2014. március 27., csütörtök

Április 9-11 Tárgyalási napok.


Április 9-11-én lesz a következő két tárgyalási nap parkolómaffia ügyben.
Remélhetőleg most már végre ezen a két tárgyalási napon lezárul az első fokú tárgyalás.
Most hangzik a pontosan az ügyészség részéről kire milyen büntetést kérnek pontosan és milyen bizonyítékok alapján.
Ezt követően jön az ügyvédek „nyafogása”,hogy védencük a pl: a telefon lehallgatási anyagok ellenére is ártatlan.

Az biztos ha a tárgyalási napok menete nem borul fel ez a két tárgyalási nap vízválasztó lesz az egész ügyből kifolyólag.
Várjuk a folytatást.

Tisztelt Bíró Úr Fontos Körülmény!




Tisztelt Bíró úr!

Ön is objektíven reálisan átlátja a dogokat az üggyel kapcsolatban.
Ami egy nagyon fontos körülmény de biztos ön is tudja.
Ebbe a bűnszervezetbe a parkolóőröker egy kivétellel Takács Sándor és Moldvai József zsarolással szervezték be.(Az egy kívétel Kovács Csaba  parkolóőr)
Akik ellenálltak és nem hagyták magukat zsarolni azokat azonnal kirúgatták és hamis vádakkal feljelentették a rendőrségen.
A zsarolásuknak ellenálló embereket példát statuáltak a többi  parkolóellenőr számára okulásként,ha nem áll be a vagy ki akar szállni a bűnszervezetből így járhatnak.




Ön is objektíven reálisan átlátja a dogokat az üggyel kapcsolatban.
Ami egy nagyon fontos körülmény de biztos ön is tudja.
Ebbe a bűnszervezetbe a parkolóőröker egy kivétellel Takács Sándor és Moldvai József zsarolással szervezték be.(Az egy kivétel Kovács Csaba  parkolóőr)
Akik ellenálltak és nem hagyták magukat zsarolni azokat azonnal kirúgatták és hamis vádakkal feljelentették a rendőrségen.
A zsarolásuknak ellenálló embereket példát statuáltak a többi  parkolóellenőr számára okulásként,ha nem áll be a vagy ki akar szállni a bűnszervezetből így járhatnak.

Takácsra és Moldvaira reméhetőleg az ügyész úr a maximálisan rájuk kiszabható fegyház büntetést kéri.


Először is a jogi definíciók:

Btk.252. § (1) A költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy a társadalmi szervezetnek az az önálló intézkedésre jogosult dolgozója, illetve tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy az ilyen előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető az előnyért a kötelességét megszegi.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető
a) a kötelességét fontosabb ügyben szegi meg,
b) a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.
Bűnszervezet:
A bűnszervezet fogalmát a Btk. 137. § 8. pontja határozza meg: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése. A bűnszervezetben történő elkövetés általános minősítő körülmény, fennállása esetén a bűncselekmény büntetési tételének felső határa kétszeresére emelkedik, de 20 évet nem haladhatja meg

Bűnszövetség:

Bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.

Üzletszerűség:

Üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik.


Na és akkor még itt van Takács és Moldvai esetén a hivatali,vezetői hatalommal való visszaélés,illetve a zsarolás.
Takács részéről pedig plusz súlyosbító körülmény kötelezettség szegés a munkaszerződését szándékosan megszegte saját anyagi érdekből,megszegve azt egy közfeladatot ellátó cégnek okozott különösen nagy értékű kárt. 


Na és még lehetne sorolni a súlyosbító körülményeket amik Takács és Moldvai ellen szólnak.

Akkor a hatályos törvények alapján 20 év fegyház büntetés kiszabása is kérhető Takácsra,és Moldvaira az ügyészség részéről.


A VÁDÍRAT két és fél oldalában benne van a teljes igazság.



Korábban is megírtuk minden tiszteletünk azoké az ügyész uraké akik ezt a vádiratot összeállították.

A mellékelt két és fél oldalba röviden tömören benne van a teljes igazság.

Annyi kiegészítést még hozzátennénk,hogy Takács és Moldvai a bűnszervezetűkbe a parkolóőröket zsarolással szervezték be!!!!

Aki nem ismeri az ügyet annak nem kell többet tennie csak elolvassa ezt a két és fél oldalt és már érteni fog mindent.
A szerepeket és a feladatok leosztását.
De ha kétsége támadna valakinek olvassa végig a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket úgy végképp eloszlanak a kétségei.

A MAFFIA FEJÉNEK!.



Ebből a telefon lehallgatási jegyzőkönyvből egyértelműen kirajzolódott,hogyan is működött a szervezet.
Sanci parkolóőr felhívja Moldvai József területi ellenőrök főnökét,hogy a jövő hétre milyen beosztást szeretne.
Moldvai József a kérésnek eleget téve megírja azt aztán továbbítja Takács Sándorhoz ahhoz a személyhez aki a munkabeosztásokat hivatalos formában véglegesen elkészíti.
A láncolat jól kirajzolódik.

Precízen a leírás ami a vádiratban van.


Az ügyészség által a vádiratban nagyon precízen és pontosan van leírva Takács Sándor és Moldvai József szerepe a bűnszervezeten belül.

Annyi kiegészítést még a tárgyalás alatt hozzátennének,hogy a parkolóőröket a hálózatba való belépésre zsarolással kényszerítették!
Azért azt senki se úgy képzelje el,hogy Takács és Moldvai füttyentett egyet és egyből 5-10 parkolóőr egyből elkezdett nekik zsebbe fizetni.
Ahogy Sanci tanúvallomásában is levan írva megkereste őket Takács és Moldvai egy „kéréssel”
Aki nem élt a „kéréssel” az repült valamilyen ürüggyel.
Aki élt a „kéréssel”  persze nem feltétlenül önszántából maradt,és lett tagja a hálózatnak.


Finoman fogalmazva Takács és Moldvai Kőkeményen zsaroltak ahogy telt az idő és egyre több parkolóellenőrt szerveztek be annál durvábbak lettek.
Takácsnak és Moldvainak a végcélja az volt,hogy az összes BÖP KFT-nél dolgozó 25-30 parkolóőr nekik fizessen zsebre egy-két tanuló kivételével. Egy zárt csoportot akartak létrehozni amibe mindenki beletartozik,és maffia szinten tartják a hallgatási fogadalmukat!
Illetve az újonnan jött parklóőröket már nem Takácsék szervezik be hanem a régebbi parkolóőrök,mint PL:Kovács Csaba. De ez végül nem jött össze,
A bűnszervezet megragadt a mostani gyanúsítás szintjén.


Vajon Takácsban mi zajlódhatott le.



Takács Sándor estin érettségizett szerencsi autószerelő szakmunkás,aki nyalizásának köszönhetően a Böp Kft-nél másokat kifúrva az ellenőrzési csoportvezetői pozícióig nyalta fel magát.
Ő mindig biztos volt benne,hogy ő érinthetetlen.
Nem egyszer hangsúlyozta ellen nincs bizonyíték.
Az a két bolond (Dukára értve) úgysem tud mit csinálni ellenem.

Vajon Takács Sándor fejében már az végig futott,hogy tévedett és a bűneiért amit a Böp Kft-nél ellenőrzési vezetőként elfövetett felelnie kell?
Persze minden módon próbál védekezni,tanú befolyásolni ha kell.
Ő az a tipikus sunyi,jellemtelen ember az anyját is elárulná csak ő ússza meg.
De aki őt ismeri a Böp Kft-től tudhatta,hogy tőle ez várható.
Ő egy velejéig romlott,sunyi,jellemtelen,kétszínű,hazug,irigy ember aki bármire képes ha ő elakar érni valami,másokra tekintet nélkül.
Milyen gusztustalan dolog volt például amikor a Böpnél dolgozó terhes feleségét a szeme láttára a Böp Kft akkori PR-mamagerével csalta meg mindenki előtt őt. Ami külön gusztustalan volt benne Takács emiatt a kollégái felé valami Macho hőstettnek állította ezt be és büszkén mosolygott rajta. Összességében egy iskolázott normális embernek a gyomra felfordul egy ilyen embertől,mint Takács Sándor.

De a ügyészség a vádiratban is pontosan jól leírja az ő szerepkörét a Böp Kft-nél.

AZ egyetlen Takács interjú.




Takács Sándor egyszer adott interjút a médiában telefonon 2009.04.17-én az ATV híradójának.
Bosszúhadjárat folyik ellene,és tisztességes állampolgárnak nevezte meg magát.

Milyen vicces a mai szemmel visszanézni egy két ilyen régi ex-Böpös hazug videót amit még a maffia fénykorában adtak a cég egykori vezetői.

Egyáltalán Cuccos és a többiek miben bíznak még.








Több levelet is kaptunk olyanoktól akik ismerik az ügyet és figyelemmel kísérik azt.
A kérdés mindegyikben az,hogy egyáltalán Takácsék miben reménykednek még az ellenük szóló bizonyítékok alapján. A sok terhelő tanú ellenük na és a telefonlehallgatási jegyzőkönyvek teljesen egyértelműen bizonyítják a bűnszervezet működését.
Persze az egyes parkolóőrök felellőségén el lehet vitatkozni,de az kész tény ez a bűnszervezet élt működött és Takács és Moldvai vezette azt.
Persze van köztük egy olyan parkolóőr aki nem is volt benne a bűnszervezetbe őt csak elsodorta az ár na meg a bosszú.

Persze mindenki küzd a végsőkig már akit még érdekel az ügy.
Bizony van egy-két vádlott parkolóőr aki a mai napig nem veszi komolyan a dolgot,mert buta,mert nagyokos.
Mindegy erre mondják azt aki hülye az haljon meg.

Egy két ember majd akkor ébred rá,hogy nem vicc a vicc amikor első fokon komondják rá az ítéletet és már haza sem mehet a tárgyalás után!!!!

Bűszövetség vagy bűnszevezet.


Bűnszövetség:

Bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.

Bűnszervezet:

A bűnszervezet fogalmát a Btk. 137. § 8. pontja határozza meg: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése. A bűnszervezetben történő elkövetés általános minősítő körülmény, fennállása esetén a bűncselekmény büntetési tételének felső határa kétszeresére emelkedik, de 20 évet nem haladhatja meg


Na akkor most már mindenki számára világos,hogy a Takács banda bűnszervezetben dolgozott,illetve a vádiratban is ez olvasható.
Ami a büntetés kiszabásánál komoly súlyosbító körülmény lesz.

Azért nem mindegy,hogy 5,10,15 és vagy akár 20 év!!!!

Ha már egyszer sittre kell menni nem mindegy az,hogy mennyi időt lesz ott az ember.
Egy vádlott sem mondhatja komolyan ha őt lecsukják neki már mindegy,hány évet kap.
Azért nem mindegy,hogy 5-10-15 évet tölt bent valaki.
Persze ez természetesen a bíróságon és a vádlott parkolóőrön múlik majd.
A bíróság részéről figyelembe véve a bűncselekmények súlyát és a körülményeket.
De egy makacs tagadásban lévő gyanúsítottnál az enyhítő körülmények nem nagyon lesznek.


Moldvai egy szinten balek de megérdemli a sorsát.

Információink szerint Moldvai József már 2008 elején figyelmeztetve lett,hogy ne vegyen részt ebben a bűnszervezetbe,illetve azonnal hagyjon fel az ott folytatott tevékenységével.
De őt nem érdekelte kapzsi volt folytatott mindent ugyanúgy tovább mint addig.
Megvoltak győződve Takácssal együtt,hogy őket nem érheti semmi baj.
Amikor kitört a Duka által elindított média botrány akkor is figyelmeztetve lett Moldvai József jól gondolja meg a dolgait mert a dolgok már nem babra mennek.
De őt a intő,figyelmeztető tanácsokat ekkor sem fogadta meg.
Konkrétan arra figyelmeztették ne legyen balék,mert ő viszi majd el legsúlyosabb ítélettel a balhét akkor akkori dolgok állása alapján. Hát a vádirat alapján jelenleg ez most így áll.

Moldvai József többször több alkalommal is figyelmeztette szinte a jövőbe látva őt az „őrangyala” de ő nem hallgatott rá egyszer sem.Hát most viselje kapzsisága,önfejűsége következményeit,amit már 6 évvel ezelőtt megjósoltak neki arra az esetre ha nem hagy fel a bűnszervezetben folytatott dolgaival. 

Az ügy olyan szakaszba lépett,hogy helyettesítő ügyvéd már nem jöhet csak az aki a megbízást kapota a gyanúsítottól.



Mostantól kezdve az új törvények értelmében csak a vádlott által megbízott ügyvéd képviselheti őt a tárgyaláson,helyettes ügyvéd bojtár már nem.
Érdekes helyzet mert vannak olyan vádlottak akiknek az eredetileg megbízott ügyvédjét még egy tárgyaláson sem látták.


Ne nagyon reménykedjenek sokan.








Vádlott Ex-Böpösök ne reménykedjetek,rajtatok már a jóisten sem tud segíteni.
Ha minden rendben megy Április 9-11-én megtudjátok az ügyészség milyen büntetést kár rátok kiszabni. Konkrétan hány év fegyházat kellene letöltenetek a vádhatóság szerint.
Vajon majd egy-két emberben ekkor esik le a tantusz???
A többség hallgat hátha,hátha felmentenek talán mégis gondolják hasztalan.
Olyan Ex-Böpösk mint Takács,Moldvai,Kovács Csaba,Gyursi,Gyula,Mészáros Zoltán biztosan felkészülhetnek egy hosszabb fegyházbüntetés letöltésére az életük folyamán a közeljövőben!

öngyilkos leszek ha elítélnek

Van a gyanúsított parkolóörök között olyan személy akit már az egész ügy nem érdekel.
Nem költ ügyvédre sem kijelölt védője van.
Elkönyvelte őt úgy is lecsukják majd tök mindegy mennyire,mert ha sittre kerül úgyis öngyilkos lesz.
Valószínűsíthetően aki ismeri az ügyet tudja kiről van szó.

Kár így gondolkodnia nem kellene feladnia és hallgatásával másokat fedeznie.
Érthetetlen miért nem harcol az igazáért????
Takács és Moldvai a két fő bűnös is harcol,bevetnek bármilyen eszközt,hogy enyhébben megússzák a dolgot.PL:Takács Sándor megpróbálta a tárgyalás előtt a folyosón Takács Ferenc (Nem rokonok) tanút úgy befolyásolni,hogy számára kedvezőbb tanúvallomást tegyen.
Moldvai József egy lehallgatási jegyzőkönyv felolvasás kapcsán nyíltan röhejes dolgot a bíró úr szemébe hazudott. Persze mindkét próbálkozás pont az ellenkező hatással sült el,mint ahogy a két bűnöző várta. De próbálkoztak nem adták fel.

Ha már úgyis mindegy miért nem beszélsz,mondasz el mindent????

RUSZNÁK ÚGY HÜLYE AHOGY VOLT.


Igen mindenki tudja,hogy Rusznák igazgató úgy hülye ahogy volt.
De ahhoz nem volt hülye,hogy megússza kihúzza magát a büntető ügyből.
Vicces de az egész ügyben még tanúként sem hallgatták ki,hogy árulja már el mit tud az általa igazgatott cégben folyó korrupcióról. Aminek a meglétéről és arról való tudomásáról 2007.decenber.5-én keletkezett hangfelvétel alapján ő egyértelműen tudott.
Ami a vicces a balhé után Rusznák mindenhol elismerte tudott a korrupcióról,és hangelvételen az ő hangja hallható. Ennek ellenére egyetlen hatóság sem volt kíváncsi arra miről is van neki tudomása.

Persze ehhez kellett Laczkó János ex nagy rendőr is,ők ketten szépen megúszták ezt az ügyet a többi „kis hal” meg majd megy a fegyházba évekre.