2008. szeptember 28., vasárnap

RASSZIZMUS,ANTISZEMITIZMUS ÉS ZSIDÓZÁS A BÖP KFT-NÉL BÜNTETLENÜL.

ITT A NYILATKOZAT!!!


A PIROS VONALLAL ÁTHUZOTTAKAT MÁR KIRUGTÁK AZÓTA!!!!


ANTISZEMITIZMUS,RASSZIZMUS BÖP KFT-NÉL.

2007.12.05-én Rusznák Imre igazgatónak beadtak a cég dolgozói egy nyilatkozatot az egyik
minősíthetelenül viselkedő kollégájuk ellen.
Ennek az egyik pontja az volt,hogy zsidózza nyíltan a zsidószármazású kollégáit illetve nyíltan szidja a HOLOCAUST múzeumot az egyik zsidó származású kollégája előtt.
Nevezett Schmidka Lászlónak hívták az urat maga primitívségéből levizsgázott.
Ami az egész ügyben az a legszörnyűbb,hogy Rusznák igazgató az egész ügyre fütyült ígéreteket tett rá,hogy eljár kivizsgálja de nem történt semmi,illetve annyi,hogy megbízta az ellenőrzési csoportvezetőjét Takács Sándort,hogy tusolja el ezt az ügyet. Elkezdte az ügyben a tanukat megfélemlíteni zsarolni,hogy ez lesz meg az lesz jobb ha hallgatnak!!!!Amikor az utcán az egyik szintén zsidó származású ellenőr később megkérdezte Rusznákot,hogy mi lesz már az ügyben elhárította őt majd eljár…..Azóta nem történt semmi!!!!!




2007-BEN EGY MAGYAR ILYEN PROMINENS CÉGNÉL EGY ILYEN ÜGYET CSAK ÚGY ELTUSOLNAK NEM TÖRTÉNI SEMMI……
A BÖP KFT-NÉL NYUGODTAN LEHET ZSIDÓZNI NEM LESZ ÉRTE BÜNTETÉS LEGFELJEBB AKI SZOVÁ TESZI AZT,ELHALLGATTATJÁK ZSAROLJÁK,KIRUGJÁK……..MI EZ HA NEM NYÍLT RASSZIZMUS!!!!!


TANULSÁG:
A BÖP KFT-NÉL A ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚAK NEM KIVÁNATOS SZEMÉLYEK!!!!!!


„FASISZTA KOMMUNIZMUS” JOZSEF ATTILA.



AZ IGAZGATÓ MAJD EZT IS KIHAZUDJA VALAMIVEL???????
NYILATKOZAT FENT OLVASHATÓ ILLETVE HANGFELVÉTELÜNK VAN RÓLA AMIKOR AZ ÜGYET SZOVÁ TETTÜK RUSZNÁKNAK!!!!!!!










1 megjegyzés:

Bééé írta...

Faszomat se érdekel a kibaszott Holokauszt. Ha nem érdekel, ne toljátok a képembe.

Tény, nem nagy gecik voltak a nácik. De észre kellene már venni, hogy a holokauszton való élősködésből kurvára elegük van már az embereknek.

Semmi bajom nem lenne egy zsidóval sem, ha végre befognák a pofájukat és elhúznának vissza Izraelbe, ha már kisírtak maguknak egy országot. Ugyanígy a cigányokkal és az összes olyan néppel, aki nem bír megmaradni magának.