2019. december 9., hétfő

PESTISRÁCOK!


PestiSrácok.

A szoci parkolómutyi nagyágyúja, a gyurcsányista Rusznák Imre is komoly pozíciót kap Karácsonyéktól (videóval)

Sok a versenytárs, erős a mezőny, de az biztos, hogy a “tisztességes” balliberális blokk egyik legtöbb gyanús ügyletet felvonultató szereplője is koncot kapott Karácsonyéktól. A volt szocialista, most már Gyurcsány pártját erősítő Rusznák Imrét ugyanis a Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztére jelölték. Mondhatnánk, hogy ez nem meglepetés Draskovics Tibor, Havas Szófia, Vágó István és a többi jóbarát kifizető pozícióba helyezését követően, de érdemes tudni, hogy Rusznák az utóbbi másfél évtized parkolási ügyeinek egyik fajsúlyos szereplője, aki egy idő után még saját pártja, az MSZP számára is kényelmetlenné vált, 2011-től ugyanis Rusznák már nem a szocialistákat erősítette. A szép új, korrupciómentes, zöld és szabad világban azonban egy Rusznák-féle politikust meg kell jutalmazni. A Karácsony Gergelyre és változásra szavazó tömegek figyelmét különösen felhívnánk Rusznák munkásságára, és egyben azt is érdemes megfigyelni, hogy valójában ki osztja a kártyákat a fővárosban:  a gyengekezű Karácsony vagy Gyurcsány, akinek lassan minden embere pozícióba és kifizetési helyekre kerül. Cserében Karácsony Gergely minden nap elmondhatja, hogy szabad és zöld Budapesten fogunk élni, a város pedig mindenkié. Mindenkié, de elsősorban a régi szocialista-szabaddemokrata panoptikum megelevenedett vérszívóié, akik az adófizetők pénzén híznak tovább.
Rusznák Imre, az egykori pincér és a pártfőiskola nagy bajnoka 2010 előtt kétes karriert futott be a baloldalon, de már a parkolási botrányok előtt is voltak zűrös ügyei: 1997-ben Rusznáknak egy vállalkozóval támadt üzleti nézeteltérése az Autóker Holding Rt. Csepel-szigeti telephelyével kapcsolatban. Az üzletember állítólag emiatt a nézeteltérés miatt bízta meg Szlávy Bulcsú három emberét, hogy verjék meg a politikust. A turisztikai “szakember” szinte mindenhez ért, az MSZMP berkeiben történt szárnybontogatásait felidézve így jellemezte nyelvtudását és az azzal összefűződő szakszervezeti szerepvállalását:
Fel­szol­gá­ló ko­rom­ban ös­­sze­szed­tem egy alap­fo­kú né­me­tet. De az­tán azt mond­ták: szak­szer­ve­ze­ti inst­ruk­tor­nak nem kell nyelv­tu­dás. Így hát meg­ma­radt a Bitte ein grosses Bier

Nyíltan vállalt kommunista eszmék és pártitkárság

Találhatunk még érdekes idézeteket ebből az interjúból, melyet Rusznákkal készítettek, ahol nyíltan kommunistának vallja magát, miközben ne felejtsük el, hogy ez a beszélgetés nem 1980-ban, hanem 2001-ben készült. Ebből az is látszik, hogy az MSZP milyen méltó utódja volt az MSZMP-nek és Rusznák mennyire büszkén tárja elénk, hogy az apja kommunista volt és ő is KISZ-titkári rangig jutott.
Kü­lö­nö­seb­ben nem kel­lett kö­nyö­rög­ni­ük. KISZ-tit­kár vol­tam már a Park Szál­ló­ban, va­ló­szí­nű­leg örö­köl­tem apám po­li­ti­ku­si vé­ná­ját. Ő szoc­dem­ből lett kom­mu­nis­ta, egé­szen a kör­ze­ti pár­tit­kár­sá­gig fel­vit­te. 1993-tól let­tem párt­tag, s rá egy év­re vá­lasz­tot­tak meg fő­vá­ro­si kép­vi­se­lő­nek.
Nem esett jól az 1975-tól szakszervezeti pozíciót betöltő Rusznáknak a rendszerváltás, hiszen a Pióca becenevű politikus így válaszolt arra a kérdésre, melyben azt tudakolták, hogy mindennek vége szakadt-e a szép kommunista évek után:
Az ál­la­mi mozgalmáréletnek igen, a pi­ó­ca­ság­nak nem.

A parkolási cég élén a “Pióca”

Ezt az általa piócaságnak nevezett attitűdöt vélhetően Rusznák később a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) vezetőjeként is maximálisan kihasználhatta, hiszen a parkolási mutyi egyik emblematikus figurájává vált, aki már az elvtársak számára is kényelmetlenné pont lett az utolsó időszakban. Ezért 2011-ben szétváltak útjaik az MSZP-vel, de megtalálta méltó helyét Gyurcsány Ferenc DK-jában.

A parkolómutyis, volt MSZP-s Rusznák új barátai: Vágó István és Gy. Németh Erzsébet, a DK főpolgármester-helyettese, jobb oldalon pedig Rusznák Imre. Ilyen támaszokkal már nem meglepetés az új pozíció. Fotó: bopkft.blogspot.com

Korrupció, sikkasztások, hazugságok és hangfelvétel

De mi is történt valójában a BÖP-nél? Rusznák öt évig töltötte be a BÖP elnöki tisztét, ahol komoly botrányok kerültek napvilágra, embereit leültették 2010 után, őt azonban nem vonták felelősségre. A Rusznák vezette BÖP Kft. folyamatosan a korrupciós botrányok főszereplője volt. Ahogy 2009-ben a Népszabadság írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2008. június 24-én rendelt el nyomozást a parkolóőrök zsebre bírságolási ügyében. A nyomozást vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indították ismeretlen tettes ellen. Egy nappal korábban belső vizsgálat indult a BÖP Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állította: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól, és ebből feletteseiknek is juttattak. A zsebre bírságolásról először beszámoló Blikk című napilap akkor megkereste a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, akinek minderről “állítása szerint fogalma sem volt”.
A cikkhez kapcsolódóan a Zoom.hu egy, a hírportál birtokába került hangfelvétel alapján azt írta, hogy Rusznák Imre is tudott a százmilliós vesztegetésekről, hiszen egy 2007-ben felvett beszélgetés során beismerte, hogy tudott arról, hogy pénzt sikkasztanak a parkolási cég emberei, akik azt állították, hogy a pénzből le kellett adni a részüket a főnököknek. Rusznák akkor mégsem tett rendőrségi feljelentést, az ügy pedig 2009-ben robbant igazán. A Fidesz XIII. kerületi, IX. kerületi és fővárosi frakciója 2009 végén kezdeményezte a cég vezetőjének leváltását. Ez lett volna az egyetlen útja a BÖP Kft. egyben tartásának, és a parkolási botrányok megszüntetésének. Az MSZP azonban kiállt korábbi fővárosi képviselője, Rusznák Imre mellett, és meggátolta, hogy a cég élén változás történjen. A Fidesz így fogalmazott:
Felszólítjuk Rusznák Imrét, hogy azonnal távozzon a BÖP Kft. éléről. Felszólítjuk Dr. Tóth József XIII. kerületi polgármestert, hogy ne védje tovább korrupcióban és hozzá nem értésben megfáradt egykori párttársát. Lássa be végre, hogy rosszul döntött, amikor támogatta Rusznák Imrét a BÖP Kft. élén. Keressünk végre olyan embert, aki képes beszedetni a parkolási díjakat, azokat a köz érdekében fel tudja használni, például arra, hogy eltakaríttassa a havat.
Érdekes ez a korabeli televíziós részlet, melyben Rusznák 2007-ben mintegy harminc ember előtt ismeri be, hogy tudott a sikkasztásokról: a bopkft.blogspot.com oldalán található:

Irány a DK és a felügyelőbizottsági elnökség

A Rusznák Imre által öt évig igazgatott parkolócégnél tulajdonképpen folyamatos vesztegetési és sikkasztási botrányok zajlottak, melyekből perek és ítéletek születtek a 2010 utáni szocialista bukást követően, vélhetően ennek is volt köszönhető, hogy Rusznáknak már nem volt maradása a szocialista pártban, azonban információnk szerint az mindenképpen sokat segített a nyeregváltásban, hogy Rusznák a DK-s Gy. Németh Erzsébet barátja, így a Gyurcsány-párt jó landolás volt a turisztikai “szakpolitikusnak”, aki ahogy jól látjuk, mindenhez is ért. Innen már nem nehéz megerőltetni az ember agyát, hogy megértse, Gyurcsányék hátszelével miért kaphat felügyelőbizottsági elnöki helyet egy olyan ember, akinek megítélése a parkolási korrupciós botrányokban igen kétes.

Rusznák Imre bizalmi emberei 2014-es ítélethirdetésükkor, ahol a vád bűnszövetségben elkövetett vesztegetés. Kép forrása: bopkft.blogspot.com

Demszky még vizsgálódni sem akart

Tanulságos, és a 2010 előtti állapotokat jól hirdeti és tárja elénk mementóként az a televíziófelvétel is, melyet a TV2 Tények című műsora készített ahol az ügyben kérdezték Demszky Gábort, valamint Tarlós István is megszólal. Akik elfelejtették a szocialista-szabaddemokrata stílust és hozzáállást, azt, ahogy “gyökerestül gyomlálják” a korrupciót Demszkyék, azoknak kötelező a videó megtekintése, ahol egy százmillió forintos sikkasztás felderítésére vonatkozóan Demszky Gábor a riporter kérdésére annyit mond, hogy
Mindez mire jó?
Íme a felvétel:
Demszky_Rusznak1
watermark

Sokaknak csípi a szemét

Rusznák tehát megúszta a korrupciós ügyet, melyben később több ítélet is született, ő azonban patyolattisztán került ki a történetből. Azonban sokaknak csípte a szemét Rusznák túlélése, egy vélhetően a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél korábban munkát vállaló dolgozó vagy dolgozók által üzemeltetett évek óta rendszeresen ír arról, hogy Rusznákkal és társaival mi történt, láthatóan igen erőteljes érintettséggel. Vajon hány ember került Rusznák miatt az utcára és az is izgalmas kérdés, hogy milyen törvénytisztelő kecske lesz a mindenhez értő baloldali politikus a felügyelőbizottság káposztaföldjén?

https://pestisracok.hu/a-szoci-parkolomutyi-nagyagyuja-a-gyurcsanyista-rusznak-imre-is-komoly-poziciot-kap-karacsonyektol-videoval/

Nincsenek megjegyzések: