2012. november 28., szerda

BLIKK 2012.11.28

Vesztegetéssel vádolják Máté Péter özvegyét

2012-11-28 05:00:00

Vádlottak padjára ültetik Máté Péter (†37) özvegyét. A Blikk információi szerint Máté Edit (62) egy vesztegetési ügy gyanúsítottja lett, már elkészült a vádirat is, amely szerint a zenészóriás özvegye a parkolási maffia ügyben követett el bűncselekményt.

A birtokunkba került vádirat tanúsága szerint az elsőrendű vádlottat, S. Gergelyt vesztegette meg. A dokumentumból kiderül, hogy a nyugdíjas asszony 2008-ban a Vígszínház melletti jegyirodában dolgozott, itt ismerkedett meg a banda vezérével, akit azzal vádolnak, hogy a fővárosnak több százmilliós kárt okozott.

Az ügyészség álláspontja az, hogy a nő nem váltott parkolójegyet, ahogy azt a legtöbben tették, inkább zsebre fizetett napi ezer forintot a korrupt parkolóőröknek. Azon bukott le, hogy az elsőrendű vádlott mobiltelefonjában megtalálták elmentve a mobilszámát, autójának rendszámát, munkahelyének címét.  A tanúvallomásokból pedig kiderült, jól fizető kuncsaft volt.

– Ez egy nagyon kellemetlen ügy. Sok mindenki megfordult a jegyirodában. Ott ismertem meg a parkolóőröket. Az ügy további részleteiről azonban nem kívánok beszélni, majd a bíróságon elmondok mindent – erősítette meg a Blikk információit Máté Edit, és hozzátette: minél előbb szeretne túllenni ezen a büntetőeljáráson, amelyhez hasonlóban eddig sohasem volt része.

Az énekesikon nevét viselő asszony megúszhatja a bűncselekményt pénzbüntetéssel is, hiszen az ügyész a vádiratban ezt indítványozta. De ettől függetlenül a bíróság ítélheti akár felfüggesztett börtönbüntetésre is. Az asszony 15 évet élet boldog házasságban Máté Péterrel, akitől két gyermeke is született. 1984-ben hunyt el az énekes, özvegye azóta nem ment férjhez. Nyugdíjasként, mint azt elmondta, mindennapjait unokáinak szenteli.
Mint arról elsőként beszámoltunk, a Blikk leleplező cikke nyomán nyomozás indult, amely felderítette a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél (BÖP) működő parkolómaffia tevékenységét. Az ügynek 45 vádlottja lett, és az előzetes becslések szerint több százmilliós kárt okoztak a fővárosnak azzal, hogy autósok tucatjai a parkolásért zsebbe fizettek a korrupt parkolóőröknek, fejenként naponta ezer forintot, amelyből még egy rosszabb hónapban is milliós havi fizetést szedhettek össze. Főnökeik közül is többen benne voltak a bűncselekményben, ők hetente szedték be részüket a befolyt összegből.

Koós Szabolcs


Vesztegetéssel vádolják Máté Péter özvegyét




2012. november 28., szerda, 07:54
A budapesti parkolómaffia-ügy elsőrendű vádlottját fizette le Máté Péter 62 éves özvegye - derült ki a Blikk birtokába került vádiratból.
Vádlottak padjára ül a fiatalon elhunyt táncdalénekes, Máté Péter özvegye, a 62 éves Máté Edit - adta hírül a Blikk a birtokába került vádirat alapján szerdán. A dokumentumban az olvasható, hogy a nő napi ezer forintot fizetett a parkolómaffia-ügy elsőrendű vádlottjának, amikor 2008-ban a Vígszínház melletti jegyirodában dolgozott.
A nyugdíjas asszony telefonszámát és rendszámát megtalálták az elsőrendű vádlott telefonjában.
"Sok mindenki megfordult a jegyirodában. Ott ismertem meg a parkolóőröket" - mondta a nő a Blikknek, hozzátéve, hogy majd a bíróságon mindent elmond.
A Blikk szerint Máté Edit pénzbüntetést kaphat a vesztegetésért.
A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél történt korrupicós ügynek ma már 45 vádlottja van. Az okozott kár több százmillió forint.

http://hvg.hu/itthon/20121128_Vesztegetessel_vadoljak_Mate_Peter_ozvegy

BLIKK 2012.11.26

100 milliókat kerestek a parkolóőrök

2012-11-26 04:59:00
Budapest - Bíróság elé áll a parkolási maffia. 2008. júliusában a Blikk leleplező cikke indította el a lavinát.
Hirdetés
Miután megírtuk, hogy a Budapesti Önkormányzati Parkolási társulás parkoló őrei zsebre szedik a parkolási pénzeket, a Budapesti Rendőr Főkapitányság azonnal nyomozást indított. A nemrég lezárult nyomozás döbbenetes eredményeket hozott. A lapunk birtokába került vádirat tanúsága szerint 45 vádlottja lesz az eddig példátlan bűnügynek, amelyben a parkolóőrök bankigazgatói fizetéseket szereztek.
Átlagban napi 50 kuncsaftjuk volt, akik 1000 forinttal fizették le az őröket. Ez azt jelenti, hogy ha havonta 20 napot dolgoztak a korrupt közmunkások, egymillió forintot vittek haza, plusz a fizetésüket. Csupán a nyomozás által felderített két év alatt tehát a 12 leleplezett őr közel 300 millió forinttal károsította meg a fővárosi önkormányzatot, vagyis az adófizetőket.
– Igaz, a 45 gyanúsított között szerepel tíz parkolóőr és két vezető is, akik gyakorlatilag elvárták a zsebre bírságolást. Sajnos véleményem szerint maradtak olyan vezető beosztású emberek, akik megúszták a felelősségre vonást – mondta Prohászka Attila, az ügy egyik koronatanúja, akit anno több társával azért menesztettek, mert szót emeltek a BÖP Kft.-nél folyó áldatlan állapotok miatt.
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint az ügy szereplői közül sokan mesés vagyonra tettek szert. Az egyik parkolóőrnek, L. Csabának például egy 18 szobás panziót sikerült felépítenie fizetéséből, S. Gergely pedig egy óriási, úszómedencés családi házban pihente ki munkája okozta „fáradalmait". A bűnszervezet tagjai mobiltelefonokat vásároltak, amelyekkel ingyen tudták hívni egymást. Egyeztettek, és pontos ügyféllistát vezettek, mely autónak ki a tulajdonosa, mennyit szokott fizetni, rendszámmal, címekkel együtt. Ez lett a vesztük később, hiszen a zsaruk lehallgatták őket. Az egyik lehallgatási jegyzőkönyv részlete szerint ha napi 50-60 ezer forint nem jött össze, már szentségeltek a bűnözők.
„Ba...meg, rosszul kerestem, ma csak 30 ezret szedtem a Csarnok térnél." Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések naponta elhangzottak a parkolóőrök között, akiknek minden pénteken egy előre meghatározott helyen és időben le kellett adni a sarcot főnökeiknek. Ez fejenként 6 ezer forint volt, amely később emelkedett. A vezetők figyeltek az aranytojást tojó tyúkjaikra, a legjobb övezetekbe osztották be őket, és ha olyan kolléga jött a céghez, aki nem volt hajlandó zsebre szedni a pénzt, pillanatok alatt kirúgták. Az ügyészek a parkolóőrökre szinte kivétel nélkül letöltendő szabadságvesztést kértek, sőt az általuk okozott kárt is meg kell téríteniük. Azok az autósok pedig, akik fizettek, ugyancsak a bíróság elé állnak, az ő esetükben feltehetőleg csak némi pénzbüntetés várható.
K.Sz.

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/100-milliokat-kerestek-a-parkoloorok-2121569

Bankigazgatói fizetéseket szereztek a parkolóőrök.






A Blikk birtokába került vádirat tanúsága szerint 45 vádlottja lesz az eddig példátlan bűnügynek, amelyben a parkolóőrök bankigazgatói fizetéseket szereztek.
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint az ügy szereplői közül sokan mesés vagyonra tettek szert. Az egyik parkolóőrnek, L. Csabának például egy 18 szobás panziót sikerült felépítenie fizetéséből, S. Gergely pedig egy óriási, úszómedencés családi házban pihente ki munkája okozta "fáradalmait" - írja a Blikk.


A bűnszervezet tagjai mobiltelefonokat vásároltak, amelyekkel ingyen tudták hívni egymást. Egyeztettek, és pontos ügyféllistát vezettek, mely autónak ki a tulajdonosa, mennyit szokott fizetni, rendszámmal, címekkel együtt. Ez lett a vesztük később, hiszen a zsaruk lehallgatták őket. Az egyik lehallgatási jegyzőkönyv részlete szerint ha napi 50-60 ezer forint nem jött össze, már szentségeltek a bűnözők




http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=602738#null

RTL HIRADÓ 2012.11.26


TV TÉNYEK 2012.11.26.


2012. november 23., péntek

EGYENLŐRE KIMARADTAK,MÉG NEM ÚSZTÁK MEG!!!!








Durva hangvételű levelet kaptunk,hogy ugyan már V.Zoli és K.Laci „Juli” ellem miért nem emeltek vádat hisz a telefonlehallgatások és autósok vallomása alapján sokkal komolyabb terhelő bizonyítékok vannak ellenük mint PL:L.S és R.Cs-re.

Nos olvassa el mindenki mit is írnak a vádiratban ellenük!!!!
A nyomozást szüntették meg ellenük nem mást,van amelyikük ellen azt is csak részben!!!

„190. § (1) Az ügyész a nyomozást határozattal megszünteti,

b) ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásáról sem várható eredmény,”



Tehát ha a tárgyaláson több ember terhelő tanúvallomást tesz rájuk ami eddig nem volt akkor őket is bevádolják erről senkinek nem lehet kétsége!!!!!Lehet,hogy ellenük további nyomozásnak nincs értelme mert az eredményt nem hozhat,viszont a tárgyalás hozhat ellenük új bizonyítékot egy két addig nem létező terhelő tanúvallomás kapcsán.

Tehát ha a tárgyaláson olyan tanúk akik eddig hallgattak és nem tettek ellenük terhelő tanúvallomást bármilyen okból kifolyólag,most elkezdenek a bírónak beszélni ellenük is vádat fognak emelni.

Számukra a legjobb magatartás ha a tárgyalás végéig lapítnak mint szar a fűben….
Információink szerint az egyikük nem így szándékozik tenni,fenyegetőzik feljelentésekkel,meg kártérítési perek indításával….
Nyugodtan megteheti de viszonzásra is számítania kell majd az addig hallgató őt sajnáló emberek elmondják róla az igazat a bíróságon amit tudnak a viselt dolgairól…..
Akkor ő ellene is gyorsan vádat emelnek majd…

A lefojtatott tárgyalások után a bíróságon,az újonnan felmerülő terhelő bizonyítékok (tanúvallomások) alapján köteles lesz elrendelni a vádirat utólagos kiegészítését…..

Tehát V.Zoli és K.Laci „Juli” nem úszott meg semmit egyenlőre kimaradtak az vádemelésből.!!!




HÁT ELKÉSZÜLT A VÁDÍRAT.




Egy év után végre elkészült a vádirat.

PÚPOS KOMOLY BAJBAN VAGY.







Takács Sándor „púpos” olyan okosnak érezte magát a sunyi háttérből irányításával,hogy ő sohasem bukik le.
Híres mondása volt:”Az a két hülye mit tud velem csinálni.”
Hát ezek szerint még is tudtak.

Nagyot tévedett a buta kis estin 30 évesen szamárpadban érettségizett ex-autószerelő.

Számláján:53 rendbeli vesztegetés van bűnszervezetben.

BÜNTETÉSI TÉTELE bűnszervezet fejeként 5-15 évig terjedő fegyház büntetés feltételes szabadlábra helyezés nélkül.
Gyakorlatilag a rá kiszabott büntetést az utolsó percig le kell töltenie.


Na de kik is kerülnek fegyházba:
A fegyház a szabadságvesztés főbüntetés legszigorúbb végrehajtási fokozata.
Fegyházban kell végrehajtani:
  • az életfogytig tartó szabadságvesztést.
  • a három évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha
    • állam vagy emberiség elleni bűncselekmény (Btk. X. és XI. fejezet),
    • terrorcselekmény (Btk. 261. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (Btk. 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (Btk. 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel ( Btk. 263/A. § (1)-(3) bek.), fegyvercsempészet (Btk. 263/B. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (Btk. 264/C. §),
    • az emberölés, az emberrablás, az emberkereskedelem, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a természet elleni erőszakos fajtalanság, a közveszélyokozás, a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése és a rablás súlyosabban minősülő esetei [ Btk. 166. § (2) bek., 175/A. § (2)-(4) bek., 175/B. § (3)-(5) bek., 197. § (2)-(3) bek., 198. § (2)-(3) bek., 200. § (2)-(3) bek., 259. § (2)-(3) bek., 261/A. § (3) bek., 321. § (3)-(4) bek.],
    • visszaélés kábítószerrel súlyosabban minősülő esetei [ Btk. 282. § (2) bek., 282/A. § (2) és (3) bek., 282/B. § (2) és (3) bek.],
    • életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekmények (Btk. XX. fejezet)


Egy két híres fegyház:Szegedi Csillag,Márianosztra,Sopronkőhida……

Tehát Takács ha elítélik gyíkosok,rablók közé fog kerülni….De miért is hát a válasz ott van a sorok között:”„bűnszervezetben részvétel”

Halmazati büntetésül:
510 ezer forint + bűnügyi költség!!!!!


SOK SIKERT PÚPOS REMÉLJÜK MINÉL SÚLYOSABB BÜNTETÉST KAPSZ.

ROMÁN IS NAGY BAJBAN.




Gyakorlatilag Moldvai József van a legnagyobb szarban!!!

Számláján az alábbiak vannak a vádirat szerint:
50 rendbeli bűnszervezetben elkövetett vesztegetés.
Minősített befolyással való üzérkedés.

5-15 évig fegyházban….

A TELJES VÁDIRAT!