2012. október 24., szerda

Akkor már sejthető miért állt itt meg a nyomozás.

Érdekes levelet kaptunk egy olvasónktól.
Amiben leírja azt,hogy a Vizó ügyet figyelve teljesen érthető a parkoló maffia ügy is miért alakult így ahogy most áll.
A vezetők Laczkó és Rusznák az elején kivonták magukat jó pénzért cserébe az ügyből kifolyólag…Olyan durva módon,hogy Rusznákot aki az egész ügyről a legtöbbet tudta még tanúként sem hallgatta ki zaklatta a rendőrség…Laczkót 3-4 alkalommal hallgatták ki és ennyi a vezetők felellősége.
Egyértelműen bizonyítható hangfelvételekkel,hogy Rusznák legkésőbb 2007.december.5-én már tudott mindenről de a hatóságokhoz,nem fordult. Sőt még a későbbi TV interjúkban is elismeri az a hangfelvételen ő van….
De ennek az egyértelmű bűncselekményről amit itt Rusznák Imre követett el a hatóságok részéről senkit nem érdekelt.
Teljesen jó kivehető az ügyben a politikai összefonódás,amikor mindig valami média balhé volt akkor lépett a rendőrség is…Addig nem…
Ha 2008.juliusa után nem lett volna egy média balhé sem akkor valószínűleg az egész ügyet bizonyítottság hiányában megszüntette volna a rendőrség….Persze Rusznákék hathatós közreműködésével.
2008-ban szisztematikusan megszabadultak a Böp Kft-nél olyan személyektől akik a parkoló maffia útjában álltak és 2009-ben olyan személyeket kezdtek felvenni az ellenőrzési csoportba akik az elejéről kezdve be voltak szervezve ebbe a hálózatba…Pl: Eisenschreiber András a ékes példa erre.
Szépen 2011.szeptemberében megállították az ügyet középvezetői szinten és vége…..
Senkit nem érdekelt a vezetők szerepe,nem állt érdekében senkinek az ők felellőségre vonása.
Ne mondom,hogy Takács,Moldvai nem bűnösök de ezt a hálózatot Laczkó és Rusznák hat-hatós közreműködése nélkül nem tudták volna ilyen hosszú ideig működtetni….De ez úgy látszik a nyomozó hatóság részéről senkit nem érdekelt….



Kedves levélírónk tökéletesen látod a helyzetet sajnos ez az igazság amit leírtál!!!!!

DYNAMO.

Nagyorrú ellenőrt kirúgták…
Andráskék videózgatták bujkáltak utána,utána kirúgták….
Szép itt az élet mint hajdanán a Centrum Kft-nél volt.

Szép cég…..

RUsznák Imre a Facebookos oldalán kedveli au új XIII.kerületi parkolócéget.


Rusznák Imre Facrbokos oldalán kedveli a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt-t.
Talán még igazgatója is lenne ha felkérnék a XIII.kerületi kommunista barátai.
Vicces de Rusznákból még a kommunista egykori harcostársai sem kérnek.
Elég volt belőle ő mindenhol botrányt csinál a kimagaslóan bunkó,buta modorával viselkedésével.

Játsszon csak el valaki a gondolattal mi lenne ha Rusznák Imre lenne a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt igazgatója……..
Andráska újra nyalhatná a seggét amúgy világ vége lenne.

RUsznák Imre a Facebookos oldalán tiltakozott a szobor állítás ellen.

Rusznák Imre a Facebookos oldalán „lájkolta” a 10.000-ren a XIII.kerületi  Prohászka szobor ellen.
Rusznáknak erre egyéb személyes okai is vannak aki őt seggbe rúgta nem szeretne neki még szobrot is a XIII.kerületben…
Milyen vicces egy szó és egy név játék…..

Rusznák Imre aktívan kiállt,hogy a XIII.kerületben ne legyen Prohászka szobor…

TAKÁCS 2010-es latartóztatás előtt Színházba ment.


Takács Sándor 2010.szeptemberi letartóztatása előtt Színház jegyeket vadászgatott…
Érdekes a I-Celles céges telefonszámán várta a jelentkezők hívását.
Kíváncsiak lennénk kit vitt el vajon biztos nem a feleségét és a gyerekeit.
Ő mindig jellemtelen volt nem csak a kollégáival,hanem a „feleségeivel” is.
Neki nem volt gerince egy jellemtelen féreg volt és lesz is mindörökké.
A legközelebbi munkatársait rúgattak ki,forgatatta fel az életüket…….
De majd ő is megkapja ezért a méltó büntetését.

Eisenschreiber András UNJA.



Szegény András unja az 50 ezer forintos Samsung telefonját.
Szeretné lecserélni egy Bunkófon 4-esre mert ő is gizda Jani akar lenni,mint a hülye 20 évesek.

Szegény olyan rosszul keres,hogy ilyen problémája van.

BKK pótdíj fotó.







Milyen érdekes a Fővárosi Főútvonalakon a BKK 2012.01.01-el vette át az üzemeltetést,és milyen korrekt weblapot tudtak készíteni.

Pótdíj szám szerint online lekérhetők a fotók vitán felül bárki megnézheti a kocsijáról készült eredeti fotókat…Nem úgy mint a XIII.kerületi parkoló cég amely több mint 10 éves gyakorlattal rendelkezik. De érdekes ők vajon miért nem jutottak el ilyen fejlettségi szintre mint egy év alatt a BKK.
Talán a parkolóellenőreik baszogatása és semmirekellő korrupt területi ellenőrök (Pl: Eisenschreiber András ) alkalmazása helyett inkább lehetnek ügyfél barátabb weboldalra költhetnének……

Vicces,hogy egy 1 éve indult parkolási cég fényévekkel lekörözte a több mint 10 éves tapasztalatokkal bíró XIII.kerületit….

Talán a szoci nagyokosoknak ott a XIII.kerületben el kellene egy kicsit gondolkodni a dolgokon.

VICCES XIII.KERÜLETI 1956-os ünnep.

Olyan vicces,hogy a XIII.kerületben ünneplik 1956-ot.
Dr.Tóth József polgármester 40 évig azt papolta róla.,hogy az csak egy fasiszta ellenforradalom volt.

Egy olyan ember mint Dr.Tóth József polgármesternek,hogyan van pofája 56-ról beszélni amikor ő az III-as csoport főnökség tartótisztje volt az Elzett gyárban.
Ha valaki annak idején 56-ról mert beszélni ö felnyomta és megütötte az illető a bokáját érte….

Vicces nem a legnagyobb kommunista Dr.Tóth József beszédet mond az 56-os mártírok emlékére…..Csak kérdés szerinte mártírok a kommunista rezsimért meghalt Avósok voltak azok….

A szemét parkolóőr.



Rég túl vagyunk azon a türelmi időn, amit el lehetett volna várni az egységes budapesti parkolási rendszer kialakítására, a helyzet pedig egyre romlik. Lilláékat egy köcsög parkolóór mosolyogva nem igazította útba, hogy rossz automatába dobálják a pénzt, mert az már egy másik körzet, másik cég. Amint elmentek, jól le is büntette őket. Hogyan lehetne felszámolni ezt a szándékosan kártékony rendszert? Hirtelen mindenki átvált bringára?
2012. június 6-án 16:45-kor parkoltunk le a 7. kerületi Hársfa utcában. Én 38 hetes terhesen az autó mellett álltam, míg a férjem elment a szemben (a Király utcában) található, egyetlen látóhatáron belüli parkolóórához, hogy amíg kell, azaz 18 óráig jegyet vegyünk. A férjem már 5 perce áll az automatánál, és dobálja be a pénzt, de láthatóan nem sikerül jegyet vennie. Odamennék segíteni, de nem zárta be az autót, a kulcs pedig nála van, így őrzöm tovább a nyitott kocsit, és távolról figyelem, ahogyan küszködik az automatával. Ekkor jön egy parkolóellenőr, megszólítom, segítséget kérek tőle: “Elnézést, van itt a környéken még valahol parkolóautomata, mert ott áll a férjem - intek az automata irányába -, de láthatóan 5 perce nem tud jegyet venni belőle.” Erre az ellenőr: “De-de, van itt nagyon sok.” Ebben a pillanatban elindul felénk a férjem, mire az ellenőr megjegyzi: “De látja, már sikerült is neki!” Ekkor megköszönöm a segítségét, és betesszük a 16:50-kor 18:00-ig váltott jegyet az autóba, és elindulunk a dolgunkra. (Mint kiderült azért tartott ilyen sokáig a jegyvásárlás, mert ha az összeg akkora volt, hogy a jegy érvényessége túllépte a 18:00 órát, akkor nem adta ki a jegyet, csak a pénzt vissza, és lehetett újra próbálkozni.) Mikor 18:02-kor visszatértünk az autóhoz sokként ért minket a szélvédőn virító piros zacskó. Büntetés. A büntetés oka: érvénytelen jegy. A büntetést a távozásunk, azaz az ellenőrrel folytatott csevej után 4 perccel, 16:54-kor állították ki.
Mint az általunk vásárolt jegyen és a büntető cetlin található eltérő cégnevekből kiderült nem ugyanaz a két vállalat, tehát rossz automatából vettük a jegyet... A kedves ellenőr ezzel már akkor tisztában volt, amikor segítséget kértem tőle, már képzeletben akkor dörzsölhette az extra bevétel miatt a tenyerét...
A nap jegyzéke tehát, hogy 280 forintért vásárolhattunk parkolójegyet a Király utcai automatából a Terézvárosi Önkormányzat megbízásából a TVV NZrt parkoló cégtől (1064 Budapest Rózsa utca 81-83.), és befizethetünk 3120 forintot az ER-PARK Kft-nek (1071 Budapest Peterdy utca 6.) a 334-es számú ellenőrnek köszönhetően. Persze, mi tévedtünk, mi nem tudtuk, hogy nem jó ha a látóhatáron belül eső első automatából veszünk jegyet, de felháborító, hogy amikor segítséget kértünk az ER-PARK Kft., a területet ellenőrző 334-es számú ellenőrétől, akkor ő nem hogy segített volna, hanem direkt félrevezetett, majd az autótól való távozásunk után 4 perccel visszatért, és kedves kis mikuláscsomagot hagyott ott.
http://homar.blog.hu/2012/06/13/a_szemet_parkoloor

Rendőri korrupció L. Róbert már két éve kitálalt.



Rendőri korrupció: L. Róbert már két éve kitálalt?

A hatóságok már két évvel ezelőtt tudhattak a rendőri korrupciókról – közölte L. Róbert elítélt a Riasztás műsorában. Az alvilági végrehajtó – állítása szerint – 2010-es vallomásában beszélt azokról a vezetőkről, akik védelmet biztosítottak a drogtanyaként működő éjszakai szórakozóhelyeknek.

A hatóságok már két évvel ezelőtt tudhattak a rendőri visszaélésekről – ezt egy elítélt bűnöző mondta a Hír Televízió Riasztás című műsorában. L. Róbert állítása szerint, 2010-es tényfeltáró vallomásában részletesen beszélt azokról a magas rangú rendőri vezetőkről, akik illegális védelmet biztosítottak a drogtanyaként működő éjszakai szórakozóhelyeknek. A Központi Nyomozó Ügyészség nem tud ilyen vallomásról.
Sok piszkos munkát végzett el, emberek lábát kellett eltörnie, de emberéletet soha nem vett el – állította a Riasztásnak L. Róbert, aki a magyar alvilág egyik végrehajtója volt. Első fokon 11 évet kapott csoportos rablásért, a börtönben előzetes letartóztatását tölti. A Hír TV bűnügyi műsorában azt mondta, hogy 2010-ben feltáró vallomást tett a rendőröknek a magyarországi kábítószer-bűnözésről.
működik a droghálózat, hogyan jön be a drog, hol tárolják, hol terítik, kik a terítők, kik a fő emberek, kik az alvezérek, mindent – fogalmazott a műsornak. L. Róbert hozzátette: név szerint megemlítette azokat a rendőri vezetőket, akiket V. Lászlóval együtt tartóztattak le. A letartóztatások hallatán – mint közölte–, azt gondolta, hogy végre elnyerik méltó büntetésüket, mert szerinte azért már túlzás volt, hogy a rendőrök adják a védelmet a dogdílereknek. L. Róbert szerint azonban „még elég szemét van az utcán, amit össze kellene takarítani, de sajnos kevés a takarítógép”.

Az ügyészség nem tud L. Róbert vallomásáról

L. Róbert azt állította: a 2010-es vallomását a saját védelmében több helyre is elküldte. A V. László ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség mégsem tud róla. Fazekas Géza szóvivője a Hír TV-nek úgy fogalmazott, hogy az említett személy nem tett vallomást,vagy nem nyilatkozott, az üggyel kapcsolatban semmilyen beadvány nem érkezett a Központi Nyomozó Főügyészséghez.

Fazekas nem árulta el, hogy kihallgatják-e L. Róbertet, de annyit megjegyzett, hogy a rendőrségi korrupciós ügyben több elítélttől is kaptak bejelentéseket, amelyek valóságtartalmát ellenőrzik.

http://mno.hu/ahirtvhirei/rendori-korrupcio-l-robert-mar-ket-eve-kitalalt-1109336

NÉZETTSÉGÜNK!!!!



Nézettségi mutatóin továbbra is nagyon jók.
Magyarországról majd 100 ezren nézték meg eddig oldalunkat.

A legdurvább parkolási büntetés



Laci tumblren lőtte ezt az egészen bizarr történetet. Hogyan büntethet a VII. kerületi parkolótársaság Újpest külterületén?
Kollégám egy eldugott kis újpesti utcában lakik, és reggelre rajta volt a kocsiján egy büntetéses mikuláscsomagot, miszerint nem megfelelő irányban parkolt, azaz, forgalommal szemben közelítette meg a parkolóhelyet. Ez így rendben is volna, gondolta, kicsomagolta, leellenőrizte a rendszámot is, az is stimmelt, viszont feltűnt neki, hogy a VII. kerületi parkolótársaság állította ki. Ma reggel be is telefonált, hogy egy VII. kerületi parkolóőr mily hatalmas ügybuzgóságnak köszönhetően büntetget Újpest külterületén (nem a büntetéssel volt baja, azt bevállalta). A válasz viszont zseniális volt.
Az van, hogy az az új divat, ha valakit megbüntetnek valamiért, akkor az autós keres egy ugyanolyan büntettet elkövetett autót, szétszedi a mikuláscsomagot, kitülti a keresett, mit sem tudó új autó rendszámát (merthogy eredetileg az nincs kitöltve, nem is szabad kitölteni a büntetgető bácsinak) majd mind aki jól végezte dolgát, várja, hogy a büntetésazonosítójára beérkezzen a büntetés, amit a másik, beszopatott autós fizet be. Igaz, hogy rosz rendszámmal érkezik meg a zseton, de az már mellék kérdés. Viszont az ügyintéző annyira kedves volt, és annyira megértő, merthogy ez egy totális mindennapos probléma, hogy véletlenül még az eredetileg megbüntetett autós rendszámát is elkotyogta, aki valószínüleg a kollégám szomszédja. Lesz egy igen kellemetlen beszélgetése ma este, gondolom…

Még hogy a Magyar nem egy talpraesett nép. Ha-ha-ha, ezt csinálja utánunk egy román, vagy milyen…

http://homar.blog.hu/2012/06/06/a_legdurvabb_parkolasi_buntetes

Bádogérmékkel parkolt.




Pénz helyett bádoglapból kivágott érméket dobott a parkolóautomatába egy férfi Pécsett. Fél éve dobálta az automatába a saját maga készítette érméket, azóta próbálták elkapni a parkolóőrök. Most csalással gyanúsítják.


Mekkora csaló.

Bírság és mikuláscsomag.




A parkolási büntetések, vagy ahogy sokan nevezik, a mikuláscsomagok mellé mostantól szabálysértési bírságot is kaphatnak az autósok, ha egész nap fizetés nélkül parkolnak. Sőt, a törvény szerint egy nap akár többet is. A Parlament csütörtökön módosította az erről szóló szabályt. Eszerint megbüntetni ugyancsak egyszer lehet az autóst, ha nem fizet, de minden alkalommal, ha túllépi a maximális várakozási időt újabb és újabb szabálysértést követ el.






http://tv2.hu/musoraink/tenyek/21028_birsag_es_mikulascsomag_-_tenyek_riport.html

Elfogadták az óbudai fizetős parkolást.




A III. kerületi önkormányzat csütörtöki ülésén egy ellenszavazattal megszavazta a fizetős parkolásról szóló rendeletet.
A kerület indoklása szerint parkolási rendelet elfogadásának két oka van. Az egyik az, hogy a városhatáron nem épültek meg azok a P+R parkolók, melyek az agglomerációból érkező gépjárműforgalmat csillapíthatták volna. A másik a II. illetve XIII. kerület korábban elfogadott hasonló döntése, melynek eredményeként a parkolási probléma a III. kerületben hatványozottan jelentkezett.
A most elfogadott jogszabály értelmében 2013. április 1-től munkanapokon 8 órától 18 óráig díjköteles a kijelölt övezetekben a parkolás. (A belső óbudai övezetben 240 ft./óra; a külsőben 160 ft./óra. Ezeket a díjtételeket a fővárosi rendelet határozta meg.) Ugyanakkor a III. kerületi állandó lakosok három különböző kedvezményt is igénybe vehetnek.
A lakhelyük zónáján belül, lakásonként két gépjármű után a várakozási díjkedvezmény 100%. Zónán kívüli kedvezmény: hivatali vagy egyéb ügyek intézésének biztosításához napi egy alkalommal, egy adott helyen másfél óra ingyenes parkolási lehetőség, külön regisztráció után. Gyermek-kedvezmény: oktatási-nevelési intézményeknél 8.00-9.00 óra, valamint 13.00-18.00 óra közötti időtartamon belül 20-20 perc ingyenes parkolási lehetőség, külön regisztráció után.
A városvezetés elsősorban forgalomtechnikai eszközként, nem pedig forrásteremtő lehetőségként tekint az új rendszerre, melyet az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Óbudai Vagyonkezelő Zrt. 100%-os tulajdonában álló Óbudai Parkolási Kft. működtet majd.

http://index.hu/belfold/budapest/2012/09/27/elfogadtak_az_obudai_fizetos_parkolast/

Megbüntették Demszkyt - kölcsön kellett kérnie.




Kerékbilincset kapott a főváros egykori ura, Demszky Gábor. Az Index írása szerint a volt főpolgármesternek kölcsön kellett kérnie, hogy fizetni tudjon.
Kerékbilincs került Demszky Gábor tízéves Skodájára az Ó utca sarkán – számolt be az Index, egyik olvasójára hivatkozva, aki szerint az egykori liberális városvezető nem tudta meghatni a parkolási cég embereit, így fizetnie kellett. A volt főpolgármester a lapnak elismerte, hogy valóban megbüntették, hozzátette, hogy kölcsön kellett kérnie a bírság kifizetésére, mert nem tudott pénzt felvenni a legközelebbi automatából. Demszky kifejtette, hogy szerinte adószedés folyik, mert a legkisebb kihágást is büntetik.
A volt főpolgármesternek nem ez az első összeütközése a törvénnyel, 2008-ban szolgálati Audijára került bilincs. A liberális politikus legsúlyosabb közlekedési kihágása az volt, amikor a 70-es táblánál 131-gyel hajtott.
http://mno.hu/belfold/megbuntettek-demszkyt-kolcson-kellett-kernie-1109794


Újabb rendőröket vettek őrizetbe V. László ügyében.




Három további embert vont eljárás alá, hallgatott ki gyanúsítottként, illetve ezt követően őrizetbe is vett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben, amelynek rendőrtisztek is a gyanúsítottjai.
Három újonnan őrizetbe vett ember közül kettő - a volt rendőr I. András, valamint H. Imre, a V. László érdekeltségébe tartozó debreceni szórakozóhelyek képviselője - a V. László által irányított bűnszervezet tagja volt az eljárás eddigi adatai alapján. A harmadik, K. Gyula a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője.
A megalapozott gyanú szerint I. András és H. Imre évek óta a bűnszervezet tagjaként működött közre a debreceni szórakozóhelyek védelmének érdekében, felhasználva I. András korábbi rendőri kapcsolatait is. Céljuk - akárcsak a V. László érdekeltségébe tartozó budapesti szórakozóhelyek esetében - kettős volt: egyrészt védeni ezeket a szórakozóhelyeket általában és attól is, hogy ne legyenek kitéve rendőrségi ellenőrzésnek, másrészt a V. Lászlóéval konkurens szórakozóhelyek zaklatása, ellehetetlenítése.
Ennek érdekében az eljárás eddigi adatai szerint 2010 elejétől anyagi előnyöket juttattak K. Gyulának: eleinte - 2010-ben - heti rendszerességgel nagy értékű italokat kapott, majd 2011 májusától havi 100 ezer forintot. 2012 áprilisában kétmillió forintot kínáltak K. Gyulának különböző feladatok végrehajtásáért a szórakozóhelyekkel összefüggésben.
h i r d e t é s
Ezen cselekményekhez kapcsolódóan a főügyészség H. Imrét és I. Andrást bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, valamint felbujtóként elkövetett, személyes adattal való visszaélés bűntettével gyanúsítja, K. Gyulát pedig vezető beosztású hivatalos személy által, kötelezettségszegéssel, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével. K. Gyula az eljárás jelenlegi adatai szerint nem volt a bűnszervezet tagja.
A kihallgatott gyanúsítottak tagadták a terhükre felrótt bűncselekmények elkövetését. Velük együtt kilencre nőtt a gyanúsítottak száma az ügyben. A főügyészség szóvivője azt mondta, hogy az ügyhöz kapcsolódó további információkkal szerdán tud szolgálni. Az eddigi hat gyanúsított közül öten jelenleg is letartóztatásban vannak, egyikük pedig házi őrizetben.
A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentését követően indult idén februárban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. Május végén történtek az első elfogások. A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és irányította őket. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak.

http://index.hu/belfold/2012/10/09/ujabb_rendoroket_vettek_orizetbe_v._laszlo_ugyeben/

Végül Demszkyt is bíróság elé viszik?




Demszky Gábor óriási károkat okozott a fővárosnak, a budapestieknek – szögezte le Losonczy Pál, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője. Hozzátette: a volt SZDSZ-es főpolgármester ahelyett, hogy felelt volna tetteiért, vígan éli életét egy távoli városban.
– Most cinikus módon még kampányolni is kezdett könyvével, és ki akarja mosni magát. Az irányítása alatt megkötött előnytelen szerződések, az indokolatlan beruházások kárát az itt élők a mai napig érzik. Az elszámoltatás elmaradt, a helyzetet nem tudták orvosolni. A Jobbik továbbra is azon fog dolgozni, hogy a Budapestnek olyan károkat okozó személyek, mint Demszky Gábor, megkapják méltó büntetésüket – húzta alá Losonczy, aki szerint megalapozott gyanú esetén bíróság elé állítható a volt balliberális politikus.
Két év önkéntes berlini száműzetés után Demszky Gábor ismét Budapesten kampányol, leginkább karácsonyra megjelenő „életrajzi” könyvét reklámozva. A Klubrádió keddi Megbeszéljük című műsorában a volt SZDSZ-es főpolgármester a főváros mai gondjait Orbán Viktor kormányfőre hárította.

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/vegul-demszkyt-is-birosag-ele-viszik-1111243

Védett zsaru a korrupciós ügy tanúja.




Budapest — Rendőri vezető a korrupt zsaruk ügyében a koronatanú!
A Blikk információi szerint egy magas rangú egyenruhás alkut kötött a nyomozóhatósággal. Mivel saját szerepe a korrupciós ügyben a többiekéhez képest jelentéktelen volt, mindössze a székébe került a ballépése, egyéb büntetést nem szabnak ki rá. Így tehát a rendőrségi átszervezés egyik áldozata az ügy kulcsfigurája, ám, hogy ki az, titkolják. Csak annyi szivárgott ki róla, hogy eddig Budapesten teljesített szolgálatot.
A leköszönő rendőri vezető olcsón megúszta az általa elkövetett bűncselekményt, hiszen székét mindenképpen elveszítette volna, ráadásul a büntetőjogi felelősséget is viselnie kellett volna. Ő ehelyett elmondta, kiknek mi volt a szerepe a V. László által működtetett bűnszervezetben, mekkora pénzek mozogtak az éjszaka császára és az egyenruhások között. Sőt, arról is beszámolt, hogy mely fővárosi politikusok segítségével, vagy tudtával folytak éveken át a visszaélések.
A gyanúsítottból lett tanú neve mindvégig rejtve marad. Biztonsága érdekében még az iratokban is egy kóddal jelölik majd. Megjelennie egyszer sem kell neki a bíróságon, extrém esetekben a bíró egy hatósági tanú jelenlétében kihallgathatja. Védett tanúk jellemzően bűnszervezetek felszámolásánál szerepelnek, hiszen ezen ügyek felderítését a hálózat szabadon lévő tagjai mindig próbálják megakadályozni. Így történt ez a rendőri korrupciós ügyben is, ahol a gyanúsítottakat az ország különböző részeire kellett szállítani.
– A hatóság és a gyanúsított közti egyezségre lehetőséget nyújt a büntetőtörvénykönyv. Fontos, hogy bűne kisebb legyen, mint a nyomozás célpontjáé és értékes, friss információkat adjon. Mindez az ügyészségen keresztül történik – fejtette ki Németh Zsolt kriminológus, a Rendőrtiszti Főiskola tanszékvezetője.
Mint ismeretes, a főügyészség korábban őrizetbe vette H. Lajost, Kalmár Tamást, a BRFK t, illetve V. Lászlót és mindenesét, V. Istvánt. Nem sokkal ezután Gulyás Imrét és K. Attilát is előzetesbe helyezték, azzal a gyanúval, hogy fizetést kaptak az éjszaka urától.
Blikk-információ


http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/vedett-zsaru-a-korrupcios-ugy-tanuja-2112689

Vita a parkolás miatt.





Tiltakozik és perre menne egy férfi Szombathelyen, mert megbüntették a parkolása miatt. Azt mondja, nem lépte túl az ötperces türelmi időt, csak még valamit elintézett. A parkolási cég viszont azt mondja, a türelmi idő csak akkor érvényes, ha valaki azalatt jegyet vesz.