2014. február 5., szerda

Friss hírek a Február 5-én tartott tárgyalási napról.



Most már mindenki a vád és a védőbeszédeket várta ez így volt előre beharangozva ház nem így lett.
Három tanú akiket eddig a bíróság nem tudott előkeríteni most megjelent.Két autós és Schmidtka László.
Schmindtka tulajdonképpen elmondta,hogy tudott a dolgokról harcolni próbált ellenük de Rusznák leállította őt…Ugyan ő Rusznáknak mindent jelentett de ő hanyagul,nem csinált semmit.Ami érdekes volt Schmindka azt mondta ő a saját szemével a Böp Kft-nél nem került kapcsolatba a korrupcióval….Ennek azért ellent mond,hogy Sándor Gergelynek pont korrupció miatt akart fegyelmit adatni,amit Takács visszavonatott,Schmindtka ezt az eseményt már biztos elfelejtette…Illetve Schmidka azt mondta a bíróságnak,hogy a Centrum Kft-től Dukát azért rúgták ki,mert pénzt lopott. De sebaj mert ezért információink szerint Duka József a becsületsértési büntető eljárást megindította Schmidtka ellen.
Érdekes,mert 2005-ben Centrumos Parkolóőrt nem vettek át a Böp Kft-hez ha fel is vették Novák Péter akkori igazgató a Centrumnál őt előtte leinformálta. Tehát ha Dukát lopás miatt rúgták volna ki a Centrum Kft-től biztosan nem vették volna fel a Böp Kft-hez.
Illetve Schmidtka úr elfelejtette megemlíteni a bíróság előtt,hogy Dukával ő nagyon rossz viszonyban volt,mert a Centrum Kft-nél Duka kétszer fenékbe rúgta őt az utcán.
Rossz viszonyuk folyamatos volt a Böp Kft-nél is.

A két autós a XIII.kerületből jött egyikük elismerte pénzt adott a parkolóőrnek a napi parkolásért cserébe de felismerni senkit nem ismert fel vagy nem akart a mostani gyanúsítottak közül. Gyula ügyvédje abba kötött bele,hogy az egyik tanúnak felajánlották a rendőrségen ha együttműködik és részletes terhelő tanúvallomást tesz akkor mentességet kap,ellenkező esetben az ellen szóló bizonyítékok alapján gyanúsított lesz az ügyben…Ezt az ügyvéd a rendőrség részéről kényszerítésnek tartja,ami valójában vádalku.
Közölte az autóssal ügyvéd,hogy tisztában van-e vele,hogy bűncselekményt követett el azzal,hogy pénzt adott a parkolóőröknek az autós meg közölte az ügyvéddel igen tisztában van vele…---De mivel a rendőrséggel vádalku értelmében az ellen szóló kisseb súlyú bűncselekmény ejti,ha egy fontosabb ügyben tanúskodik ez által azt elősegítve annak sikeres felderítését nem lehet ügye belőle.---

Ezután az ügyvéd az össze autós tanút visszaakarta rendeltetni amit nem sikerült neki.


Folyatatás Április 9-11-én de már a Markó utcában.
Nyert a banda 2 hónapot.




 Sanci fegyelmije amit schmidtkától kapott és amire ezen a tárgyaláson Schmindtka már nem emléketett,vagy nem akart emlékezni a mostani tanúvallomásában.









Nincsenek megjegyzések: