2012. szeptember 27., csütörtök

Még több rendőr lehet érintett a Vizoviczki-ügyben.



"Olyan súlyú bűncselekmény-sorozatról van szó, amely mélyen érinti a magyar rendőrséget" - mondta a köztelevízióban a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Vizoviczki László-féle nyomozásról. Ezért szerinte bővülhet még a gyanúsítottak köre.
Bővülhet a gyanúsítottak köre rendőri és alvilági körökből is - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője az M1-en péntek este a Vizoviczki László és társai elleni nyomozás lehetséges fejleményeiről.
"Olyan súlyú bűncselekmény-sorozatról van szó, amely mélyen érinti a magyar rendőrséget, és nagyon fontos, hogy ez teljes tisztázást nyerjen" - fogalmazott Fazekas Géza Az este című műsorban.
2005-től működő bűnös kapcsolatrendszert tárt fel a nyomozás, melynek a lényege az volt, hogy a meggyanúsított rendőri vezetők biztosították havi fizetség fejében előre egyeztetett módon azt, hogy a szórakozóhely-hálózatot a rendőrség ne zavarja, és a konkurencia is kiszoruljon - magyarázta. Nem csak vesztegetésről van szó, más bűncselekmények is a szervezett elkövetés jeleit mutatják, így szerepel a gyanúsításokban, hogy bűnszervezet tagjaként követték el cselekményeiket.
A Vizoviczki László és társai elleni nyomozást a tavaly áprilisban a KNYF-ben létrejött, korrupció elleni ügyek osztálya folytatta - mondta a szóvivő. A Vizoviczki László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentését követően indult idén februárban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. Május végén történtek az első elfogások, öten előzetes letartóztatásban, egy személy házi őrizetben van. Június elején főrendőröket is elvittek kommandósok.
G. Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzettel visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés, K. Attilát, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi információs főosztálya kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozóját hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják. Szintén a vesztegetés minősített esetével gyanúsítják H. Lajost, a NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya Speciális Bűncselekmények Elleni Osztályának vezetőjét és K. Tamást, a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetőjét, és hivatali vesztegetéssel Vizoviczki László és V. István civil személyeket.
A gyanú szerint Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és irányította azokat. Neki dolgozott a másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak. Ezenfelül tájékoztatnia kellett Vizoviczki Lászlót az esetlegesen ellene irányuló rendőri eljárásról. Ennek érdekében épített ki évekkel ezelőtt korrupciós kapcsolatot G. Imrével, H. Lajossal, K. Tamással és K. Attilával V. István, aki elfogásáig havi rendszerességgel, több százezres, illetve milliós nagyságrendű "fizetést" adott a rendőröknek. A vesztegetési pénzt Vizoviczki László biztosította.

 

http://www.origo.hu/itthon/20120908-meg-tobb-rendor-lehet-erintett-a-v-laszlougyben.html


Nincsenek megjegyzések: