2020. május 31., vasárnap

Rusznák Nagybani Piac igazgatósági tagja lesz.


Sunyi kinevezések húsvét alatt Budapesten: a parkolómutyi egyik nagyágyúja felfele bukott és a Nagybani Piac igazgatósági tagja lesz.

 

 Nagybani Piac igazgatósági tagja lesz

A hihetetlenül erényes, tiszta- és erőskezű főpolgármester fél éves regnálása alatt többször tett már tanúbizonyságot arról, hogy kitűnően választja meg a munkáját segítő “szakembereket”. Elég csak a havi 30 millió forintot kóstálló, kitűnő adottságokkal rendelkező negyven plusz egy tanácsadóra gondolni, vagy azokra a régi motorosokra, akik a baloldal kifizetőhelyeit kapták meg Karácsony Gergelytől. Tavaly október 13. óta az ellenzéki városvezetés reaktiválta a 2010 előtti szocialista-szabaddemokrata panoptikumot, olyan figurák tűntek fel, akiket sosem szerettünk volna már látni, ám Gyurcsány Ferenc régi emberei helyet kaptak a húsosfazék körül és engedélyt is kaptak arra, hogy praclijukat mélyen belemárthassák a korábbi városvezetés által főzött javakba. Draskovics Tibor és Havas Szófia megjelenésén kívül felháborító döntés volt, hogy a Rác fürdő felügyelőbizottságának elnöki tisztére azt a Rusznák Imrét jelölték, aki az utóbbi másfél évtized parkolási ügyeinek egyik fajsúlyos szereplője volt, emberei jó része most is börtönben van, vagy bíróság előtt áll, százmilliós vesztegetések és sikkasztás szárad a lelkükön. Portálunk részletes összeállítást készített a “Pióca” becenéven emlegetett egykori KISZ-titkár ügyeiről, akit a nyuszi, Karácsony kezei által most új ajándékkal örvendeztetett meg az ünnepek alatt. Rusznák ugyanis felfele bukott, a Rác fürdő éléről a Nagybani Piac igazgatósági tagjává választják a parkolási mutyik emblematikus figuráját, aki nem mellesleg 2011 óta Gyurcsány Ferenc karavánjához csatlakozott. Kecskére a káposztát? Miért ne?
Elképesztő Janus-arcú politizálás folyik Karácsony Gergely részéről, aki kifelé szívhez szóló Facebook bejegyzésekkel politizál, és az osztogatáson kívül jórészt mást nem is tesz. De, ha a főpolgármester ennyire tisztakezű, akkor vajon miért menekült kameránk elől akkor, amikor megkérdeztük a Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberi  ülésén, hogy vajon mi indokolta, hogy Rusznák Imrét ilyen múlttal kinevezze egy rendkívül felelős pozícióba. Karácsony zavarában és jól begyakorolt menekülő lavírozása közben annyit nyögött ki nagy nehezen a PestiSrácok.hu-nak a parkolási cég korábbi vezetőjéről, hogy
ennél most sokkal kevésbé felelősségteljes megbízatást kapott

Zavaros múlt, fényes jövő

Úgy tűnik mégsem. Rusznák kinevezése a Rác fürdő felügyelőbizottságának élére is bicskanyitogató volt, ezt azonban lehet fokozni. A Gyurcsány-féle pirula igen keserű tud lenni, Karácsony azonban víz nélkül lenyelte és úgy tűnik, hogy ugyan már korábban is tisztában volt Rusznák múltjával, ám a “kevésbé felelősségteljes megbízatás”, ami a Rác fürdő felügyelőbizottságának elnöki tiszte volt, az kevés lehetett a gyurcsányista politikusnak és persze a csápokat minél messzebre kanyarító DK-elnöknek, mert most a Nagybani Piacot kapja meg a zavaros múltú, egykori MSZP-s, majd DK-s politikus.

Amikor minden a helyére kerül. Rusznák érdemei elvitathatatlanok, méltán számíthat hálára.
A rendkívül ügyes menekülési stratégia a járvány idején még kifizetődőbb Karácsonynak, akinek nem kell a sajtótájékoztatók után kellemetlen kérdések alól kibújni, vagy kacskaringós léptekkel odébb állni, ha szorul a hurok. Elevenítsük fel egy picit Rusznák múltját, aki úgy látszik minden feladatra (is) alkalmas. A szakszervezeti és nyíltan vállalt kommunista múlttal rendelkező Rusznák vastagon érintett volt a Budapesti Önkormányzati Parkolás (BÖP) vezetőjeként az ott történt visszaélésekkel kapcsolatban, azonban végül csak beosztottjait ítélték el, ő megúszta:
De, mi is történt valójában a BÖP-nél? Rusznák öt évig töltötte be a BÖP elnöki tisztét, ahol komoly botrányok kerültek napvilágra, embereit leültették 2010 után, őt azonban nem vonták felelősségre. A Rusznák vezette BÖP Kft. folyamatosan a korrupciós botrányok főszereplője volt. Ahogy 2009-ben a Népszabadság írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2008. június 24-én rendelt el nyomozást a parkolóőrök zsebre bírságolási ügyében. A nyomozást vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indították ismeretlen tettes ellen. Egy nappal korábban belső vizsgálat indult a BÖP Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állította: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól, és ebből feletteseiknek is juttattak. A zsebre bírságolásról először beszámoló Blikk című napilap akkor megkereste a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, akinek minderről “állítása szerint fogalma sem volt”. A cikkhez kapcsolódóan a Zoom.hu egy, a hírportál birtokába került hangfelvétel alapján azt írta, hogy Rusznák Imre is tudott a százmilliós vesztegetésekről, hiszen egy 2007-ben felvett beszélgetés során beismerte, hogy tudott arról, hogy pénzt sikkasztanak a parkolási cég emberei, akik azt állították, hogy a pénzből le kellett adni a részüket a főnököknek. Rusznák akkor mégsem tett rendőrségi feljelentést, az ügy pedig 2009-ben robbant igazán. A Fidesz XIII. kerületi, IX. kerületi és fővárosi frakciója 2009 végén kezdeményezte a cég vezetőjének leváltását. Ez lett volna az egyetlen útja a BÖP Kft. egybentartásának, és a parkolási botrányok megszüntetésének. Az MSZP azonban kiállt korábbi fővárosi képviselője, Rusznák Imre mellett, és meggátolta, hogy a cég élén változás történjen.

Gyurcsány segít, ha baj van

Rusznák tehát a saját pártjának is kellemetlen lett, ugyanis az általa öt éven keresztül vezetett BÖP-nél folyamatosan vesztegetési és sikkasztási botrányok zajlottak, amelyekből perek és ítéletek születtek a 2010 utáni szocialista bukást követően. 2011-ben azonban Rusznák puha talajra esett, hiszen a DK-s Gy. Németh Erzsébet barátjaként Gyurcsány Ferenc segítő keze simogatta meg és segítette fel a földről, ez a protektorátus pedig úgy látszik, hogy azóta is tart. A Rác fürdő után tehát irány a Nagybani Piac vezetése, Karácsony pedig nem mutogathat senkire, mert elvileg egy személyben hozta a döntést, azonban van egy tippünk, hogy ki figyelt szigorú szemekkel a válla fölött, miközben aláírta a kinevezési javaslatokat.
A nyuszi tehát most igen bőkezű volt a baloldali holdudvarral, Rusznák Imre egyáltalán nem panaszkodhat, és az is lehet, hogy a határozott döntések nagymestere, Karácsony Gergely legközelebb még feljebb tudja tolni Gyurcsány emberének szekerét. Ehhez persze szükség lesz a mentor útmutatására is, azonban a szemkilövető mindig tudja, hogy mikor és hogy érvényesítse az akaratát. A múltbeli kisiklásokat pedig egy jó keresztény elfelejti, hát még a balliberális elit. Főleg, ha saját haverokat kell pozícióba helyezni.
Forrás: PS; Fotó: Rusznák Imre Facebook oldala


https://pestisracok.hu/sunyi-kinevezesek-husvet-alatt-budapesten-a-parkolomutyi-egyik-nagyagyuja-felfele-bukott-es-a-nagybani-piac-igazgatosagi-tagja-lesz/

 


Nincsenek megjegyzések: