2011. augusztus 10., szerda

A Csepeli MSZP egymásnak magyarázzák a vezetés csődjét.

Hova_tuntek_a_milliardok??


A Csepel újságban közölt egyszerűsített mérleg a lapban természetesen nem merték kommentálni a feketén-fehéren megjelent adatokat.



“Még van remény” – sulykolják a maradék tagságnak
Csepel.info
A Fidesz is azt kérdezi: hová tűntek a milliárdok?
Komoly vitát generált a csepeli MSZP szervezetében, hogy kiderült: 2005 és 2009 között 7,3 milliárd forintos vagyonvesztést szenvedett el a XXI. kerület.
A Csepel.info MSZP-s forrása elmondta: befelé azzal próbálnak érvelni, hogy a vagyonmérleg nem a vagyon kimutatására való, és a vagyonvesztésnek különben is csak a fele igaz. A legkínosabb a történtekben mégis az, hogy az MSZP polgármester-jelöltje most nem más, mint éppen a Csepeli Vagyonkezelő vezérigazgatója – emelte ki forrásunk.

A 2005-2009 közötti vagyonmérleget a törvényi előírásoknak megfelelően a Csepel újság hozta nyilvánosságra. Addig nem is volt probléma az elmúlt négy év fantasztikus fejlődését propagáló cikkek után, a hátsó oldalon megbújó adatsorokkal, míg a Fidesz-KDNP képviselői be nem mutatták: a számok mögött bizony szinte elképesztő mértékű vagyonvesztés lapul.
- Még az igazi fanok, a legelvakultabbak is megdöbbentek vagy meginogtak azon, hogy mit mutatnak a tények. Volt, aki egyszerűen nem értette vagy nem akarta megérteni, és hazugságnak, fideszes provokációnak, szabotázsnak nevezte az adatokat, és volt, aki már csak legyintett. Egy idősebb párttag remegő hangon mondta el, hogy hazugság az önkormányzat kimutatása és a Fidesz állítása, mert az ő számításai szerint “csak” három és fél milliárdot veszített az önkormányzat, és ezt kellene az MSZP-nek propagálnia. Most azonban, amikor naponta derül ki valami újabb botrány Szenteczky Jánosról, a csepeli MSZP polgármester-jelöltjéről, lassan már bármit simán lenyelnek. Akik meg még kitartanak, azt se kérdezik, hogy honnan van az az elképesztően sok pénz, amibe a kampány kerül, és “mibe fog ez fájni”, ha valahogy mégis sikerül megnyerni a választást – mondta el lapunk forrása.
- Bármennyire is rosszul áll ugyanis a csepeli MSZP az elmúlt 16 év fölényes győzelmei után, a Szonda Ipsos felmérése utalva a vezetés továbbra is azt sulykolja, hogy “még van remény”. A képviselő-jelöltek sem adták fel, Szenteczky mindet kizavarta a körzetébe, hogy ott járkáljanak, agitáljanak, keressék meg, térítsék át a szavazóikat – emelte ki informátorunk.
- Szenteczky legújabb szexbotrányáról alig esett szó. Úgy tűnik, azzal próbálják majd ezt “kocsmai szinten” kisebbíteni, hogy Szenteczky igazi férfi, a nők álma, és csak a sértett nők mocskolódnak, akik kiestek a pixisből. A Csevak ugyanis eddig is hírhedt hely volt, és egy kocsmában nehéz lenne eladni, hogy semmi nem igaz az orgia-pletykákból vagy a vezetőség közötti versenyből.
- A mutyiügyeket a jelek szerint Horváth József és Endrődy István viszik majd el. Tóth Mihály láthatóan készségesen segít Szenteczkynek, ami egyrészt amiatt van, mert nyilván ő sem akarhatja, hogy a Fidesz megkapja a “Csevak kulcsát”, másrészt ugye eltűntek azok a dokumentumok a lakáskiutalásokról, amik ki tudja, még akár vissza is kerülhetnek – hangsúlyozta véleményét sejtelmesen informátorunk.
Csepel.info
Na és ebben a kerületben volt alpolgármester Horváth Gyula Úr az MSZP színeiben és mellette jó pénzért a BÖP KFT felügyelőbizottságának elnöke Rusznák jó barátja mellesleg.

Nincsenek megjegyzések: