2012. november 28., szerda

BLIKK 2012.11.28

Vesztegetéssel vádolják Máté Péter özvegyét

2012-11-28 05:00:00

Vádlottak padjára ültetik Máté Péter (†37) özvegyét. A Blikk információi szerint Máté Edit (62) egy vesztegetési ügy gyanúsítottja lett, már elkészült a vádirat is, amely szerint a zenészóriás özvegye a parkolási maffia ügyben követett el bűncselekményt.

A birtokunkba került vádirat tanúsága szerint az elsőrendű vádlottat, S. Gergelyt vesztegette meg. A dokumentumból kiderül, hogy a nyugdíjas asszony 2008-ban a Vígszínház melletti jegyirodában dolgozott, itt ismerkedett meg a banda vezérével, akit azzal vádolnak, hogy a fővárosnak több százmilliós kárt okozott.

Az ügyészség álláspontja az, hogy a nő nem váltott parkolójegyet, ahogy azt a legtöbben tették, inkább zsebre fizetett napi ezer forintot a korrupt parkolóőröknek. Azon bukott le, hogy az elsőrendű vádlott mobiltelefonjában megtalálták elmentve a mobilszámát, autójának rendszámát, munkahelyének címét.  A tanúvallomásokból pedig kiderült, jól fizető kuncsaft volt.

– Ez egy nagyon kellemetlen ügy. Sok mindenki megfordult a jegyirodában. Ott ismertem meg a parkolóőröket. Az ügy további részleteiről azonban nem kívánok beszélni, majd a bíróságon elmondok mindent – erősítette meg a Blikk információit Máté Edit, és hozzátette: minél előbb szeretne túllenni ezen a büntetőeljáráson, amelyhez hasonlóban eddig sohasem volt része.

Az énekesikon nevét viselő asszony megúszhatja a bűncselekményt pénzbüntetéssel is, hiszen az ügyész a vádiratban ezt indítványozta. De ettől függetlenül a bíróság ítélheti akár felfüggesztett börtönbüntetésre is. Az asszony 15 évet élet boldog házasságban Máté Péterrel, akitől két gyermeke is született. 1984-ben hunyt el az énekes, özvegye azóta nem ment férjhez. Nyugdíjasként, mint azt elmondta, mindennapjait unokáinak szenteli.
Mint arról elsőként beszámoltunk, a Blikk leleplező cikke nyomán nyomozás indult, amely felderítette a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél (BÖP) működő parkolómaffia tevékenységét. Az ügynek 45 vádlottja lett, és az előzetes becslések szerint több százmilliós kárt okoztak a fővárosnak azzal, hogy autósok tucatjai a parkolásért zsebbe fizettek a korrupt parkolóőröknek, fejenként naponta ezer forintot, amelyből még egy rosszabb hónapban is milliós havi fizetést szedhettek össze. Főnökeik közül is többen benne voltak a bűncselekményben, ők hetente szedték be részüket a befolyt összegből.

Koós Szabolcs


Nincsenek megjegyzések: