2014. február 28., péntek

Rusznára gyakolatilag mindenki rávalott a bíróságon.




Érdekes,hogy milyen az egész ügy talán egész Magyarország tükre is lehetne.
Mint már korábban többször is megírtuk felháborodva,az egész ügy kapcsán eddig Rusznák Imrét soha sehol egy hatóság nem kérdezte ezzel az üggyel kapcsolatban,még tanúként sem idézték meg soha sehová. Pedig az ominózus beszéde után legalább ennyit gondolt volna bárki. A rendőrség egy alapos nyomozást lefojtatott akinek bármiféle információja volt a parkoló maffiával kapcsolatban azt azonnal kihallgatták kivéve Rusznák Imrét,pedig a róla készített hangfelvételekben részletesen elmodja,hogy mindenről tud,sőt még a saját szemével is látta „ahogy a kedves ellenőr végigjárja boltokat kora reggel” illetve napi tarifákról is beszél.
Ebből adódóan Rusznák Imre a parkolóőri korrupciós eseményekre szemtanú is volt!!!!!!

A mostani bírósági tárgyaláson is kiderültek ezek Laczkó,Scmidtka is Rusznára vallott neki jelentettek mindent de ő nem akart foglalkozni a dolgokkal,nem érdekelte.

Rusznák Imre ellen egy büntető eljárásba a tanúk és a hangfelvételek alapján simám megállna a bűnpártolás illetve egyéb bűncselekmények….

Csak hát ez senkit nem érdek érdekes módon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

De azt tuti,hogy a 30000 db behajtási ügyet amit a Német ügyvédi irodán keresztül lopott el kb:1-3 milliárd forint összegben azt is megússza majd!!!!!!!!

Nincsenek megjegyzések: