2012. szeptember 27., csütörtök

ÉRDEKES FOTÓ.

Érdekes fotót kaptunk.


A képen a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt két parkolóőre látható párban jókedvűen.
Persze nem tudni hol és mikor készült a kép valószínűleg a XIII.kerületben munkaidőben.
Persze lehet,hogy ebédelni mentek vagy stb.
A ruházatukból ítélve a fotó pár napos lehet.

Minden esetre érdekes ezek szerint áll az a teória,hogy amint kilépnek a cégtől azonnal szerte foszlik a szigor.



Ne gondolja senki,hogy nincs már Rusznák és Böp Kft ezért nem tartjuk rajtatok a szemünket.!!!!!!!!

RUSZNÁKNAK HAMAROSAN BÍRÓSÉG ELÉ KELL ÁLLNIA

Információink szerint Rusznák Imrének hamarosan bíróság elé kell állnia Tanúként.
A cég korábbi gazdasági vezetője C.ZS. munkaügyi perében kell megjelennie.
Rusznák biztosan össze vissza fog hazudozni és szokás szerint saját érdemeit fogja magasztalni.

Vén kommunista,hazaáruló disznó Rusznák Imre miért nem döglik már meg.



Rusznák is így nyilatkozna a mint a videón ezért szereti magát:


DYNAMO,

Hello!

Ütnek vernek minket továbbra is ember számba Majerék nem igazán vesznek.
Elbújva leselkednek utánunk mint annak idején az a Centrumos Scmidtka.
Egy pályát három ember visz keresztezve stb…

Eltudjátok képzelni mi folyhat itt bohózat számba megy az egész.
Az állandó terrorizálás fenyegetés ez lesz meg az lesz.
Dicséret  nincs csak leszidás,meg kirúgás.



Kedves Dynamó!

Nagyon sajnálunk titeket ezek szerint a parkolóőrök helyzete mit sem változott az évek alatt
Az utcán mindenki belétek törli a csizmáját meg a munkahelyeteken a feletteseitek is.
.


Takács az Icellnél.

Eddig csak Icell előtt parkoló Takács autójából és egyéb beszámolókból tudtuk,hogy Takács az Icellnél dolgozik.

Most itt az egyértelmű bizonyíték:



Valószínűleg a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt is az I-cell a szolgáltatója.
Ez által Takács a mai napig is közvetve a parkolásban dolgozik.

Mocsodék emberek gyűjtőhelye volt a Böp Kft.

Sokan szidták a Böp Kft-t.
Hát joggal is tették.
Rusznák érában a kimondottan mocsok emberek gyűjtőhelye volt.
A régieket akik nem álltak át Rusznák mellé egyből kicsinálták kirúgták,koholt dolgokkal.
Persze akadtak a régiek közül PL:Takács olyan mocskok akik örömmel álltak Rusznák mellé egykori régi kollégáikat kicsinálni.
Bár Takácson ne csodálkozzunk ahogy NALÁ-t kicsinálta ezt megelőzően neki ez már a vérében volt,nem volt új számára azokat kicsinálni akik jót tettek vele és felemelték őt.

Lehetne itt hosszú név listát sorolni kikre gondolunk (Laczkó,Smityi stb.) de nem érdemes aki ott dolgozott az úgy is tudja kikről van szó és meg borzad.
Mi volt és mivé lett a Böp Kft.

Tulajdonképpen Rusznák rémuralma pusztította el a Böp Kft-t.
Ahogy már lenni szokott a diktatúrák önmagukat pusztítják el hát ez a BÖP KFT-nél is így lett.

Gyanúított parkolóőrök figyelem tessék Sanci példáját követni.





Most valószínűsíthető,hogy elindul a bíróságon az ügy ezért még egyszer mindenkinek közzé tesszük itt Sanci beismerő tanúvallomását amit a sitten tett.
Ebben benne van a teljes igazság mást senki nem állíthat mert aki ismeri az ügyet az tudhatja ez a szín tiszta igazság.

Ez a tanúvallomás a Blogunk teljes megerősítése volt.
Amit leírtunk 2008..óta azt Sanci 2009.decemberében tett tanúvallomásával csak megerősítette.

SZÉP KIS NYERESÉG EGY KÖZSZOLGÁLTATÓTÓL.




A könyvvizsgálói jelentésből kitűnik szép kis nyeresége könyvelhet el a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt….

Kérdés,hogy a pénzel mi lesz bár a választ mindenki egyértelműen tudja.
A XIII.kerületi szoci politikai vezetés zsebében tűnik el nyomtalanul,mint korábban is történt az.

Az évek alatt lehet,hogy a parkolást üzemeltető cég neve változott a XIII.kerületben de más nagyon nem.

A Ferencvárosi Parkolási Kft



Érdekesek a Ferencvárosi Parkolási Kft nyilvános adatai ők nem titkolnak semmit stb….
Minden nyilvános az állampolgárok nyomon követhetik a bevételeiket.
A XIII.kerületben miért nincs ilyen????

Ja mert az ottani MSZP-s vezetésnek érdekében áll ezeket titokban tartania!!!!

Még mindig csalnak a ferencvárosi parkolóórák.

Még mindig csalnak a ferencvárosi parkolóórák

2080 forint bírság után bírósági tárgyalás lett abból a parkolási büntetésből, amelyet azért kapott egy autós, mert egy perccel túllépte azt az öt perces türelmi időt, ami után már büntetnek a parkolóőrök. Mindez annak ellenére történt, hogy már jó ideje nem működnek pontosan a parkolóórák IX. kerületben. A parkolási társaság azt mondja, ha hibás az óra, nem pótdíjaznak.
h i r d e t é s
A büntetés jogos lehetne, ha a pontosan járt volna a parkolóórába épített időmérő, és ha ugyanazt az időt mutatta volna, mint a parkolóőrnél. A IX. kerületi Haller utca 50. házszám előtt lévő parkolóóra azonban tíz percet siet.
Olvasónk beszámolója szerint 2011 februárjában miután leparkolt a Haller utca 52. előtt, elment megvenni a jegyet a nem messze lévő automatához. A férfi aztán nem ment vissza az autóhoz kitenni a jegyet, mondván, nem aggódik, mert ha meg is büntetik, a parkolási társaság ügyfélszolgálatára beküldi a parkolójegyet, mivel máskor is járt már így, és akkor a társaság elfogadta a jegy utólagos bemutatást. A férfi, amikor visszament az autóhoz megtalálta a szélvédőn a fizetési felszólítást, így másnap e-mailben elküldte a parkolójegy másolatát.
A parkolójegy és a parkolóőr által rögzített időpont között viszont hat perc különbség volt. A férfi hiába reklamált a Ferencvárosi Parkolási Kft. ügyfélszolgálatán, hogy a jegyet időben, a fizetési felszólításon szereplő 15.47 előtt vette, és nem telt el több mint öt perc a parkolás és a jegy megvásárlása között, de hiába, jegyén 15.53 perc szerepel. Mivel a férfi nem fizette be a 2080 forint pótdíjat, a díjtartozás 6560 forintra nőtt, amit a parkoló cég bírósági úton próbál most behajtani.

A tárgyalás a napokban volt, amelyet a férfi elvesztett, annak ellenére, hogy bizonyítani tudta, az ominózus parkolóóra nem működik pontosan. A bíróságon felolvasta a korábban megjelent cikkeket a csaló ferencvárosi parkolóórákról, és egy jegyzőkönyvet is beadott, amelyet a tárgyalás előtti napon készített a Haller utcai órákról, ahol az problémás időmérő tíz percet sietett, de a másik kettő közelben lévő óra se járt jól: három, illetve öt percet siettek.
A bíróság ugyan elfogadta, hogy már tavaly rosszak voltak az órák, és hogy most is pontatlanok, de csak közvetett bizonyítékként ítélte meg, hogy 2011 februárjában is pontatlanok lehettek.
„Nem tartom elfogadhatónak, hogy a parkoló cég és az önkormányzat tudja, hogy pontatlan az órája, és mégis bíróságra megy behajtatni a jogtalan követelését a feltételezett egy perces időtúllépés miatt” – mondja a férfi, akinek a kétezer forintos bírság helyett már 42 ezer forintot kellene kifizetnie. A férfi most azt tervezi, hogy fellebbez az ítélet ellen.

Máshol se működik rendesen

A csaló ferencvárosi parkolóórákról tavaly októberben már beszámoltunk. Akkor a Márton utca – Tűzoltó utca – Lenhossék utca – Vendel utca határolásánál található órákat néztük meg. Egyik se mutatta a valós időt. A Lenhossék utcai csak egyet, a Tűzoltó utcai kilencet, a Márton utcai pedig tíz percet késett, míg a Vendel utcai parkolóóra hat percet sietett.
A Márton utcai órát használat közben is leteszteltük, hogy vajon a jegyre is a rossz időt nyomtatja-e: 10 óra 2 perckor bedobtunk 80 forintot, amellyel fél órát lehetett volna parkolni. A kiadott jegyen azonban a jegyváltás idejeként nem 10 óra 2 perc, hanem 9 óra 54 szerepelt. A jegyen nem csak a jegyváltás ideje, hanem annak lejárata is fel van tüntetve. Esetünkben ezen 10 óra 32 percnek kellett volna szerepelnie, azonban a jegyen 10 óra 24 perc volt feltüntetve. Tehát a kifizetett 30 perc parkolás helyett valójában csak 20 perecet kaptunk a pénzünkért.
A pontatlan órák miatt akkor a Ferencvárosi Parkolási Kft. azt a tájékoztatást adta, hogy a kerületben található parkolóautomaták működését folyamatosan ellenőrizik, hiba esetén haladéktalanul javítják, és ez vonatkozik az automaták időmérőjének pontosítására is. „Amennyiben egy-egy parkolóautomata meghibásodását észleljük, a bejelentéstől számított maximum két órán belül a hiba elhárításra kerül” – állították. Viszont ha egyértelműen bizonyítható, hogy a parkolóautomata hibája miatt kap pótdíjat az ügyfél, és a hibáról előzetesen nem volt tudomása, eltekintenek a követeléstől. De arra hivatkozni, hogy rossz a parkolóóra, a pótdíjat ebben az esetben is beszedhetik, ugyanis vannak más fizetési módok, mint a mobilszolgáltatás vagy egy másik parkolóóra használata.
Csütörtökön újra megnéztük a korábban letesztelt órákat. Most a Márton utcai pontosan járt, a Vendel utcai négy, a Lenhossék utcai kettő percet sietett, a Tűzoltó utcai óra pedig öt percet késett. Felkerestük a fent említett Haller utca 50. előtt lévő órát is. A parkolóóra 13 óra 04 perckor 13.14 percet mutatott, azaz tíz percet, míg az azzal szemközit óra hármat sietett, a Haller utca – Telepy utca sarkán lévő pedig hét perccel mutatott többet a valós időnél.

A régi jobb

Az ügyben újra felkerestük a Ferencvárosi Parkolási Kft-t, akik ezúttal azt a tájékoztatást adták, hogy "a parkoló automata egy elektromos berendezés, sajnos igen ritkán előfordul, hogy meghibásodik. Ilyen esetben, az ügyfél, vagy a parkolóellenőr bejelentése alapján műszerészeink a lehető legrövidebb időn belül elhárítják a probléma okát."
Fekete László ügyvezető igazgató szerint a parkolóellenőrök az adott útszakasz ellenőrzése előtt a jegykiadó automatát megvizsgálják, hogy hibaüzenetet jelez-e, és a kijelzőn látható idő pontos óra, percet mutat-e. Amennyiben eltérést tapasztalnak, azt jelzik a diszpécserszolgálatnak, és az automata megjavításáig nem pótdíjaznak a helyszínen.
A kerületben az önkormányzat megbízásából ugyan voltak automatatesztelések, hogy azokat korszerűbbre cseréljék, de "minden esetben sajnos azt állapítottuk meg, hogy a régi automaták megbízhatóbbak az új gyártásúakkal szemben" – tette hozzá az ügyvezető igazgató.
A Ferencvárosi Parkolási Kft-nél a kibocsátott fizetési meghagyások után hetente 20-30 eset alakul perré az ellentmondások miatt.




Ezek az új parkoló automaták ,még Rusznák Imre hagyatékai amiből ő szépen kapott zsebre.

Milyen legyen az óbudai fizetős parkolás?

Milyen legyen az óbudai fizetős parkolás?

Olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy szeptember 24-én éjfélkor jár le az óbudai önkormányzat új parkolási rendeletének véleményezési határideje. Mivel egyfelől ritka az ilyen kezdeményezés, másfelől az Index is Óbudán székel, átérezzük a felelősséget, és mi is helyt adunk a véleményeknek, amelyekből egy összefoglalót is készítünk.
Szeptember 27-én tárgyalja az új, fizetős parkolás bevezetéséről szóló rendelet-tervezetet a III. kerületi önkormányzat. A testület bárki számára véleményezhetővé tette a rendeletet, a véleményeket az ígéret szerint összegzik és beépítik, vagy rövid szakmai és jogi indokolással elutasítják. A véleményeket az önkormányzat honlapján lehet osztani ide kattintva.
Óbuda sokáig ellenállt a fizetős parkolás bevezetésének, ám, mint Puskás Péter alpolgármester korábban lapunknak elmondta, érezhetően megváltozott a lakosság hozzáállása. Rengeteg panasz érkezik az önkormányzathoz a lakosságtól, hogy nem tudnak parkolni, mert az agglomerációból bejárók elfoglalják a parkolóhelyeket, P+R parkolónak használva azokat.

A tervezett zónák (forrás: III. kerületi önkormányzat)
A 2013 január 1-től hatályba lépő, ám csak április 1-től érvényes rendelet-tervezet kétféle fizetési zónát tartalmaz: egy drágább, 4-es fizetési övezetet, valamint 4 olcsóbb, 5-ös övezetet (lásd a térképen). A 4-es zónában 240 forintot kell majd óránként fizetni, az 5-ösben 160 forintot.
Az állandó lakhellyel rendelkező óbudaiak számos kedvezményt kapnak: lakásonként két jármű ingyen parkolhat a saját zónában, zónán kívül pedig napi másfél óra ingyenes parkolás a juss. Ehhez be kell regisztrálni az önkormányzatnál, és megjelölni az igénybe venni kívánt külső kerületi zónát.
Az óbudaiak továbbá 20 percig ingyen parkolhatnak a kerületi iskolák és óvodák előtt 8 és 9 között, valamint 13-18 között, persze itt is szükséges a regisztráció.
Az Index igazi lokálpatriótaként felvállalja, hogy párhuzamosan az önkormányzattal megvéleményezteti a tervezetet az olvasókkal, a véleményeket pedig - már amennyiben elegendő számú érdemi hozzászólás érkezik -, összegezve nyilvánosságra hozza a jövő hét elején. A véleményeket erre az e-mail címre lehet küldeni.

http://index.hu/belfold/budapest/2012/09/21/milyen_legyen_az_obudai_fizetos_parkolas/

Traileren látták a Fenevadat.

Traileren látták a Fenevadat

Ovasónk július 9-én, este hét órakor egy sárga rendszámú traileren fotózta le a BEAST-1 rendszámú, matt Rolls Royce Phantomot. A teherautó a rendszámából ítélve valószínűleg autómentő lehetett. Fürst György, a Centrum Parkolási Kft. egykori igazgatójának elhíresült autója júniusban kerékbilincset kapott szabálytalan parkolás miatt Budapest belvárosában. Két héttel később, július 4-én a Fenevadat olvasónk az Andrássy úton az Operaház előtt fényképezte le, amint a tilosban parkol, ráadásul a luxusautó eleje belógott a taxi-megállóba, most pedig vontatják.

Hungária körút este hét óra
Fürst György parkolási igazgatósága előtt Terézváros vagyonügyekért felelős alpolgármestereként dolgozott, egy Andrássy úti ingatlannal kapcsolatos, százmilliós hűtlen kezelési ügyében másodrendű vádlottként szerepel. 2008-ban pedig afrikai nagykövet akart lenni.
http://index.hu/belfold/2012/07/09/traileren_lattak_a_fenevadat/

Rusznák utolsó interjúja természetesen a Népszabadságban.




A fizetős közterületi parkolási rendszerben alapvetően nem az önkormányzatok közötti tulajdonjogi viszonyok okoznak problémát, főleg nem az autósoknak. Az alapvető probléma az, hogy az emberek nem fogják fel, hogy a parkolásért fizetni kell, vagy sokallják a parkolási és pótdíjakat. Megjegyzem, hogy milyen magasak legyenek ezek a díjak, azt a Fővárosi Közgyűlés rendelete határozza meg.
Ha már a rendelet szóba került, akkor arról elmondható, hogy egységes, hiszen Budapest egész területén érvényes. Sem e rendelet, sem más jogszabály nem írja le egyébként, hogy egységes ügyfélszolgálatot kell kialakítani, de a saját gyakorlatunkról elmondható, hogy kollégáink minden autóst készséggel segítenek ügyük intézésében.
Sajnálom, hogy a három legrégebbi parkolótársaságot (BÖP Kft., Centrum, FKPT) nem keresték meg cikkük megírása előtt, mert akkor megtudhatták volna, hogy igenis elfogadjuk egymás bilétáit az olyan kérdéses helyeken, határoló utakon, tereken, ahol mondjuk a két társaság ellenőrzési területe találkozik.
A cikkben sajnos olyan negatív megállapítások is megfogalmazódtak – hogy sokszor üzemképtelenek az automaták, vagy nem fogadják el az érméket –, amelyek így, ebben a formában nem felelnek meg a valóságnak. Valóban előfordulhat, hogy a parkolóórák elromlanak, a BÖP Kft. gyakorlatáról azonban elmondható, hogy e hibák ellenőrzése az általunk üzemeltetett XIII. kerületben 15 percen belül elkezdődik, és amenynyiben helyszíni javítással a probléma orvosolható, akkor a hiba egy órán belül kijavításra kerül.
Az érmeátesés problémája kizárólag a kétféle fémötvözetből álló érmék használatakor fordulhat elő. Ez valóban bosszúsága lehet a parkolási díjat fizetni szándékozó autósoknak, de ezért nem a parkolóautomata-üzemeltetők tehetők felelőssé. Ebben az esetben ugyanis a 100 és 200 forintos érmék fizikai tulajdonsága (súlykülönbség, elektromos töltés, kopás) miatt jelentkezhet az a probléma, hogy az érme egyszerűen átesik az érmeolvasón.
Amikor a 200 forintos pénzérméket bevezették, akkor társaságunk 4,5 millió forintot költött az automaták beállítására. Arra azonban az automataüzemeltetők nem lettek felkészítve, hogy az újra és újra kiadásra kerülő érmék szériái között minimális, de az automaták számára érzékelhető különbség lesz. Emiatt az automatákat újabb milliókért kellene ismét beállítani.
A türelmi idő vonatkozásában leírtak is pontosításra szorulnak. A türelmi idő Magyarországon mindenhol megilleti az autóst. Hiszen a vonatkozó közúti közlekedésről szóló törvény alapján Nyíregyházától Budapesten át Zalaegerszegig, hogyha az autós egy óránál rövidebb időre váltott parkolójegyet, akkor a parkolójegy érvényessége után öt percig, az egy óra, vagy annál hosszabb időtartamra váltott jegy lejárta után 15 percig türelmi idő illeti meg, azaz addig a gépjármű nem pótdíjazható.
A cikkben említett londoni összehasonlítás sem jó példa az egységes parkolási rendszerre, hiszen bár a vonatkozó jogszabály egységes – ahogyan Budapesten is –, az angol fővárosban sem egy üzemeltető végzi a parkolás üzemeltetését, hanem városrészenként más és más.
Rusznák Imre ügyvezető igazgató, Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.
Tisztelt Rusznák Imre!
Mint hosszú éveken át meghatározó fővárosi politikusnak, önnek is tudnia kell: igenis a budapesti kétszintű önkormányzati rendszer egyik káros hozadéka, hogy a főváros és a kerületek saját belátásuk szerint alakíthatták ki a maguk parkolási rendszerét, amely röviden szólva káoszba torkollott. Az Alkotmánybíróság 2009. novemberi határozatával ezen akart segíteni, ám az önkormányzatok ebbéli önállóságát az új törvényi keretek és a fővárosi rendelet sem csorbította, így a helyzet ma sem tökéletes. Az autósok többsége ma már elfogadja, hogy fizetni kell a parkolásért, de ezért minőséget, ügyfélbarát hozzáállást vár(na) el. Az az alapvető probléma, hogy ez gyakran még ma sincs így. Az átlagembert – pláne egy külföldit –mit sem érdekli, hogy melyik önkormányzat utcájában áll meg, mégis kénytelen a különböző parkolási társaságok órarengetegével szembesülni, s csupán a tájékozottságán múlik, tudja-e, hogy melyikből kell jegyet váltania, hogy elkerülje a büntetést.
Egy valóban egységes, korrekten működő rendszerben ilyen ellentmondások nem fordulnának elő, a viszonosság elvének pedig nem az üzemeltető társaságok „jóindulatú” megállapodásán kellene múlnia, hanem jogszabályban kell rögzíteni azt. A cikkben egyébként a tényleges egységesítés lehetséges módozatait vázolta fel Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, akár az önkormányzati törvény módosítását is kilátásba helyezve. Ami pedig az egységes ügyfélszolgálati rendszer hiányát, s a cikk további „negatív megállapításait” illeti, azok szinte szóról szóra megtalálhatók az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2011. január 7-én közzétett, A parkolási társaságokról szóló AJB-5282 /2010. számú – írásunkban is idézett – vizsgálati jelentésében.
Kálmán Attila

Komment:

zizizo | 2011. február 5. | 21:52:47

Rusznák úr levele tökéletes lenyomata a hazai állam- és közigazgatás katonái szemlélete megértéséhez: akkor is védjük igazunkat, amikor tudjuk, hogy hülyeséget teszünk, akkor is a miénk a legjobb megoldás, ha tudjuk, hogy máshol mégiscsak jobb. Nem beszélünk nyelveket, nem utazunk, nem látunk semmit a világból. Amennyiben a parkolási társaságok sem a pártfinanszírozást szolgálnák, változnak a szemlélet is. A hivatkozott Londonban nemcsak a parkolást, a tömegközlekedést is több üzemeltető végzi: mint fogyasztó ezt azonban észre sem veszem - a mellett, hogy nem érdekel -, mert nincs jelentősége: nem háromféle automatával kell küzdenem,háromféle parkolókártyával, adott esetben háromféle ügyfélszolgálattal, amelynek nyitva tartásáról ne is beszéljünk.Amsterdamban 15 évvel ezelőtt is már éjjel-nappal nyitva volt az ügyfélszolgálat. A tömegközlekedésnél is egy jeggyel utazom az összes társaság által üzemeltetett metrón, stb. A BKV-n pedig egy vállalat, ha villamosról villamosra szállok, már két jegy kell. Erről eszembe jutott: a budapesti mentőszolgálat bevetési központjában 2 (kettő) évvel ezelőtt készült riport alapján a rendszer világszínvonalú, be is mutatták: négyzet alakú festett vasasztal,Budapest utca térképével amelyen fa-piszkákkal mentőautót reprezentáló színes mágnesdarabokat toszogatnak, miután a gépkocsivezető rádión, vagy mobilon bejelentkezett. És még büszkék is voltak rá. Ilyet 10 évvel ezelőtt, szintén Londonban láttam:Churchill II. világháborús harcálláspontja, -

Újabb utcákban kell parkolási díjat fizetni Budapesten




A VI. és a XIV. kerületben újabb területeken kell parkolási díjat fizetni - várhatóan októbertől - a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. A VI. kerületben a Bulcsú utcának a Lehel utca és a Ferdinánd utca közötti szakasza lesz fizetős, óránként 400 forintért. A XIV. kerületben a Dózsa György út - Vágány utca - Róbert Károly körút - Ajtósi Dürer sor által határolt területen belül 8 és 18 óra között kell a parkolásért fizetni. Az Állatkerti körúton és a Gundel Károly úton 480 forintot kell fizetni óránként. Az 56-osok terén 320 forint lesz a tarifa. A Hungária körút - Erzsébet királyné útja - Francia út - Kerepesi út - Dózsa György út - Ajtósi Dürer sor által határolt területen 240 forintot kell fizetni óránként. 

 (MTI)

Pofátlanul bővül a fizetőparkolási övezet.



Közgyűlési képviselőink megszavazták a fizetős parkolás bevezetését egyebek közt a városligetben, és az Ötvenhatosok terén  is. Ezzel megkárosítva azokat az autósokat, akik a propagandára hallgatva a P+R parkolók hiányában ezeken a területeken állították le az autójukat, és utaztak tovább. Nincs alternatívája a fizetős parkolási lehetőségeknek, csak az autós fizess sarcolási elv érvényesül! Nem volt elég tanulság az alsó rakparti parkolás megszüntetése, még a saját kárukból sem tanulnak! Ez a fizetős rendszer rontja a lakók, a vállalkozások, és az üzletek életminőségét. Vajon képviselőink akkor is megszavaznák a fizetőparkolást, ha nem parkolhatnának ingyen a városház udvarán, és saját bőrükön éreznék az embertelen szabályokat. Véleményünk szerint a fizetőparkolási rendszer maga a diktatúra.

Önkormányzataink még a törvényeket is megszegve saját rendeleteket alkotnak. A P+R parkolókat és az úthálózat fejlesztéseket teljesen elhanyagolva, sőt még a meglévőket is megszüntetve maguk teremtik meg a sarcolási feltételeket, és saját hatáskörben bővítik az övezetet, állapítják meg a tarifát, saját hatáskörben bírálják el, általában sehogy, a panaszokat, saját hatáskörben működtetik a parkolóőröket és még azok ellenőreit is, Tetszés szerint pazarolják el az autósok parkolási pénzeit drága műkő burkolatokra, értelmetlen kerékpárutakra, és az elszámolások meg elmaradnak. Közben állandósul a közlekedési káosz az elavult úthálózat, a lepukkant BKV, és a P+R parkolók hiánya miatt. A fizető parkolás elmúlt évtizedei alatt nem szolgálta a parkolási gondok megoldását, a forgalom szabályozását, a közösségi közlekedést, sem a környezetvédelmet! Viszont igen magas szintre emelte a korrupciót, a társadalmi felháborodást.  A fizetőparkolás botrányaival napi szinten van tele sajtó. Panaszlevelek ezrei tanúskodnak a  jogtalan pótdíjazásokról, visszaélésekről, arrogáns, zsebre dolgozó parkolóőrökről, behajtó cégek „izomagyú” embereinek zsarolásáról, fenyegetőzéseiről, zaklatásokról, törvénytelen kerékbilincselésekről, agresszív közterület-felügyelőkről, arrogáns és elutasító „ügyfélszolgálatról”, Ferrárit lízingelő parkolás-üzemeltetőkről, páncélozott Rolls Royce-szal közlekedő parkolási császárokról, bíróságokon és pereken meghurcolt emberekről, lakások és vagyonok végrehajtásáról, családok, emberek kifosztásáról, sorban állásokról  a fizetős engedélyekért, és a világ legdrágább díjtételeiről. Ezek jellemzik a budapesti fizető parkolás eltelt másfél évtizedét. Több rendőrségi eljárás indult zsebre dolgozó és zsaroló parkolóőrök ellen. Az EMPAMO is kétszer kezdeményezett csődeljárást, mert a BÖP ügyvédi felszólításra sem fizette ki a jogerősen megítélt költségeket vesztett pereiben. Az autósok panaszait, és a mi panaszainkat a polgármesterek, a jegyzők, a BKK igen demokratikusan már válaszra sem méltatják. Köszönjük ezt a parkolási terrort, ami állítólag értünk, a lakókért van!?


http://empamo.gportal.hu/gindex.php?pg=33653118&nid=6265089

Nincs parkolás büntetés nélkül


Nehéz észérveket felsorakoztatni a parkolási társaságok létjogosultsága mellett, például az ilyen esetek miatt:
Leírnék egy rövid történetet, ami múlt hét csütörtökön történt velem a belvárosban... Miután találtam egy parkolóhelyet 18:44-kor mobilparkolással aktiváltam a rendszámot, megérkezett a válasz SMS is. Eddig rendben is volt. Kb 10 perc múlva láttam a helyi ellenőrt vizsgálta a rendszámot, majd továbbment, gondoltam működik a rendszer remek. 1-2 perc múlva visszajött és elkezdett fényképezni és már akarta a csomagot a szélvédőre tenni, ekkor kimentem és mondtam neki hogy ezt felejtse el mobilparkolással fizettem, ami kb 600 forintba fáj majd nekem, ezek után nehogy már meg akarjon büntetni. Válasz az volt, hogy őt nem érdekli, a rendszer nem érzékelte, biztos a szolgáltatóval van probléma, meg biztos akkor küldtem mikor láttam hogy jött, stb.
Mondom negyed órával korábbi időpontban kaptam válasz SMSt, kb fél percen belül hogy megálltam... Őt ez nem érdekli, intézzem el az ügyfélszolgálattal, hívjam fel őket. Mondtam én ennél több pénzt nem kívánok költeni arra, hogy itt parkolok úgy, hogy önhibámon kívül meg akarnak büntetni, Válasz, akkor menjek be személyesen. Mikor mondtam hogy az idő pénz, nekem erre nincs időm hogy olyasvalamit igazoljak, ami egyértelmű és fizettem érte, erre csak cinikusan röhögött. Nem volt hajlandó a válasz SMS-t megnézni, nem volt hajlandó telefonálni hogy nézzék meg a rendszerbe beérkezett-e, vagy egyáltalán utánanézni mi a probléma.
Ekkor kértem hogy igazolja magát. Nem akarta, csak többszöri felszólításra, mikor már kb a hárman négyen mondtuk neki, hogy vegye elő az igazolványát. megtette a 133-as számú ellenőr volt. Mondtuk hogy akkor ezt jelezni fogjuk a munkaadójánál megint kiröhögött, ekkor mondtam, hogy rendőrt hívok, válasz: hívjál, aztán legyintet röhögött és továbbsétált...
Cimboráim lebeszéltek róla hogy rendőrt hívjak, aztán mikor megnéztem jobban a büntetést, láttam hogy a G mint Géza kezdetű rendszámom helyett egy C mint Cecília rendszám volt a cetlin. A többi 5 karakter stimmelt. Még utolértem az ellenőrt mutattam neki hogy rossz rendszámot irt a cetlire. Röhögve válaszolta hogy hát akkor dobjam ki, ezért kellett kiabálni?
Haver mondta rengeteg ilyen esetet hallott már, ami elgondolkodtató és egyben felháborító, hogy amúgy is vérlázító mára már a tarifa, amit közterületen parkolás címén elkérnek, de ha még tisztességesen be is fizetjük utána is bepróbálkoznak és semmiféle együttműködés nincs a részükről, csak cinikus röhögés a képünkbe...

http://homar.blog.hu/2012/08/27/nincs_parkolas_buntetes_nelkul

Kiszivárogtak a Hagyó-per vallomásai




Kiszivárogtak az elmúlt napokban a Hagyó-per első- és másodrendű vádlottjának, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnek és Mesterházy Ernőnek, Demszky Gábor tanácsadójának teljes, bíróság előtt tett vallomásai. Az elmondottakban Hagyó felfedi, kit hívtak szerinte eredetileg "nokiás-embernek", Mesterházy pedig arról panaszkodik, hogy a rendőrök azzal zsarolták: ha terhelő vallomást tesz Hagyóra és Demszkyre, akkor elengedik.
Hagyó Miklós részletesen, 112 oldalon, 11 fejezetben összegzi ártatlanságát a BKV-ügyben. Ide kattintva letölthető teljes vallomásában kitér a főpolgármesteri hivatal és a közműcégek adminisztratív ismertetésére, és sorba veszi a vádpontokat.
Alapérve, hogy nem lehet a megkötött kommunikációs szerződésekre azt mondani, hogy szükségtelenek voltak, mert a BKV-nak is szüksége volt népszerűsítésre. Emellett hozzáteszi, hogy a vádpontokban felsorolt cégek többségét, vagy azok vezetőit nem, illetve alig ismerte.
A zsarolási és vesztegetési váddal kapcsolatban tagadja, hogy évi 15 milliót kért volna Balogh Zsolttól, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatójától (egyébiránt az ügy negyedrendű vádlottjától). Arra külön kitér, hogy a Hévízi tóban úszva nem nyugtázhatta a pénz megérkezését, hiszen fiatal korában épp a Hévízi tóban érte egy olyan traumatikus élmény, ami miatt azóta természetes vizekben nem úszik.
Hagyó a nokiás-doboz használatával kapcsolatban felvázolja azt is, vajon Balogh Zsoltnak honnan jöhetett az ötlete a szó használatára: "2009. szeptember 25-én a 168 óra című hetilapban Mit tud Hagyó Miklós? címmel olyan írás jelent meg, amelyben az újságíró fél évvel az ominózus nyilatkozat megjelenése előtt, IV. rendű vádlottat, mint nokiás Baloghot említi meg. (Szó szerint azt írja, hogy ő – mármint én, Hagyó Miklós – a BKV élén látni a nokiás Baloghot szerette volna.)"
A volt főpolgármester-helyettes ártatlansága igazolására egy Füst Milán idézetet is bevet: "Az igazat hiszik el a legkevésbé, ami természetes is. Lévén az oly fantasztikus olykor - a leghihetetlenebb. Amit semmiféle képzelet nem tud kitalálni." - közli.
Mesterházy Ernő sokkal rövidebb és lényegre törőbb vallomásában az az új elem, hogy a rendőrségen nemcsak Hagyóra, hanem Demszky Gábor volt főpolgármesterre is terhelő vallomást kellett volna tennie, ha szabadulni akart.
Vallomásában leszögezi: "Meggyőződésem, hogy gyanúsításomnak és fogvatartásomnak törvényes oka nem volt, az kizárólag a politikai szerepvállalásom ellehetetlenítését és egzisztenciám, jó hírnevem tönkretételét szolgálta." Mesterházy az ide kattintva letölthető teljes vallomásban ártatlanságát hangoztatja és kéri a felmentését mindkét vádpont alól.

A vád

Abirtokunkba került, erre a linkre kattintva letölthető vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januártól 2008 augusztusig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A volt politikust folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, kétrendbeli vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hivatalos személyként elkövetett zsarolással, 14 társát pedig elkövetőként, felbujtóként vagy éppen bűntársként elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják.
Hagyó eszerint beosztásából adódó befolyásával visszaélve, jogsértő utasításokkal részt vett egyes cselekményekben, másrészt olyan környezetet alakított ki, amelyben bizalmas munkatársai nélküle is képesek voltak az érdekeinek megfelelő döntéseket hozni, utasításokat adni, azokat a BKV vezetői felé közvetíteni. Az utasításokat A. Attila, a BKV volt vezérigazgatója és helyettesei hajtották végre, vagy maguk is utasították beosztottjaikat azok végrehajtására.
Az ügyészség szerint Hagyó úgy tekintette a BKV-t, mint önkormányzati tulajdonban levő céget, hogy az kifizetőhelyként szolgál az ő személyes és politikai kiadásaira. Erre olyan nehezen ellenőrizhető kommunikációs-, marketing-, reklám-, vagy tanácsadói szerződéseket használtak fel, amelyek megkötése politikai, baráti, vagy gazdasági szívesség keretében történt, a BKV gazdasági helyzetét figyelmen kívül hagyva.
Az egyes vádlottak által okozott vagyoni károk listáján A. Attila volt vezérigazgató az éllovas, 1,38 milliárd forinttal, őt követi volt helyettese B. Zsolt 926 millió forinttal, a harmadik pedig Demszky Gábor volt főpolgármester volt főtanácsadója, M. Ernő, 751 millió forinttal. Hagyó Miklósnak 168 millió forintos károkozást róttak fel. (A fenti kárértékek nem összeadhatók, mert átfedésben vannak, a szumma vagyoni kár 1,49 milliárd forint.)
Az ügyészség 13 vádlott esetében börtönbüntetést, két esetben pedig felfüggesztett börtönt kér. A vád túlnyomó része tanúvallomásokra épül, mint bizonyítási eszközökre.


http://index.hu/belfold/budapest/2012/09/24/kiszivarogtak_a_hagyo-per_vallomasai/

Budapesti parkolási rendszert akar India.



A Bengáli-öböl partján fekvő Csennai Dél-India kulturális fővárosaként ismert, valamint az autógyárairól. A járműipar végtermékei azonban sok gondot okoznak: nehéz parkolóhelyet találni, és a rossz igazgatási módszerek miatt a város önkormányzata sok bevételtől elesik. Az állami hivatalnokok nemrég Budapestre látogattak, és megtesztett nekik a magyar módszer.
Indiai lapok szerint Csennai polgármesteri hivatala egy parkolási társaságot akar létrehozni, amelynek a parkolóhelyek azonosítása, fejlesztése és fenntartása tartozik majd a feladatai közé.
A Budapesten járt delegáció szerint fővárosunk rendkívül sokat tett a közterületek újraélesztése érdekében. "Több kilométernyi utcát alakítottak át élettel teli nyilvános terekké, gyalogosoknak szánt zónákat alakítottak ki, ahol korlátozták a járműforgalmat" - írja a jelentés. Amiből sejteni lehet, hogy a tanulmányút a frissen felújított belvárosi utcákat érintette.
Az indiai problémák is kitalálhatók abból, hogy a delegáció mely megoldásainkat tartja jónak. Jelentésükben kiemelték, hogy nem átalánydíjas a rendszer, hanem a parkolás időtartama alapján számítjuk ki a díjat, valamint azt, hogy a Belváros közepén a parkolóhelyek sokkal drágábbak, mint a külső kerületekben. Nagyra értékelték azt is, hogy egyes helyeken bankkártyát, parkolókártyát, pénzérmét és sms-t is elfogadnak a parkolóórák.

http://index.hu/kulfold/2012/09/15/budapesti_parkolasi_rendszert_akar_india/

 

Felhívnánk a figyelmüket Rusznák Imre szabadon igazolható bukott ex-parkolócég igazgatóra.Csinálna ott is majd nagy parkolási botrányt,de vigye magával Takácsot,Laczkót,Molvait és Cuccost is….A garantált „siker” érdekében.

 

A 70 ezer forintos parkolás


A Homárnak sem egészen világos, hogyan válthatott jegyet naiv ügyfél smsben, amikor, mint utóbb kiderült, egy másik parkolási társaság automatájáról nézte a telefonszámot, amit ráadásul elütött, bár az is elképzelhető, hogy át volt firkálva. De minthogy az egész parkolási rendszer úgy ordenáré lopás, ahogy van, ráadásul szándékosan átlátlahatlan, a végsőkig fogunk küzdeni ellene.
Tavaly nyáron Budapesten, a Nagy Ignác utcában parkoltam, és jogkövető állampolgár lévén természetesen vásároltam is parkolójegyet, a közelben lévő egyetlen automatából, mégpedig SMS-ben. Az automatán látható számra küldtem sms-t, meg is jött a visszaigazolás. Tény, hogy kb 15 méterre voltam az automatától, és nem mentem oda két centiméterre leolvasni a számot, de (gondolom én) azért van nagy karakterekkel írva, hogy távolabbról is látni lehessen. Kb egy óra múlva visszamentem az autómhoz, melyen nagy meglepetésemre egy mikuláscsomag virított. Mivel várt az egyévesem, sietve el kellett indulnom haza, de miután hazaértem, első dolgom volt felhívni az ügyfélszolgálatot, hogy jelezzem, valami tévedés történhetett, mert én – mint mindig – váltottam parkolójegyet. A hölgy hosszas nyomozgatás után közölte, hogy az az automata,  melyből a jegyet vettem, nem hozzájuk tartozik, viszont ilyen estekben el szokták engedni a bírság megfizetését, hiszen váltottam jegyet.
Én, naiv, hittem is neki, ezért még jobban meglepődtem, mikor egy hónap múlva kézhez kaptam a pótdíjfizetési felszólítást, hogy fizessek 16.700,- Ft-ot. Gyorsan válaszoltam nekik, leírva rövid tényállást, és felajánlottam, hogy intézkedem, hogy a másik parkolási társaság – amely így tévesen gazdagodott azzal a 480 forintnyi parkolási díjjal, melyet az SMS-ben megfizettem – utalja át nekik a parkolási díj összegét, de erre azt a választ kaptam, hogy nem áll módjukban elengedni a bírság megfizetését, kizárólag eljárási szabályokra hivatkozva.

Valószínűleg egy gép írhatta a levelet, mert ember szerintem nem ír ilyeneket. Még fel sem ocsúdhattam, máris kezemben volt a fizetési meghagyás. Természetesen ellentmondással éltem, bízván a jogállami igazságszolgáltatásban. Hát nem kellett volna. Több tárgyalást követően kiderült, hogy a szám, amelyre az SMS-t elküldtem, nem azonos azzal a számmal, mely az adott automatán volt megtalálható. Egy 5-ös helyett 6-ost írtam az sms-ben. A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás bőszen bizonygatta, hogy anno, évekkel ezelőtt milyen matricát ragasztottak ki az automatára. Jeleztem, hogy talán ha egy randalírozó odafirkant egyet viccből, vagy egy madár lekakilja, vagy egy kamion ráfröccsent egy kis sarat, etc., mindjárt más szám lesz olvasható, mint ami kiragasztottak, ez senkit sem érdekelt.

Ezért a mai napon a II. és III. Kerületi Bíróság kötelezett arra, hogy fizessek 16.700,- Ft pótdíjat a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulásnak, ezen kívül közel 40.000,- FT (!) ügyvédi munkadíjat, és 10.000,- Ft illetéket. Szóval amellett, hogy volt jegyem, amelyet teljesen jóhiszeműen váltottam meg, most fizessek további majdnem 70.000,- forintot.

A hab a tortán: minden egyes beadványomban leírtam, hogy arra az estre, ha én lennék a pervesztes, részletfizetést kérek, mivel egyedülálló szülőként nevelem a két éves gyermekem, aminek eltartásáról kizárólagosan gondoskodom. A bíróság úgy határozott, hogy a tény, hogy egy két éves gyermek eltartatását egyedül biztosítom, nem indokolja a részletfizetést, így erre irányuló kérelmem is elutasításra kerül. Vagyis: MA, MAGYARORSZÁGON EGY KÉTÉVES GYERMEK ELTARTÁSA KEVÉSBÉ FONTOS, MINT EGY MULTICÉG PROFITJA. Sokkal fontosabb, hogy egy mammutcég azonnal, egy összegben jusson hozzá az én 70.000 forintomhoz, mint a saját, és a gyermekem létfenntartása (mi ugyebár emberek vagyunk, nem cégek, szóval nyilván hátrébb állunk a fontossági sorrendben). Úgy, hogy közben VOLT PARKOLÓJEGYEM.

Az egész ügyben végig úgy éreztem magam, mintha én lennék a főszereplője Kaffka Per c. regényének. Hiába mondtam én bármit, senkit nem érdekelt, eljárási szabályok röpködtek ide-oda, és a lényeg - hogy volt jegyem - egyszerűen senkit, de senkit nem érdekelt.

Természetesen nem hagyom annyiban, és a végsőkig el fogok menni az ügyben. Nemcsak azért a hetvenezer forintért, hanem azért, mert ez a döntés a jogállamisság szégyene.

Üdvözlettel:
Katalin

http://homar.blog.hu/2012/09/07/a_70_ezer_forintos_parkolas

Az Ombudsman is elítéli!




Az Ombudsman sokadik alkalommal ítéli el nyilatkozatban a fizetőparkolásos a kerékbilincseléses és az egyéb agresszív büntetési tételeket. Önkormányzataink kinyitották Pandora szelencéjét, és már sem a betegszállítókra, sem a betegekre, sem a munkát végzőkre, senkire nincsenek tekintettel fizetőparkolási hiénáink, és agresszív közterület felügyelőink. Mozgalmuk is már többször reklamálta levélben a Főpolgármesternél, a BKK. igazgatójánál, több polgármesterünknél, kerületi közterület felügyeleteknél hogy a kerékbilincset törvénytelenül alkalmazzák, a fizetőparkolásban meg túl agresszívak. Persze válasz kis kivétellel, semmi! Senki ne ringassa magát abban, hogy a fizetőparkolásnak és a kerékbilincselésnek bármi köze is van a környezetvédelemhez, forgalomszabályzáshoz! Ez kőkemény üzlet a dolgozni nem szerető pénzéhes hiénáknak!

AJB-3017/2012
Méltányosságot a közigazgatási bírság kiszabásakor – az ombudsman javaslata

Mérgezéssel vitte a gyereket kórházba – megbüntették, mert közben nem keresett engedélyezett parkolót. A szokott helyen hagyta a járművét - megbüntették, mert valaki ellopta a parkolást engedélyező táblát. Tilosban parkolt – kétszer is megbüntették, mert két rendőr is járt arra. Panaszügyek és törvénymódosítás javaslata Szabó Máté ombudsmantól.

A panaszos a kislányát súlyos mérgezéssel vitte kórházba és a szükséghelyzetben tilosban hagyta az autóját. A KRESZ járművel történő megállásra és várakozásra vonatkozó szabályainak megsértése miatt a rendőr-főkapitányság 30 000 Ft közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte. A fellebbezését az illetékes Rendőr-főkapitányság elutasította.

Szabó Máté alapjogi biztos az ügy tanulságaként megállapította, hogy egyfelől szem előtt kell tartani az objektív felelősség bevezetésének jogalkotói célját, a szabálysértések és közlekedési balesetek számának visszaszorítását. Másfelől azonban megtörténhet, hogy valaki azért hajt az engedélyezettnél gyorsabban, azért hagyja a tilosban az autóját, hogy mentse a hozzátartozója, ismerőse életét, egészségét. Az élethez és az egészséghez való jog előbbre való, mint a bírság gyors behajtásához, a minél egyszerűbb eljárás lefolytatásához fűződő állami érdek – szögezte le az ombudsman. Az alapvető jogok biztosa ezért azt javasolta a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, hogy kezdeményezze a közigazgatási bírságot kiszabó eljárás módosítását. A hatóságnak szűk körben, meghatározott orvosi dokumentációk és igazolások alapján, egészségügyi szükséghelyzetekben legyen lehetősége, hogy méltányosságból elengedje, vagy mérsékelje a bírságot.

Más, kevésbé súlyos hátterű parkolási esetekben is fordultak az alapvető jogok biztosához. Az egyik beadvány előterjesztője szokása szerint a lakása közelében, a járdán, olyan helyen parkolt, ahol azt közlekedési tábla engedélyezte. Csakhogy a táblát időközben ellopták, őt pedig az engedélyező tábla hiányában megbírságolták. A panaszos levelében jelezte a rendőr-főkapitányságnak, hogy az adott helyen szabályos a parkolás, ennek alátámasztásául fényképfelvételeket is csatolt a beadványához – ám érveit a rendőrség nem vette figyelembe.

Egy órán belül egymás után két rendőr is járt arra, mindkettő megbüntette ugyanazt a szabálytalanul várakozó autóst, akitől ezért kétszer is követelték a 30 000 Ft közigazgatási bírságot. Az egyik büntetést befizette, a másikat viszont nem és arra hivatkozott, hogy egyazon helyen és időben kétszer bírságolták. A Rendőr-főkapitányság ebben az esetben is fenntartotta a követelést és csak az ombudsmani vizsgálat hatására változtatta meg a véleményét.  

Az alapvető jogok biztosa felkérte az országos rendőrfőkapitányt, intézkedjen, hogy az eljáró hatóságok az első fokú határozatok ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket ne automatikusan, hanem minden esetben azok tartalma szerint, érdemben bírálják el.


http://empamo.gportal.hu/gindex.php?pg=33653118&nid=6238797

A fekete sereg vezére bánja, hogy nem fizetett a rendőröknek.



Nagy harcot vívott Vizoviczky Lászlóval az éjszakai életben, és örül a rendőri korrupciót feltáró nyomozásnak Magyar Róbert, a fekete sereg egykori vezére, akit a múlt héten hoztak haza Magyarországra. A Blikknek adott interjúban azt mondta, hogy őt is keresték meg rendőrök korrupciós ajánlattal, de ő sajnos nem állt kötélnek.
"Az volt a baj, hogy nem mondta senki, hogy rendőröket is lehet alkalmazni" - nyilatkozta a Bliknek korábbi alvilági ügyeiről Magyar Róbert, a fekete sereg egykori vezetője. A maffiózó, akit életfogytig tartó börtönre ítéltek, a börtönből adott interjút a lapnak, amelyben magát ártatlannak állította be, de az éjszakai életben betöltött szerepéről és konfliktusairól is beszélt.
Magyar azt állította, hogy különböző diszkók üzemeltetése során korábban ő is összetűzésbe került Vizoviczky Lászlóval, a budapesti éjszakai élet központi figurájával, akit a nyáron kirobban rendőri korrupciós botrány miatt vettek őrizetbe. A fekete sereg vezetője szerint Vizoviczky őt is megpróbálta félreállítani, amikor versenytársak lettek. "Örülök a híreknek, hiszen összefüggenek az én ügyemmel" - mondta a Vizoviczky elleni nyomozásra utalva.
Magyar szerint amikor Budapesten diszkót nyitott, Vizoviczky "számon kérte", plakátjait leragasztatta, fellépőit "elcsalta", és a nyitóbulira rengeteg rendőrt küldött rá, majd nyomozókat is ráuszított. Magyar ma már sajnálja, hogy ő nem alkalmazott rendőröket, ahogyan a gyanú szerint Vizoviczky tette. "Voltak jelek, megkeresett egy rendőr, hogy (...) adjam le a részét, de nemet mondtam. Ez lett a vesztem" - nyilatkozta a Blikknek.
Magyar Róbert az ellene hozott ítélet szerint fénykorában igazi alvilági maffiavezér volt, aki közel ezer embert tudott megmozgatni, védelmi pénzeket szedett, lányokat futtatott, egy embert kivégeztetett, és az olajügyekbe is belekeveredett. A lapnak tagadta mindezt, szerinte a rendőrök faragtak belőle maffiavezért.
Letartóztatásáról elmondta, hogy Spanyolországban kidobóként dolgozott diszkókban, és hamis személyazonosságával sokáig fel sem tűnt a hatóságoknak. Azt mondta, nagyon jól érezte magát a riviérán, idejét kickboxolással, jetskizéssel töltötte. Egyszer aztán elfogták,  ujjlenyomatot is vettek tőle, és akkor kiderült, hogy valójában Magyarországon körözött bűnöző.

http://www.origo.hu/itthon/20120921-banja-hogy-nem-fizetett-a-rendoroknek-a-fekete-sereg-vezere.html

Nagy hiba volt ez Robi!!!!

A Böptől fizettek viszont a rendőrségnek Laczkón keresztül nem is lett gyanúsított Rusznák még az ellene szóló komoly terhelő bizonyítékok ellenére sem.

Még több rendőr lehet érintett a Vizoviczki-ügyben.



"Olyan súlyú bűncselekmény-sorozatról van szó, amely mélyen érinti a magyar rendőrséget" - mondta a köztelevízióban a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Vizoviczki László-féle nyomozásról. Ezért szerinte bővülhet még a gyanúsítottak köre.
Bővülhet a gyanúsítottak köre rendőri és alvilági körökből is - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője az M1-en péntek este a Vizoviczki László és társai elleni nyomozás lehetséges fejleményeiről.
"Olyan súlyú bűncselekmény-sorozatról van szó, amely mélyen érinti a magyar rendőrséget, és nagyon fontos, hogy ez teljes tisztázást nyerjen" - fogalmazott Fazekas Géza Az este című műsorban.
2005-től működő bűnös kapcsolatrendszert tárt fel a nyomozás, melynek a lényege az volt, hogy a meggyanúsított rendőri vezetők biztosították havi fizetség fejében előre egyeztetett módon azt, hogy a szórakozóhely-hálózatot a rendőrség ne zavarja, és a konkurencia is kiszoruljon - magyarázta. Nem csak vesztegetésről van szó, más bűncselekmények is a szervezett elkövetés jeleit mutatják, így szerepel a gyanúsításokban, hogy bűnszervezet tagjaként követték el cselekményeiket.
A Vizoviczki László és társai elleni nyomozást a tavaly áprilisban a KNYF-ben létrejött, korrupció elleni ügyek osztálya folytatta - mondta a szóvivő. A Vizoviczki László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentését követően indult idén februárban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. Május végén történtek az első elfogások, öten előzetes letartóztatásban, egy személy házi őrizetben van. Június elején főrendőröket is elvittek kommandósok.
G. Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzettel visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés, K. Attilát, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi információs főosztálya kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozóját hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják. Szintén a vesztegetés minősített esetével gyanúsítják H. Lajost, a NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya Speciális Bűncselekmények Elleni Osztályának vezetőjét és K. Tamást, a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetőjét, és hivatali vesztegetéssel Vizoviczki László és V. István civil személyeket.
A gyanú szerint Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és irányította azokat. Neki dolgozott a másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak. Ezenfelül tájékoztatnia kellett Vizoviczki Lászlót az esetlegesen ellene irányuló rendőri eljárásról. Ennek érdekében épített ki évekkel ezelőtt korrupciós kapcsolatot G. Imrével, H. Lajossal, K. Tamással és K. Attilával V. István, aki elfogásáig havi rendszerességgel, több százezres, illetve milliós nagyságrendű "fizetést" adott a rendőröknek. A vesztegetési pénzt Vizoviczki László biztosította.

 

http://www.origo.hu/itthon/20120908-meg-tobb-rendor-lehet-erintett-a-v-laszlougyben.html


Tanú lesz Magyar az éjszaka urának perében.



Budapest – Szembesíthetik a fekete sereg volt vezérét, Magyar Róbertet a a korrupciós botrányba keveredett főrendőrökkel – tudta meg a Blikk.
Információink szerint több vallomásban is felmerült a neve a V. László nevével fémjelzett ügyben. Magyar ugyanis korábban konkurens helyeket „védett" embereivel, ami több konfliktushoz vezetett az éjszaka urával.
Előfordult például, hogy Magyar randalírozni küldte embereit V. László szórakozóhelyeire, ahol zaklatták a vendégeket, nem akartak fizetni, és fenyegetőztek. Azonban V. nem hódolt be, feltehetően azért, mert hatalmasabb erők álltak mögötte.
Azt egyelőre még nem lehet pontosan tudni, mikor hozhatják haza a Spanyolországban bűnügyi őrizetben lévő maffiózót. Úgy tudjuk, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már felvette a kapcsolatot a spanyolokkal.
Mint megírtuk, a szökésben lévő Magyart tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Az általa vezetett fekete sereg 2003-ban megölte az alvilágban csak Ragyás Tóniként ismert bűnözőt, ekkor dőlt be a szervezet. Magyar két éve bujkált, Spanyolországban az ujjlenyomata alapján azonosították.
K. Sz.–Cs. K.

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/tanu-lesz-magyar-az-ejszaka-uranak-pereben-2106179