hogy nem verték agyon.Reméljük mielőtt lecsukják még erre is sor kerül.
Takács mottója az volt ha kirúgatott valaki ugyan majd mit tud tenni ez a hülye utána.
Nos lehet,hogy ez egy „csövesnél” bejön de a többieknél nem jött be!!!!!!
Mit vár majd Takács ha a büntető ügy beindul és tanúként az általa kirúgatott embereket is beidézi a bíróság???? És elmondják majd mit művelt a ,hogy írja a beosztást illetve az Ecseri útnál amikor megkapta a részét a heti pénzből ő azt keveselte.

Gondolkozzon el mindenki lehet,hogy ma 20-30-40 ezer forint van a zsebében de mi lesz holnap arra is gondolni kell.

Majd az APEH is elhiszi a Sancinak az interjújából,hogy 85 ezerből él?
Családi ház részletre,rezsi,1 milliós robogó részletre,drága horgász felszerelés,20 éves Opel napi 100 km autózással Maglódról,autó rezsije,két gyerek eltartása,privát mobilszámla kifizetése,cigi stb…Mind ezt 85 ezerből??????

Viktor Gyere már és tegyél rendet.

Elfogott Ávosok 1956-ban nagy királyok voltak de most remegnek a számonkéréstől.Takácsék is így járnak majd.




Viktor hiányzol már nagyon.
Gyere hamar zavard el a kommunistákat.
Teljesen igaz a Böp Kft-re is amit elmondasz az év értékelődben.
A Böp Kft is egy szocialista minta cég,zsarolás,korrupció ellopott 100 milliók stb…….

Gyurcsány a ratyik között.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és felesége megérkezett a Melegfelvonulásra, ők is csatlakoznak a menethez. Kemény bekiabálások fogadták őket, nyomdafestéket nem tűrő szidalmakat kaptak, még sikosítót is ajánlottak nekik.
Hülye Gyurcsán kiment imagét javítani erre mi lett belőle.

Meleg védő rendőrök.

Ehhez ért és van pénze a magyar rendőrségnek.
A buzikat sikerült megvédeniük.

Vajon annak idején Laczkó is így védte a buzikat hős rendőrként?
Mondjuk nem csoda mert ő maga is egy nagy köcsög Takács helyettesével együtt.



Közbiztonsági csomag.

Ezerrel több rendőr lesz az utcákon Bajnai Gordon ígérete szerint, úgynevezett településőrségek alakulnak, és kétszer annyi térfigyelő kamerát telepítenek. Ez a közbiztonsági program. Korábban azt mondták, hogy jövőre semmire sem jut több pénz, kivéve a közbiztonságot. A Fidesz szerint a kormány több rendőr helyett üres dumával akarja megnyugtatni az embereket.

Senki sem kerülheti el a felelőségre vonást.?????

A nyugdíjas rendőröket visszavárják!!!!!!
Hajrá Laczkó dabasi paraszt vissza fakabátnak itt a lehetőséged,mint annak idején tehén pásztor korodban te vidéki büdös bunkó.


NBH-s szivárgás.....



Úgy látszik a NBH-nál is dolgoznak tetvek olyanok mint Laczkó és haverjai és kiadják egymásnak a szigorúan bizalmas információkat.
Felháborító ami ebben az országban folyik pénzért akármelyik szervezettől bármilyen információ megvásárolható.
Nem is csoda míg ilyen jellemtelen szemétládák lesznek mint Laczkó addig ez így fog menni.
Még csodálkozik bárki,hogy a normális közember utálja a rendőrséget hát ha arra gondol valaki amit Laczkó művel nem is csoda.
Nem baj majd ha jön a FIDESZ jól seggbe rúgják őket.

Hagyó Miklós „nekiment" a fővárosi parkolóőröknek.

Budapest — Ügyészséghez fordult Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a parkolási „maffia” ügyében. A Blikk leleplező cikksorozata nyomán néhány, a helyzettel elégedetlen parkolóőrök által készített, a korrupciót megörökítő videofelvétel jutott el a városházára.

Miután átnéztük a bizonyítékokat, továbbítottuk az önkormányzat jogi osztályára, akik az V. és XIII. kerületi ügyészségen bejelentést tettek – nyilatkozta Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes.

A Fővárosi Főügyészség illetékes szervei meg is kapták a fővárostól az őrök készítette felvételeket, amelyeken jól látható, hogy több parkolóőr egyik üzletből a másikba jár, hogy szépen sorra beszedje az üzlettulajdonosoktól az illegális parkolási pénzeket.

– Miután áttekintettük a felvételeket, azokat a XIII. kerületi rendőrkapitányságra küldtük, mivel ott már van az ügyben egy folyamatban lévő nyomozás, amit természetesen a kerületileg illetékes ügyészség felügyel – nyilatkozta Skoda Gabriella ügyészségi szóvivő.

http://www.blikk.hu/aktualis/hagyo-miklos-nekiment-a-fovarosi-parkolooroknek-161657.html?next=

Szocik vissza.????





Visszaadta az összes feladatkörét Budapest két szocialista főpolgármester-helyettese Demszky Gábornak, ezentúl is bejárnak a hivatalukba, de nem dolgoznak, a fizetésüket pedig a krízisalapba utalják. A koalíciós válság a BKV-botrányok miatt robbant ki, Demszky Gábor ugyanis Horváth Csaba főpolgármester-helyettest bízta meg tegnap azzal, hogy felügyelje a BKV-t, a feladatát visszaadó Hagyó Miklós helyett. A szocialisták viszont már nem akarják a BKV-t.

Megállapodott az MSZP és az SZDSZ: mégis a szocialista Horváth Csaba felügyeli a BKV-t. Az MSZP-s főpolgármester-helyettesek tegnap valamilyen egyedi módon visszaadták a munkájukat, annyira nem akarta egyikük sem a BKV-t, de mára Demszky Gábor mégis meggyőzte őket, hogy jó lesz az nekik. Az MSZP országos választmányán az hangzott el, hogy a végkielégítési botrány többet ártott a pártnak, mint a Zuschlag-ügy.


Parkolási botrányt ne is említsük.

1.2 milliárdot költött tanácsadókra



2005 óta 1,2 milliárd forintot fizetett ki a BKV különböző tanácsadó cégeknek, hogy tanulmányokat írjanak. Például a 42-es villamos meghosszabításáról 224 millió forintért. Vagy a korrupció kezeléséről 800 ezerért. A vezetőknek óránként 40 ezer forintért adtak tanácsokat, egy kétnapos előadásért pedig majdnem 8 milliót fizettek. A BKV-nál azt mondták, a jövő hét elején tudnak nyilatkozni a tanulmányokról. A Fidesz ezeket is a legfőbb ügyésszel vizsgáltatná ki.

Bkv tovább.



Több mint 19 millió forintot kapott egy cég 2007-ben, hogy felmérje a BKV fénymásológépeinek állapotát. Nem azért, hogy megjavítsa őket, hanem csak azért, hogy felmérje - darabonként majdnem 50 ezer forintért. Antal Attila, az akkori vezérigazgató azt mondta, hogy nem emlékszik a szerződésre.

2007 februárjában 400 fénymásológép állapotát mérte fel egy cég a BKV számára bruttó 19 millió 200 ezer forintért. Egy hónapot dolgoztak, pontosan 403 gépet kellett megvizsgálniuk, darabjáért tehát 47 ezret fizetett a BKV. Cserébe szakvéleményt írtak.
„A cégnek az a véleménye, hogy a fénymásolók állapota nagyon vegyes képet mutat, és a 40 százalék megérett a cserére” - még az igazgató is elmosolyodott, amikor a szakvéleményt idézte. Azt mondta, hogy a 2007-es szerződést még a korábbi vezérigazgató, Antal Attila idején kötötték, manapság már nem fordulhat elő ilyen.
„Nagyon ügyelünk a szabályosságra és az átláthatóságra, új kor kezdődött” – mondta Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója a Tényeknak.

Hagyó lemodott




Lemondott a BKV felügyeletéről a szocialista Hagyó Miklós, aki főpolgármester-helyettesként felügyelte eddig a céget. A döntést nyilván a végkielégítési botrány motiválta. Demszky Gábor főpolgármester a Tényeknek azt mondta, hogy a BKV felügyeletét Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-helyettesnek vagy más szocialista politikusnak kell átvennie.

Vége a kerékbilincselésnek!

Felfüggesztették a kerékbilincselést

Először a fővárosi Közterület-felügyelet jelentette be a kerékbilincselés felfüggesztését. Bár volt, ahol délelőtt még bilincseltek, aztán a többi önkormányzat is felfüggesztette. Még Debrecen is, ahol két hónapja kezdték a bilincselést. Szeptember elsején lép hatályba a közterület-felügyeletről szóló új törvény, de egy rendelet még hiányzik, amivel késik a minisztérium. És amíg nincs rendelet, nincs kerékbilincs sem. Csak a Fővárosi Közterület-felügyeletnek naponta fél millióval kevesebb így a bevétele.
Munka nélkül vesztegeltek a kerékbilincselő autók kedden a budapesti telephelyükön. A Fővárosi Közterület-felügyelet, amely Budapest körülbelül 40 százalékáért felel, naponta 25-30 autóra tett kerékbilincset, ez összesen naponta 4-5 százezer forintnyi büntetés. Most azonban a kerékbilincsek a csomagtartóban, az autók pedig, ahol máskor már bilincs kerülne rájuk, anélkül maradnak.
Először a Fővárosi Közterület-felügyelet jelentette be hogy felfüggesztik a bilincselést. Sorra kérdeztük az önkormányzatokat, ahol eddig bilincseltek, mindenhol azt mondták, mostantól átmenetileg nem. Még Debrecenben is leállították a bilincselést, pedig csak néhány hónapja kezdték.
A Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója azt mondta, hogy mostantól lényegében nincs érvényes szabályozás a kerékbilincselésre, ezért függesztették fel. A büntetés azonban addig is marad.
„Azokon a helyeken, ahol nagyobb rendet tudtunk tartani, elesünk ettől az eszköztől. De nagyon remélem, hogy két-három héten belül megszűnik ez az állapot” – mondta Szabó Mihály, Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója.
Az ok, hogy szeptember elsején lép életbe a közterület-felügyelőkre vonatkozó új törvény. A törvény azonban nem elég, a gyakorlathoz a kerékbilincseléshez a törvény mellé a minisztériumnak egy kiegészítő rendeletet is el kell készíteni, ez azonban késik. És amíg rendelet nincs, addig bilincselés se lesz.
Egész nap kerestük az Igazságügyi Minisztériumot, hogy nyilatkozzanak arról, hogy állnak a munkával, hogy meddig tart a kerékbilincs-mentes időszak. Rövid válaszukban azonban csak annyit írtak, hogy hamarosan hatályba lép a rendelet, hamarosan újra használhatják a kerékbilincset a közterület-felügyelők. De hogy pontosan mikortól, azt nem tudni.



2009. szeptember 1., kedd

BEST OF BÖP AVAGY HOL IS AZ IGAZSÁG.????



Annyi ígéretet hallunk rajta......
Sanci állítása szerint ártatlan semmi köze a zsebre dolgozáshoz,Takács állítása szerint ő egy becsületes állampolgár.
Rusznák mindenkit kirúg aki korrupció gyanúsan dolgozik,megszegi a mukaköri leírását,és elhagyja a munketerületét......
Legalábbis ezt mondja.....!!!!!!

Ami a lényeg:
Az üzlet továbbra is háborítatlanul folyik......

Hagyó feljelentése.....



Tovább működnek a korrupt parkolóőrök?



Az ügyészséghez fordult a Főpolgármesteri Hivatal, hogy vizsgálják meg, történt-e bűncselekmény saját tulajdonú parkolási cégénél.

Az RTL Híradó információi szerint két volt parkolóőr korrupcióról szóló bejelentése után fordultak az ügyészséghez. Azt állítják, a cégnél többen továbbra is zsebre dolgoznak, erről pedig a társaság több vezető beosztású munkatársa is tud, akik részesednek a pénzből.

Ketten jöttek be az irodába, különböző dokumentumokat hoztak be annak kapcsán, hogy visszaélések vannak a Budapesti Önkormányzati Parkolási társulásánál - mondta Hagyó Miklós az RTL Híradónak. A főpolgármester-helyettes arról a részben fővárosi tulajdonú cégről beszélt, amely a főútvonalakon valamint a XIII. és a IX. kerület mellékútjain szedi be a parkolódíjakat és a pótdíjakat.

A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél egy éve botrány tört ki, amikor két korábban elbocsátott parkolóőr a nyilvánosság elé állt és azt állította, több kollégája zsebre dolgozik. Szerintük erről a cégnél mindenki tudott, de amikor az ügyben vizsgálat indult, nem találtak bizonyítékot a korrupcióra. Valóban volt vizsgálat, az összes parkolőőrt megkérdezték, egy kollégája sem mondta, hogy bármi információja lenne - mondta Rusznák Imre, a Budapesti Önkormányzat Parkolási Kft. ügyvezető igazgatója.

Az ügy azonban nem zárult le. A két volt parkolóőr nemrég megkereste a főpolgármester-helyettest is. Azt állították, most is dolgozik korrupt parkolóellenőr a cégnél, és a pénzből a főnököknek is jut. A beszélgetésről készült jegyzőkönyvet a Fővárosi Önkormányzat jogi irodája küldte meg az ügyészségnek.

A Budapesti Önkormányzat Parkolási Kft. vezetője vasárnap nem volt elérhető. Telefonon annyit közöltek az RTL Híradójával, hogy nincs tudomásuk arról, hogy a kft. tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat az ügyészséghez fordult volna.

http://www.origo.hu/itthon/20090831-budapesti-onkormanyzati-parkolasi-kft-korrupciogyanu-es-ugyeszsegi-vizsgalat.html
http://www.hirszerzo.hu/cikk.tovabb_mukodnek_a_korrupt_parkoloorok.121289.html
http://www.webradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=172463
http://www.hunvista.net/2009/08/30/tovabb-mukodnek-a-korrupt-parkoloorok/
http://www.szorakoztato.hu/bulvar/125438-tovabb-mkoednek-a-korrupt-parkoloroek.html

HIÉNÁZÁS.

DÉLUTÁN 4-UTÁN A PARKOLÓŐRÖK NAGY TÖBBSÉGE HIÉNÁVÁ VÁLIK.

EGÉSZEN JÓKÉPŰEK.

SANCI A KONTÉNER SPECIALISTA ZSEBRE.

FIZESS ZSEBRE MERT ÉHES VAGYOK.
HA NEM ADSZ PÉNZT AUTÓS BELÉD HARAPOK ÉS MEGBÜNTETLEK.

Pénz szerzési régi új módszer ütötte fel a fejét a parkolóőrök között.
A hiénázás ami abból áll,hogy a parkoló automatához vagy az éppen autójával beálló autóst meg szólítják és közlik vele ne az automatába dobják hanem nekik adják inkább a pénzt zsebre.
Ez a módszer főleg a kőrútas és az esti műszakos ellenőrök módszere de tudomásunk van arról is,hogy nappalos ellenőrök is csinálják ezt.
A délutános ellenőröknél egyszerű a helyzet délután 16-óra után megszűnik a alibi területi ellenőrzés és a hiénáskodás akkor kezdődik még olyan ellenőröknél is akik ezt korábban nem merték volna megtenni. Nem olyan rég a cég egyik ügyfélszolgálati dolgozóját is leakarták venni zsebre 19-órakor az Andrássy úton. Persze az adott ügyfélszolgálati dolgozó normálisan állt a dolgokhoz és nem csinált belőle ügyet.
Ha valaki már reggeltől elkezd hiénázni akkor a csókosai mellé plusz még egy 15 ezer forintot is össze tud szedni, ezt egy „hiénázó” ellenőrtől tudjuk.
A legnagyobb hiénázók Pl:Cuccos,Renkó,Sanci és sokan mások akiket nem akarunk megnevezni.
Cuccosnál a plusz tarifa minimum 500 forint 17-óra után, Sanci inkább a építkezési konténereket zsarolja darabonként minimum 5 ezer forintra, Renkó filléreskedő olcsó ügyeskedő ha erélyes vagy akár 200-300 forintért is parkolhatsz akár fél napot is nála 365 ft-os övezetben is.