2014. január 17., péntek

Február 5-7 Marathoni tágyalás jön














Legközelebbi tárgyalási napok 2014.február 5-7.
Információink szerint ekkor fejeződik be az első fokú tárgyalás,utána már elsőfokú ítélet következik.

Maratoni tárgyalás várható a gyanúsítottak védői most mondják majd el a védőbeszédeiket,ami valószínűsíthetően jó hosszúra húzza majd a tárgyalási napokat.

2014 a Parkoló maffia számára az Apokalipszis éve lesz!








A 2014-es év vitathatatlanul lefog zárni egy korszakot a Böpös parkolómaffia életében.
Március,április környékén meglesz az elsőfokú ítélet a banda ügyében.
Ami a bizonyítékok és az előjelek alapján apokaliptikus élmény lesz egy két ex bandatag számára. Konkrétam amikor kimondják rájuk az elsőfokú ítéletet években és az ítélet elhangzása után előzetes letartóztatásba veszik a másodfokú ítélet kihirdetéséig minimum.
Senkinek ne legyenek illúziói egy bűnszervezetben elkövetett vesztegetési ügyben aki elsőfokú ítéletet kap az már a tárgyalóteremből megy a sittre.

Közelít a parkolómaffia Apokalipszise 2014-ben!!!!

A bamda szánalmas reménye.












Információink szerint a gyanúsított ex-Böpösk maguk között abban reménykednek,még ha bizonyított is mit követtek el hány év telt el azóta azért nem kapnak súlyos ítéletet.

Ez a remény nagyon téves egy ilyen súlyú bűncselekmények esetén pont nem számít,hogy hány éve követték azokat el.

Illetve a nyomozás azért olyan sok idő nem telt el 6-7 év amiből a reményük fakad.
Az ebben való reménykedést jobb ha mindenki elfelejti mert semmi értelme.

AMI MEGPECSÉTELETE A MAFFIA SORSÁT





















Kétséget kizáróan a legerősebb kézzelfogható bizonyíték a parkolómaffia tagjai ellen a telefon lehallgatások.
Ami érdekese a rendőrség a lehallgatásokat miért csak egy évvel a botrány kitörése után indította el.
De tény és való ezeket a beszélgetéseket nincs mivel magyarázni,bár az is kellett hozzá,hogy egyes emberek főleg Cuccos olyan buta legyen,hogy mindent telefonba mondjon el.

Azt,hogy valaki rendszerese pénz átadásról,napi tarifákról,zsebre fizetők autó helyéről és rendszámáról beszélgessen nincs mivel magyarázni.
A banda jó pár tagját valószínűsíthetően ez a lehallgatási anyag fog rács mögé juttatni.

Az utolsó szalmaszál!













Február 5-7 lesz az utolsó két tárgyalási nap az elsőfokú ítéletig!
Gyanúsított ex-böpös dolgozók számára ez az utolsó lehetőség,hogy beszéljenek és enyhítsék büntetésüket.

A telefon lehallgatási jegyzőkönyvek felolvasása után senkinek se legyenek illúzióik az első fokú ítélettel kapcsolatban. Főleg Kovács Csabának,Szilasi Gyulának,Márkus Györgynek,Mészáros Zoltánnak,Fazekas Gábornak!!!!

Egy olyan gyanúsított ex-böpös mit remél?
-         akire autósok mutattak rá,hogy neki fizettek zsebre,
-         munkabeosztások alapján a legtöbbször ők voltak a legjobb helyeken
-         benne voltak a parkolóőrök által üzemeltetett privát telefon flottában
-         Nagyon durva telefon lehallgatások vannak róla.


Még lehetne sorolni a bizonyítékok sorát ellenük.
Majd a bíró úr úgy dönt,hogy ennyi terhelő bizonyíték ellenére és az adott parkolóőr makacs hallgatására majd felmenti őt.
A gyanúsított ex-böpösök majd úgy gondolják,hogy majd az első fokú ítéletben felmentik őket és mehetnek haza!!!!

Emberek ébresztő itt már nem az a kérdés sokak számára elítélik-e őket,hanem az,hogy mennyit kapnak.
Február 5-7 lesz az utolsó lehetőség,hogy még valaki beszéljen meggondolja magát és úgy mint Sanci beismerő vallomást tegyen ezzel jóval enyhébb ítéletre számíthat mint makacs tagadással.

Vicces de Sanci hiába elsőrendű vádlott mégis enyhébb ítéletre számíthat mint a többiek,mert együttműködött a hatóságokkal és megbánást tanúsított,illetve a bűncselekményeit egyértelműen tudja bizonyítani magára nézve,hogy Takács és Moldvai zsarolásának hatására követte el.

100 szor leírtuk már legyen esze mindenkinek,most már tényleg az utolsó lehetőség jön,hogy beszéljenek a gyanúsított parkolóőrök. Aki nem él ezzel magára számítson.


Ez a hajó már elment sokak számára














Fogja már fel minden gyanúsított EX-Böpös egy kivétellel,hogy a telefonlehallgatási jegyzőkönyvek felolvasása után már ez a hajó elment.
A telefonlehallgatási jegyzőkönyvek olyan súlyú bizonyítékok a banda ellen ami már önmagában is elég lenne sittre küldeni a bandát.

Most már fogja fel mindenki nem az a kérdés kit ment fel a bíróság,hanem az,hogy ki hány évet fog kapni!!!!5-10 évig kiszabható büntetési tételből azért nem mindegy ki mennyit kap!!!

Itt egy kivétellel minden gyanúsított egy Böpös szánára fegyház lesz illúzióitok ne legyenek.

Gyanusított parkolóőrök ő lesznek a lehetséges rabtársaitok























TAKÁCS LAPÍT HELYZKEDIK.







                            T úr az az Takács Sándor szerepe  2008.júniusában a TV2 Tényekben.








Takács Sándor viselkedése érdekes a tárgyalás alatt ő komolyan veszi az ügyet.
Mindig öltönyben van….
De most is a megszokott sunyi,lapító magatartását hozza.
Ugye autósokkal neki dolga nem volt ezért azok tanúvallomási számára nem érdekesek.
Bár volt egy autós tanú aki őt is felismerte parkolóőr korából,hogy pénzt adott neki.

Takács számára érdekes tanúk Sándor Gergely,Duka,Prohászka,Németh,Arnold,Takács Ferenc….Voltak.
Ekkor persze a hozzá hasonló sunyi módom Takács Ferenc tanút a tárgyalás előtt megpróbálta befolyásolni a folyosón hazudozott neki,hátha számára kedvezőbb tanúvallomást tesz.De rosszul sült el mert Takács Ferenc tanú ezt a bíró úrnak is elmondta.
A többi tanútól,meg baromságokat kérdezett.

Takács úgy gondolja,hogy ellene kevés bizonyíték van jól a háttérben maradt amikor a hálózatot irányította.

Csakhogy a tanúvallomások alapján egyértelmű a szerepe a hálózatban.
Olvassa csak el mindenki a weblapunkat 2008-ból,nézze csak meg a TV2 híradót „T-Úr” már akkor is képben volt!!!!!!!

A bíróság főleg a bíró úr egy tapasztalt,intelligens,tanult,ilyen ügyekben dörzsölt ember aki ezeket az összefüggéseket átfogja látni és a büntetés kiszabásánál figyelembe veszi!!!

Takács Sándor amúgy teljesen biztos a mai napig abban ő mindent meg fog úszni ő ellen nincs semmi komoly bizonyíték.

Kivárom az elsőfokú ítéletet majd utána lépek!









Igen a veszély teljesen valós.
Az ügy kapcsán már nem egyszer hangoztatta Moldvai József ha őt elítélik lelép Romániába és addig nem jön vissza amíg el nem évül az ítélete.
Ez részéről teljesen életszerűnek tűnik,hisz kettős állampolgár és rengeteg rokona,ismerőse van Romániában.
Ha az első fokú ítéletben elítélik és nem helyezik előzetes letartóztatásba akkor szinte biztos,hogy elszökik az országból.

Komolytalan ügyvédek sokasága a tárgyaláson.




Egy-két gyanúsított ex-böpös gyanúsított nagyon megbízik az ügyvédjében!!!
Sajnos tévesen!!!!
Mit mond egy ügyvéd nyugodjon meg nincs maga ellen semmi komoly bizonyíték,megfogja úszni.
De hát ez a tárgyalás menete alatt kiderült nem így van ennek ellenére,az ügyben szereplő ügyvédek továbbra is biztatják védenceiket nyugodjanak meg megússzák…Pedig nem így lesz!!!
Információink szerint van olyan gyanúsított akinek kirendelt védője van.
Na most egy ilyen ügyvédtől mit várhat az ember????

Meg azt ne felejtse el senki a gyanúsítottak közül az ügyvédjének ő csak egy ügy a sok többi másik közül a pénzét így is úgyis megkapja még ha a védence sittre megy akkor is.
Veszik a kalapjukat és mennek a következő tárgyalásra egyet elveszítenek egyet megnyernek.
Csak sajnos pont a ti ügyeteket vesztik el és ti sittre mentek gyanúsított parkolóőrök.

Ezért mindenkit nyomatékosan felszólítunk a saját érdekében gondolja át a dolgait nem kell a ügyvédjében korlátlanul megbíznia,mert akkor nagy baj lehet.

Cuccsos Gyíkkal azon viccelődött hány évet kapnak a telefonlehallgatások felovasása közben.











Információink szerint érdekes jelenet zajlott le a lehallgatási jegyzőkönyvek felovasása között a gyanúsított parkolóőrök között.
Konkrétan Kovács Csaba kínjában azzal viccelődött Mészáros Zoltánnal,hogy hány évet fognak majd kapni. „Mennyit kapunk Gyík 5 vagy 10 évet….”

A humora Cuccosnak kényszerűségből született,mert ekkor ő is rájött,hogy nagyon komoly bizonyíték ellenük a telefon lehallgatás,és vége a dalnak.
Cuccos volt a talafon lehallgatásokban a legbeszédesebb…
Autók,rendszámok,helyszínek,napi,heti tarifák,kolbászpénz,Moldaviéknak a leadó pénz,cipős doboz alá a pénzt,egyes munkaterületeken mennyi pénzt lehet keresni zsebre,Moldvaival gyűjteti be a boltosoktól a pénzeket, illetve arról is beszél szó szerint,hogy „kábítószert” adott el valakinek a cégnél. Kovács Csaba „Cuccos,Ubul” telefonlehallgatási anyagából teljesen jó kirajzolódik minden,mi és hogyan zajlott szerencsére ő ilyen beszédes volt.

Na a felolvasás alatt rájött Cuccos,hogy mekkora hibát vétett de már késő ezt ő is tudja.
Itt nincs mit megmagyaráznia!!!!!


Modlvai megpróbálta átvágni a bírót is.












Több levelet is kaptunk,hogy tényleg igaz-e amit Moldvai csinált a bíróságon.
Ilyen gyerekesen hazudott és hülyének akarta nézni a bírót,hogy a pálya számokra vagy egy telefonszámmal azt közölte a bíró úrral az nem az aminek látszik,hanem az az ö azon a héten megjátszandó lottószámai félreértés történt.


Igen ez tényleg így történt kedves levélíróink!!!

Természetesen a bíró úr majd kellőképpen értékelni fogja ezt a viselkedést Moldvainak az ítélete kiszabásánál.

Moldvai nagy karrierje.














Információink szerint Moldvai József a Aréna Plázában található Tescóban pénztárosként dolgozik.

Nagy karrier a parkoló maffia egyik volt fejeseként havi 600-700 ezeres fizetés után a Tescoban dolgozni 100 ezer forintért 50 évesen.


Ne vigye el senki más helyett a balhét.












Sajnos van információink szerint olyan parkolóőr aki már feladta ezt az egész ügyet.
Nem terhel meg senkit,nem tesz beismerő tanúvallomást utolsó szalmaszálként abban reménykedi hátha az első fok mégis felmenti őt.
Ha mégsem akkor neki tök mindegy 5-6-7-8-9-10 évet kap fegyházban nem érdekli.
Sajnos ezen ember viselkedése,jól jellemzi ezt az egész ügyet elvisz olyan balhét amiért nem ő a főbűnös és jelen állás szerint hallgatásával sokkal több évet fog kapni mintha beszélt volna és együttműködött volna a bírósággal.

Lehet,hogy most azt mondja tök mindegy mennyit fogok kapni,meg ha bekerülök öngyilkos leszek úgy is…..
Ez gyerekes viselkedés és lekellene mindenkinek higgadnia.
Majd ha ott lesz a fegyházban és vágja a centit akkor jön rá nem mindegy,hogy 5 év a bünti vagy 8 év……

Amúgy telefon lehallgatások talán negyedik legbeszédesebb parkoló őréről volt most szó akit személy szerint nagyon sajnálunk.

Ezért áldozták be a Takács féle parkolómaffiát,hogy Rusznák milliárdos sikkasztását a behajtáskon elfedje.












Sokszor felmerült,hogy ha Rusznáknak és Laczkónak komoly kapcsolatai vannak rendőrségi és politikai körökben miért nem tusoltatták el az egész parkolómaffia ügyet???
Pedig megtehették volna. Nos a válasz teljesen egyszerű a sok balhé miatt kellett koncot dobnia Rusznáknak és társainak,hogy az ő igazi nagy disznóságukat elfedjék.
Na meg persze utána mindent a Takács bandára lehetett fogni….

Most,hogy a Német ügyvédi irodát a Böp Kft új vezetése feljelentette,megdöntötte rajzolódik ki a pontos kép a Böp Kft-nél.
Rusznáknak mi is volt a pontos feladata???

Teljesen egyértelműen rájöttek odafent a parkolási büntetések kintlevőségeinek a behajtásában van a nagy pénz és mivel azok behajtása bizonytalan ezért könnyel ellophatók és később ráfoghatók,hogy nem lehetett behajtani.
Nosza Rusznák kidobta a Novák féle általa nem megbízható Kézdy ügyvédi irodát és alkalmazta 500 millióért a számára megbízható Német ügyvédi irodát.
Persze a Német ügyvédi irodával a megbízás aláírása előtt már a szerepeket és dolgokat leegyeztették,és a 500 milliós megbízási díjnak egy tetemes összege Rusznák zsebébe vándorolt vissza a megbízási szerződés aláírása után.
Ez követően jött el a Német ügyvédi iroda számára a paradicsom a szabad rablás.
Természetesen minden elsikkasztott forint után Rusznák Imre megkapta a maga kis pénzét zsebre.

Amikor mert jött a parkolóőri maffia botrány akkor valamit eredményt produkáltatva a hatóságokkal elvitették a balhét a Takács bandával akik természetesen nem ártatlanok.
Csak ők lette a alibi fedő ügy az igazi nagy sikkasztás elfedésére.

Ami érdekes tény amikor elkezdődtek a munkaügyi perek a Böp Kft ellen a Takács féle parkolómaffia kirúgottai által akkor információink szerint a Német ügyvédi iroda foggal körömmel tiltakozott ezen ügyek képviselete ellen a Böp Kft színeiben.
Vajon miért????Mert félt ha a Német ügyvédi iroda kezdi el ütni a Dukáékat akkor azok befűthetnek nekik és kiderülhet az igazi nagy disznóságok a behajtásaik körül.

Az egész Rusznák féle Böpös ügyben egyre jobban kirajzolódik a kép,hogyan is voltak a dolgok,ahogy telnek az évek.

Itt mint korábban megírtuk nem is egy parkoló maffia működött a Böp Kft-ben hanem kettő.
Az egyik az utcai parkolóőri volt szerény 400 milliójával a másik a fehér galléros Rusznák féle volt 1.5-3 milliárdjával.

Milyen érdekes a sors és mégis a kisebbik csapat megy sittre!!!!
Remélhetőleg a másik csapat is követni fogja őket.

Négy év börtönt kapott Rusznák Imre kommunista vesztegetős haverja
















Négy év börtönre ítélték Wieszt János volt MSZP-s politikust.



Négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta és négy évre eltiltotta a közügyektől vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés miatt Wieszt János volt szocialista politikust a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletével.
Az egykori XI. kerületi MSZP-s politikus két vádlott-társát, két ügyvédet, 2-2 év letöltendő börtönre, 5-5 év foglalkozástól eltiltásra és 8 millió 200 ezer, illetve 5 millió forint vagyonelkobzásra ítélték befolyással üzérkedés miatt. Mindhárom vádlott leghamarabb büntetése kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A Wieszt-ügy 2010 tavaszán a választási időszakban pattant ki egy évekkel korábban készített, majd az internetre felkerült videofelvétellel, amely a Fidesz XI. kerületi szervezete szerint bizonyította, hogy az MSZP akkori helyi frakcióvezetője évekkel korábban az újbudai vagyongazdálkodási bizottság vezetőjeként több millió forint csúszópénzt fogadott el egy XI. kerületi önkormányzati üzlethelyiség eladásával kapcsolatban.  A feljelentést egy vállalkozó tette az általa 2007-ben rejtett kamerával készített felvétel alapján, amelyen látható, amint Wieszt János pénzt vesz át a feljelentőtől.

Wieszt és két, hasonló jellegű korrupciós cselekményekkel vádolt társa az eljárás során tagadta bűnösségét. Wieszt egy időben a politika áldozatának nevezte magát, a videofelvételt manipuláltnak tartotta, és évekig nem tett részletes vallomást, majd az elsőfokú eljárás utolsó szakaszában azt adta elő védekezésként, hogy pénzszűkében volt, ezért kért kölcsön vállalkozóktól.

Wieszt két vádlott-társa ügyvéd, egyikük a XI. kerületi önkormányzat jogi bizottságának MSZP által delegált külsős tagja volt. Hétfőn az elsőfokú döntés szóbeli indoklásában a bíró kiemelte, hogy a vádlotti védekezésekkel szemben több tanú és más bizonyítékok, köztük a felvétel is bizonyítja a vádlottak bűnösségét, ami egyébként már önmagában a vádlotti vallomások alapján is megállapítható lenne. A tényállás szerint a kenőpénz több esetben is az eladni szándékozott önkormányzati ingatlan értékének 10 százalékából, illetve az áfából tevődött össze.

A bíró idézte az egyik vallomást, amely szerint a kenőpénzből sok embernek kellett adni, és az indoklásban elhangzott az is, hogy Wieszt a vádbeli időszakban 37 milliós évi jövedelem után adózott. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a jelentős időmúlást, ugyanakkor kiemelte a korrupciós jellegű cselekmények elszaporodását, illetve hogy az elsőrendű vádlott vezető beosztásával, helyzetével visszaélve követte el tettét. A vádbeli minősített vesztegetés, illetve befolyással üzérkedés 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Korábban perbeszédében az ügyész Wieszt esetében hét évnél, két társa esetében öt évnél hosszabb börtönbüntetés kiszabását kérte. Az elsőfokú döntés nem jogerős, miután az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek. A büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.

Az ítélethirdetés után az ügyész a vádlottak előzetes letartóztatásba helyezését is indítványozta, ám ezt a törvényszék elutasította, a vádlottak szabadon távozhattak a bíróságról.

Fidesz: újabb szocialista korrupciós ügyben született ítélet

Újbuda Fidesz-KDNP-s polgármestere szerint a vesztegetés miatt első fokon elítélt Wieszt János volt szocialista politikus ügye újabb bizonyítéka annak, hogy "az MSZP kormányzása alatt tombolt a korrupció".

A XI. kerületet 2002 és 2010 között vezető "Molnár Gyula után újabb szocialista politikus kerülhet a rács mögé" - kommentálta az ítéletet Hoffmann Tamás. Mint fogalmazott, a kerület korábbi szocialista vezetése - a vádak szerint - "nyakig benne volt" az Újbudának súlyos károkat okozó korrupciós ügyekben: nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléstől a vesztegetésig mindenféle bűncselekmény gyanúja felmerült az előző ciklusokhoz köthetően.

Wieszt János az első fokú ítélet értelmében - a volt főpolgármester-helyetteshez, "Hagyó Miklóshoz hasonlóan" - csúszópénzeket fogadott el vagyongazdálkodási ügyekben - írta közleményében Hoffmann Tamás.

http://www.hirado.hu/2014/01/13/negy-ev-bortonre-iteltek-wieszt-janos-volt-mszp-s-politikust/