2012. április 27., péntek

„Visszaeső hazaárulók” a szocialista EP-képviselők.



A hazájukért dolgozó magyarok számára nemkívánatos személyeknek nevezte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője a szocialisták három európai parlamenti képviselőjét csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Pálffy István szerint a magyarokat folyamatosan feljelentő és lejárató szocialisták megérdemlik a jelképes kiközösítést.



A kormánypárti politikus állásfoglalásában azt írta, hogy az MSZP európai parlamenti képviselői, „a többszörösen visszaeső hazaárulók” ezúttal már leplezetlenül, kezdeményezőként léptek föl az Európai Bizottságnál, amikor egy ideológiailag zűrzavaros csoporttal feljelentették, és az egyházügyi törvény kapcsán megvádolták Magyarországot.

Göncz Kinga, Gurmai Zita és Tabajdi Csaba a hazájukért dolgozó magyarok számára „nemkívánatos személyek”, nem méltók a nemzeti közösség tagjának lenni – fogalmazott Pálffy István, aki felidézte, hogy ők voltak azok, akik korábban az Európai Parlamentben terjesztett körlevelekben a Himnusz első sorának alaptörvénybe emelését kirekesztőnek, a nem keresztény világnézetű polgárok ellen intézett súlyos támadásként mutatták be. Ők azok, akik már annyiszor próbálták az Európai Bizottságot a kormány ellen hergelni – közölte a képviselő.

A KDNP frakciószóvivője szerint az ország érdekeiért becsülettel dolgozó állampolgárok nem vállalhatnak közösséget az MSZP EP képviselőivel, és a magyarokat folyamatosan feljelentő és lejárató szocialisták megérdemlik a jelképes kiközösítést.

„A hazaszerető magyar emberek megvetik az MSZP európai parlamenti képviselőit” – írta, megjegyezve: a szocialisták ezzel elárulták, hogy semmit sem tanultak, hiába hazudták ennek ellenkezőjét legutóbbi kongresszusukon háromszor is. Az MSZP azonban csak azt tudja, amit kommunista jogelődje: hazudni, hazudni, hazudni. A KDNP nem lát reményt arra, hogy az árulók megváltozzanak, ezért örökre el kell tűnniük a politikából – zárul a kommüniké.

Viviane Reding igazságügyi biztos szerdán európai parlamenti képviselőknek adott válaszában jelentette be: az Európai Bizottság felveszi a kapcsolatot a magyar hatóságokkal azt tudakolva, hogy az egyházügyi törvény összhangban van-e a témába vágó európai uniós irányelvvel.

Korábban képviselők egy csoportja, köztük az MSZP EP-delegációjának három tagja szerdán írásbeli kérdésben azt jelezte a biztosnak, hogy a közelmúltban lépett hatályba a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény, és ez szerintük „figyelmen kívül hagyja a 2000/78/EK irányelvben előírt fontos, törvényes és igazolt alkalmazási feltételek kritériumát”, valamint a kivételek körét kiterjeszti a valláson és meggyőződésen kívüli területekre is, ami szerintük ellentétes az irányelvvel.

A beadványt Tabajdi Csaba, Göncz Kinga és Gurmai Zita magyar szocialista EP-képviselőkön kívül aláírta még Michael Cashman brit munkáspárti képviselő (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége), Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti képviselő (Európai Zöldek), Sophia in′t Veld a holland Demokraták 66 párthoz tartozó képviselő (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért), Raül Romeva i Rueda katalóniai zöldpárti képviselő (Európai Zöldek), a brit Liberális Párthoz tartozó Sarah Ludford bárónő (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért), valamint a finn Nemzeti Koalíciós Párthoz tartozó Sirpa Pietikainen (Európai Néppárt).

Rétvári Bence a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára csütörtök reggel egy rádióműsorban azt mondta: az Európai Bizottság mindössze tájékoztatást kér az egyházügyi törvényről a magyar hatóságoktól, a folyamatot pedig nem a testület, hanem csupán képviselők egy csoportja kezdeményezte.

A magyar néppárti képviselők csütörtökön emlékeztették az MSZP-s képviselőket arra, hogy a Velencei Bizottság – az Európa Tanács égisze alatt működő független alkotmányjogi szakértői testület – részletesen tanulmányozta az új magyar egyházügyi törvényt, a szocialisták által diszkriminatívnak nyilvánított rendelkezés ellen azonban nem emelt kifogást. „Bár e ténnyel az MSZP EP-képviselői nyilván tisztában vannak, ez nem gátolta meg őket abban, hogy ismételten feljelentsék Magyarországot az Európai Bizottságnál” – olvasható a néppárti nyilatkozatban.



http://mno.hu/belfold/az-mszp-ep-kepviseloi-tobbszorosen-visszaeso-hazaarulok-1068025


Nincsenek megjegyzések: