2011. március 18., péntek

15 „Ilyenre még nem volt példa a katonai ügyészség praxisában”

Tábornokok, nyugalmazott és még állományban lévő főtisztek és tisztek ellen emelt vádat a Budapesti Katonai Ügyészség. A nyomozás szerint mintegy 200 millió forint kenőpénzt vettek át különböző cégektől 2001 és 2010 között.

– A Budapesti Katonai Ügyészség praxisában még nem volt ilyenre példa – kezdte sajtótájékoztatóját Hegedűs Antal dandártábornok. A Budapesti Katonai Ügyészség vezetője elmondta, hogy költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el nyomozást, mely a mai napon vádemeléssel zárult – hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet a Hír Televízió élőben közvetített.

– A vesztegetés az egyik legnehezebben bizonyítható bűncselekmény – mondta el Hegedűs. A nehézségek ellenére komoly eredményt sikerült felmutatni – tette hozzá. Egy parkolóban történt tettenéréssel és elfogással indult az ügy, melyet részletes feltárás követett. Több ezer oldalnyi bűnügyi irat keletkezett, melyhez több tízezer oldalnyi melléklet tartozik, melyek azok a szerződések és jogi relevanciával bíró iratok, amik a bűncselekmény tárgyát képezik.

Néhány hét munka után körvonalazódott, hogy a bűncselekményt az elkövetők bűnszervezetben követték el. Az ügyészi munka eredménye több ügyben 18 fő megvádolása volt, azonban két fő a bizonyítékok alapján nem kapcsolódott a bűnszervezethez, ezért ügyüket elkülönítették. Ellenük már 2010 novemberében megtörtént a vádemelés.

Katonai vezetők érintettek

A vádirat körülbelül 50 oldalnyi terjedelmű, és érinti a Magyar Honvédség négy tábornokát, több tényleges, vagy már nyugállományban lévő főtisztjét és tisztjét is. Az az összeg, amely bűnös úton, tehát vesztegetéssel került a vádlottakhoz, a vádirat és a bizonyítékaink szerint meghaladja a 200 millió forintot. A nyomozás adatai szerint a megvádolt katonák 5-8-10 százalékot kértek vissza a vállalkozóktól a szerződéses megbízás díjából, de az is előfordult, hogy fix összegben állapodtak meg velük. A bűnszervezetet az egyik vállalkozó dobta fel.

A bűnszervezet

Waltner Rolland katonai ügyész szerint a vádlottak megállapodtak abban, hogy mennyi pénzt tesznek zsebre, és ezekből milyen saját költségeket finanszíroznak.

„Volt egyfajta megállapodás a vádlottak között, hogy mindenki idézőjelben a saját területét intézi, tehát bizonyos vállalkozókkal tart kapcsolatot, és az onnan befolyt korrupciós pénzt nem magának tartja meg, hanem azt a vádlottak egy közös kalapba berakják, és abból osztják el a részükre járó pénzt” – mondta el Waltner Rolland. A katonai ügyész kiemelte: „Viszont ami számomra is megdöbbentő volt, a vádlottak eldöntötték, hogy a korrupciós pénzekből létrehoznak egy úgynevezett költséget, vagyis a beszedett pénzek mindenkori 20 százalékát elkülönítették, és ebből finanszírozták a saját költségeiket, mely kiterjedt az éttermi számlák kiegyenlítésétől a kisebb szereplők lefizetéséig.”

Nem derült ki, miért nem kérdezték Juhászt

Az ügyészségi sajtótájékoztatón kérdezni nem lehetett, így továbbra se tudni, hogy a katonai ügyészségi nyomozók miért nem hallgatták ki tanúként Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert. A most megvádolt tisztek egyike ugyanis feltáró nyomozati vallomásában azt állította, hogy a kenőpénzekből legalább egyszer Juhász Ferenc is részesült, akinek egy whiskys dobozban adtak át 4 millió forintot. (lm)

hírTV

Nincsenek megjegyzések: