2013. november 29., péntek

2013.11.27.ei tárgyalás eseményei.



November 27-ei tárgyalásra be volt idézve Scmidtka László is tanúként de nem jelent meg a bíróság előtt…Az utolsó ismert lakcímén az idézést állítólag nem vette át és nem is kereste.
Pedig a bíróság nagyon kíváncsi lenne Scmidtka tanúvallomására is.

Egy tanút hallgatott meg a bíróság egy boltos ismerősét vagy főnökét a Hegyedűs Gyula utcából aki azt mondta az ismerősének ,alkalmazottjának itt úgy működik a rendszer,hogy napi 1000 forintot kell odaadni a parkolóőrek zsebre és akkor nem lesz büntetés aznapra.
Illetve a parkolóóra helyett a parkolóőröknek kell fizetni zsebre így sokkal olcsóbb a napi parkolás és minden boltos így parkol itt az utcában. Gyakorlatilag ez itt a bevált módszer a drága napi parkolási díj kikerülésére.

Ezt követően a Bíró úr 2.5 órán keresztül olvasta fel a telefon lehallgatási jegyzőkönyveket.
Mindenki ült és dermedten hallgatta azokat.
Bíró úr megkérdezte van-e valakinek valami hozzáfűzni valója de senki nem mondott semmit.
Nem is nagyon lehetett volna ilyen súlyú bizonyítékokra bármit is mondania egy vádlott parkolóőrnek!!!Egy-két parkolóőr finoman élve ezen felolvasás hatására szinte magába roskadt…Sanci,Kovács Csaba,Mészáros,Gyula,Gyursi neve hangzott el a legtöbbször a felolvasásban.
Egy telefonszám felismertetésénél Moldvai azzal akarta átverni a bírót,hogy az nem telefonszám hanem a lottószámai amivel játszani szokott…

Lehet,hogy weblapunk hatására de a Biró Úr bekérte a munkaszerződéseket,munkaköri leírásokat,hogy megnézzék kiírta alá azokat.. Pontosabban azt bennük,hogy nem vihet magával saját eszközt (pl:privát mobilt) a parkolóőr munka területére,munkavégzés közben azokat nem használhatták volna.
Konkrétan saját privát flottás telefonjaikat a vádlott parkolóőrök a munkaterületükön,nem hogy használni nem használhatták volna,hanem még maguknál sem tarthatták volna.
Pláne nem úgy,hogy még Head-szett is lóg a fülükben egész nap…


Folytatás 2014.február.5-7……

Védőbeszédekkel stb….

2013. november 24., vasárnap

Tisztelt bíró úr mire is szolgált ez a telefon flotta!!!!!



Tisztelt Bíró Úr!


A gyanúsított parkoló ellenőrök közül egy kivétellel mindenki benne volt egy privát telefon flottában. Ez a telefon flotta azért kellett számukra,hogy az információkat a zsebre fizető autókról ezen keresztül adják át egymásnak,ezt egyértelműen bizonyítja a telefon lehallgatási anyag is.
A parkoló őröknél volt egy céges telefon is amin a diszpécsert és a területi ellenőreiket is eltudták érni.
Tehát a privát telefon flotta meglétét semmi sem indokolta csak annyi,hogy egymás között az információkat áttudják adni ingyen.

Illetve egy külön érdekes dolog 2008.06.01-től életbe lévő munkaköri leírás szerint saját eszközt a parkoló ellenőrök számára tilos volt használni.

Tehát a privát mobiltelefonjaikat maguknál sem tarthatták volna!!!!!!!

Illetve voltak olyan bandába be nem álló parkoló ellenőrök akiknek a felmondási indokai között privát mobiltelefon magánál tartása is szerepelt mint munkaköri leírás alapján tiltott eszköz.

Ennek ellenére a bandatagok nem,hogy rejtegették hanem egész nap a fülökre akasztott head-szettel járkáltak. A Böp KFt a céges telefonjaihoz nem kapott és nem biztosított head-szettet a dolgozói számára.

Tehát az,hogy egy parkolóőrnél privát mobiltelefon van egy területi ellenőr akár a head-szettje alapján is egyértelműen észre vehette volna ha akarta volna…
Persze jó pénzért nem vették azt észre csak olyan embernél akit ki akartak rúgni.

Illetve a telefon lehallgatási jegyzőkönyvekből az is kiderül,hogy a gyanúsított parkolóőrök privát mobil flottájukat 90 %-ban munkaidőben használták.
Egyértelműen kijelenthető akinek a parkolóőrök közül volt privát flottás mobiltelefonja az benne volt a parkoló maffiában.!!!!!

 





Kovács Csabáról 2009.04.03-án készült kép fülében a telefonjának Head-szettje jól látszik.


Mészáros Zoltánról 2009.05.18-án készült kép gallérján jól kátszik a mobiltelefon mikrofonos head-szettje.





CUCCOSÉK SZERINT A BIRÓ EGY SZEMÉTLÁDA









Kovács Csaba „Cuccos” a tárgyalás folyamán többször is hangot adott annak nem teszik neki az egész eljárás,ahogy bíróság azt lefolytatja…..
Szünetekben nem egyszer közölte „Ez a Bíró és az ügyész a legnagyobb köcsög akit valaha is láttam.”
A vád ismertetésekor pedig a tárgyaló teremben jól hallhatóan az ügyészre olyan megjegyzést tett a többi gyanúsított előtt „ez mekkora köcsög.”.

Kedves Cuccos mit vártál majd egy gyanúsítottak érdekeinek megfelelően fog a tárgyalás lezajlani????

Ítélet 2014.április-nájusában lesz









Információink szerint még 2-3 tárgyalási nap lesz elsőfokú ítélet előtt.
Az elsőfokú ítélet várhatóan 2014.április-májusában lesz.
Pár tanú meghallgatás a van még hátra illetve, a titkos adatszerzési anyag (telefonlehallgatások) felolvasása…..

Szorul a hurok.!!!!!


Laczkó nem köphette be a maffiát!




Laczkónak nagy „PARA” lehetett ez a tanú kihallgatás.
Nem köphetett be senkit a Böp Kft egykori dolgozói közül mert félt.
Pontosan mitől is félt?
Hát attól,hogy a mostanáig hallgatásba burkolózó parkolóőrök Takács vagy Moldvai egy esetlegesen rájuk nézve terhelő tanúvallomás hatására beköpik őt.
Ezért Laczkó már olyan dolgokat is tagadott amiket korábban rendőrségi,bírósági tanúvallomásaiban konkrétan elismert.
Parkolóőrök,Takács vagy Moldvai pontosan mit is tudna beköpni Laczkóról?
Egyszerűen azt,hogy ő is benne volt és ő is kapott a parkoló maffia által begyűjtött pénzekből.
Gondoljunk csak bele ez a parkoló maffia nem állt meg a nyomozás lezárásának dátumánál 2009.szeptemberénél.
2010 nyarán az Opel szerviznél 10 levideózott megbukatott parkolóőr már egy teljesen új emberek voltak akkor már Takács sem volt a Böp Kft-nél csak Moldvai és Laczkó és a parkoló maffia működött 2010 nyarán is töretlenül!!!!

Több levelet is kaptunk felháborodva Laczkó miért maradt ki ő is benne volt nyakig…
Hát ő azért maradt ki mert komoly rendőrségi kapcsolatai révén őt egyszerűen kihagyták az ügyből…Egy rendőr a nyugdíjazása után is rendőr és a volt kollégái védik a mundér becsületét.

Ahhoz,hogy Laczkó is lebukjon Takácsnak,Moldvainak és a többi tagadásban lévő parkolóőrnek beismerő feltáró tanúvallomás kellene tennie amit nem tesznek,mert buták és abban reménykednek,hogy első fokon felmenti őket a bíróság.
A hallgatásukkal Laczkót védik. 

Na de ha Laczkó semmit nem tudott a korrupcióról,hogyan akart harcolni ellene???









Érdekes e-mailt kaptunk….
Küldője ugyan nem fedi fel ki ő…
De gyanítani lehet,hogy részt vett Laczkó tanúvallomásánál a bíróságon.

Amit egyszerűen viccesnek tart,hogy Laczkó a tanúvallomása elején semmiről semmit nem tudott…Nem tapasztalt korrupciót a Böp Kft-nél…

Dukával való szembesítése és a Bíró Úr által Duka munkaügyi tárgyalásán tett tanúvallomásának felolvasása után annyit mondott jó akkor elismeri Duka jelentette neki a korrupciót és,hogy Takács zsarolni próbálta őt.
Ezután Laczkó közölte,hogy ő próbált harcolni a korrupció ellen a Böp kft-nél ellenőrzési csoport vezetőként de Rusznák akadályozta ebben rátolva a felellőséget….


Na és e-mail küldőnk ezt nehezményezi…
„Laczkó 2013.október.2-án 9.25 perckor semmit nem tudott a Böp Kft-nél levő korrupciós helyzetről……9.55-kor változott a vélemény akkor már tudott a Böp Kft-nél folyó korrupcióról de harcolni próbált ellene!!!”


Igen teljesen igazad van akár ki is írta az e-mailt!!!!

Laczkó egy olyan dolog ellen akart harcolni amiről semmit sem tudott teljesen ésszerű és életszerű.

De ezt valószínűsíthetően a Bíró Úr is átlátta azért olvasta fel Laczkónak korábban a Duka munkaügyi tárgyalásán tett tanúvallomásának részletét…..

Laczkó olyan hülye,hogy a saját hazugságaiba bele kavarodik!!!!!!

PONTOSAN MENYIT IS KERESETT EGY BANDATAG!!!!!!!










Érdekes kérdés:
A pályák zsebre begyűjtendő pénzekre lebontva:

XIII.kerület

131 1-es pálya 20-30 ezer forint
132 2-es pálya 20-30 ezer forint
133 3-es pálya 20-30 ezer forint
134 4-es pálya 20-30 ezer forint
135 5-es pálya 20-30 ezer forint
136 6-es pálya 20-30 ezer forint
137 7-es pálya 20-30 ezer forint
138 8-es pálya 20-30 ezer forint
139 9-es pálya 10-15 ezer forint
1310 10-es pálya 10-15 ezer forint
1312 11-es pálya 10-15 ezer forint
1312 12-es pálya 10-15 ezer forint
1313 13-es pálya 20-25 ezer forint

A 1310 +1311 és a 1311+1312-es pályák állandóan össze voltak vonva.

IX.kerület

901 1-es pálya 20-30 ezer forint
902 2-es pálya 20-30 ezer forint
903 3-es pálya 20-30 ezer forint
904 4-es pálya 20-30 ezer forint
905 5-es pálya 10-15 ezer forint
906 6-es pálya 20-25 ezer forint
907 7-es pálya 20-25 ezer forint
908 8-es pálya 15-20 ezer forint.

A 901+902 és 905+906 és 907+908 pályák állandóan össze voltak vonva.

Illetve rengeteg esetbe 2-3-4 pálya is össze volt vonva természetesen abban az esetben az adott pályákon keresendő összegek össze adandók.


Egy bandatag parkolóőr napi átlag bevétele szigorú közép átlaggal számítva is napi 30 ezer forint volt az heti 5 X 30 = 150 ezer forint.

A telefonlehallgatásoknál vagy egy érdekes beszélgetés Sanci és Cuccos között,hogy bevezetik a négy napos munka hetet ezt nekik zsebre minimum 30 ezer forint kiesést jelent.
Később négy napos munkahetek lettek 4 x 30 = 120 ezer forint.

Az havi 5 napos munka héttel 600 ezer forint 4 napos munkahéttel 480 forint tiszta pénz zsebre.

Persze napi -6000 forint zsebre Takácséknak…..

Tehát egy átlagos parkolóőr 5 napos munkahéttel számolva havi 600 ezer – (napi 6000 Takácséknak 20x6000=120 ezer forint.) 480 ezer forint + fizetést vitt haza.

4 napos munkahéttel számolva havi 480 ezer – (napi 6000 Takácséknak 16x6000=96 ezer forint.) 384 ezer forint + fizetést vitt haza.

De gondoljunk csak bele azokba személyekbe akik nem egyszer a XIII.kerületben az 1.2.3.4-es pályákat összevonva vitték!!!!!!Azon az egy napon 100-120 ezer forintot tettek zsebre….Persze Takácséknak aznap 4 X 6000 az az 24000 forintot kellett leadniuk,de azért így is marad szépen a zsebűkben.






Cuccsos önkéntes volt a maffiábam parkolóőrök között főnöknek érezte magát.









A most bíróság előtt vádlottként szereplő parkolóőrök mindegyike egy kivétellel úgy került a parkoló maffia hálózatába,hogy Takács Sándor és Moldvai József megzsarolták őket.

Ez az egy kivétel Kovács Csaba „Cuccos”.
Ő nem kellett zsarolni magától állt be a Takács féle parkolóőri csapatban.
Na persze nem jó szándékból ő egyértelműen a parkolóőrök között a hálózat vezetőnek érezte magát.
Ő szervezett be állapodott meg zsebre fizető autósokkal a tarifákról.
Ő irányította parkoló őröket az utcán zsebre fizető autósok szervezésével.

Kovács Csaba a napi 6000 forintos tarifán felül plusz 1000 forintot fizetett azért zsebre Takácséknak,hogy őt a lehető legjobb zsebre jövedelmező pályára tegyék.

Érdekes volt olyan eset is amikor Moldvai Józsefet küldi be Cuccos egy zsebre fizető autóshoz a kenőpénzért…..
Vicces egy parkolóőr utasítja a területi ellenőrök vezetőjét….Nyúl viszi a puskát!!!!

Kovács Csaba ezen kívül még az is megígérte Takácséknak az ismerősi,lakó körzetéből megbízható embereket toboroz a hálózat számára…Így kerület a Böp Kft-hez Kispartí Attila is ha megnézi valaki alaposabban Cuccossal szinte szomszédok.

Kovács Csaba „Cuccos” a Takács Féle parkoló maffián belüli parkolóőrök között is kiemelt státuszt élvezett és főnöknek érezte magát köztük.

Hogyan is ment részletesen pontosan egy parkolóellenőr beszervezésa a maffiába?







Hogyan is ment részletesen pontosan egy parkolóellenőr beszervezése a maffiába:





Ha olyan új parkolóőr érkezett a Böphöz aki az elejétől be volt szervezve azzal nem volt gond…Azért jött a Böphöz,hogy zsebre jól keressen és egy ismerőse hozta ide PL:Ilyen vont Kisparti is őt Cuccos hozta a Böp Kft-hez.

Egy sima álláshirdetésre jött új parkoló ellenőrre más volt a helyzet ők kockázatosabbak voltak. Takács és Moldvai figyelte őket folyamatosan mind az oktatás,mind a betanításuk alatt…Utána ezen új parkolóőrök a legrosszabb helyekre voltak beosztva és állandóan területi ellenőrzés alatt voltak.Ezek a helyek általában a kőrúti munkaterületek voltak.
Volt olyan ember aki majd egy évig dolgozott a körutakon volt aki csak pár hónapig miután lehetőséget kapott..
Nos miből is állt ez a lehetőség???
Egy bandatag parkolóőr bevitte őt dolgozni valamelyik kerületbe egy közepesebb pályára este feleztek itt zsebre leszedett 15-20 ezer forinton. Amin az addig szinte nulla forintért körutakon dolgozó újonc parkolóőr nagyon csodálkozott,hogy itt ennyit is lehet keresni zsebre…Másnap az újon parkolóőr egyedül volt a közepes kerületi pályára beosztva és az egész napi pénz az ő zsebébe landolt 15-20 ezer forint…Ezt követően Moldvai József vagy Takács Sándor megkereste az adott újonnan beszervezendő parkolóőrt,hogy látja itt így is lehet keresni…De mivel ingyen cirkusz nincs ennek ára van.Mégpedig az,hogy napi 6000 forintot nekik le kell adnia zsebre,cserébe mindig zsebre jól jövedelmező pályára lesz beosztva és nem ellenőrzik őt.
De általában ezt nem úgy adták elő neki,hogy gondolkodj dönts el mit akarsz.
Hanem közölték vele ezek a feltételek ha ebbe nem megy bele valamilyen ürüggyel kirúgják a cégtől és feljelentik korrupció gyanúja miatt.Konkrétan Takács és Moldvai az újonnan beszervezendő bandatagnak nem is adott lehetőséget másképpen dönteni mint,hogy csatlakozzon a bandához. Keményen zsarolták az embereket.
A legtöbb ember belement ebbe féltek de persze a pénz is nagy úr volt számukra.
Persze voltak kevesen akik nem vettek rész ebben a gyalázatban mint például Duka,Arnold Robi és még 4-5 ember…Őket kirúgták megalázták mindenféle szemétládának állították be őket és feljelentették őket hazugságokkal a rendőrségen.

Nagyságrendileg így nézett ki Takács és Moldvai beszervezése a Böp Kft-nél.
Információink szerint hosszútávon azt akarták,hogy az össze Böp Kft-nél dolgozó parkolóőr csatlakozzon a hálózathoz akkor több pénzük lett volna és kevesebb lett volna lebukásuk veszélye.





Volt egy maroknyi csoport Böp dolgozói aki ellenállt.


                                             Duka így érezhette magát 2008-nyarán.






Volt egy szűk csoport a Böp Kft-nél akik nem akartak rész venni a gyalázatban és tenni akartak ellene.
Őket gyorsan kirúgták megalázták feljelentették…PL:Duka,Prohászka,Arnold Robi stb…
Takácsék úgy voltak velük mint a többi kirúgott emberrel nem vették komolyan őket ugyan mit tudnak csinálni….Hát tudtak,harcoltak és nem hagyták magukat.

Vicces amúgy,hogy még a mostani bírósági tárgyalásokon is a vádlottak rájuk haragszanak.
Érdekes logika végül is ők a hibásan,hogy a bűnszervezetet nem tudták tovább üzemeltetni a mostani gyanúsítottak.

Viszont voltak olyan csibész bandatagok akik  ahogy elindult a parkoló maffiás balhé azonnal otthagyták a Böp Kft-t,mert ugyan kapzsik és pénzéhesek voltak de volt magához való eszük és nem dőltek be Laczkó hazugságainak…Véget ért számukra a nagy pénz keresése de legalább szabadok maradtak.



Gyanúsított EX-Böpösök legyen eszetek!









Felszólítunk az ügyben minden gyanúsított Ex-Böp Kft dolgozót tegyen beismerő vallomást és működjön együtt a bírósággal,így jó néhány évet lefaraghat a rá kiszabandó fegyház büntetésből...Vegyen példát mindenki Sanciról!!!!
A vallomásotok megtagadása súlyosbító körülmény a bíróság számára az ítélet kiszabásának mérlegelésénél!!
Legyen már végre esze mindenkinek…..

Mindenképpen fegyház lesz.

A törvényi jogi definiciók.

A Btk. 42. §
(3) Fegyházban kell végrehajtani a két évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha az elítélt többszörös visszaeső, vagy a bűncselekményt bűnszervezet keretében követte el.
A Btk. 47. §

(4) Nem bocsátható feltételes szabadságra

d) aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.

Akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítéltek, és megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el, pénzbüntetésre is kell ítélni.


Tök mindegy ki hány letöltendő évet kap azt fegyházban a legszigorúbb büntetés végrehajtási intézmények egyikében kell letöltenie,mindenféle kedvezmény nélkül.
Kvázi ahány évre ítélik annyit kell letöltenie utolsó percig.


A Fegyház büntetés szempontjából midegy ki hány évet kap!











Fegyházbüntetés szempontjából mindegy ki hány évet kap.
5 vagy 10 év tök mindegy egy olyan gyenge jellemű ember mint a gyanúsított parkolóőrök nagy többsége még egy hónap is végzetes lesz egy fegyházban,rablók,betörők,kemény bűnözők között…Szakszóval élve veréb,csicska,köcsögök lesztek mindannyian!!!!

Nézzétek az ide feltöltött képeket ők lesznek a lehetséges rab társaitok!!!!!

Butaság.egyszerűség.kapzsiság....









Lassan kár százszor leírnunk,hogy gyanúsított parkolóőrök nem lehettek ennyire buták.
Tagadtok,némán hallgattok aztán első fokon megkapjátok az 5-10 év fegyházatokat aztán sírtok most mi lesz. Még nem késő első fokig mindenkinek van lehetősége védekezni-e.
Ne legyetek ostobák,buták,nagyokosok mert amikor ráébredtek mekkorát hibáztatok már késő.

Volt olyan parkolóőr akit megzsalotak nem állt kötélnek kirúgták de csönbe maradt.





Legalább 4-5 olyan ex-parkolóellenőrröl tudunk akivel ugyanúgy bántak el mint Dukával,Arnold Robival de nem tettek semmit utána.
Dolgozgattak a Böp Kft-nél egy idő után Takács és Moldvai megzsarolta őket ők nemet mondtan ezért valamilyen vélt indokkal kirúgták őket a Böp Kft-től és ennyi….
Ők nem mertek,akartak kiállni nyilvánosság elé és elmondani mi történt velük.
Megalázták,megszégyenítették őket,mert ők becsületesen akartak dolgozni ennyi volt a bűnük.

Konkrétan olyan esetről is tudunk amikor valakinek az szerepelt rendkívüli felmondásában indokként,hogy járda síkjában elhagyta az út padkát ez által olyan mértékben megszegte a munkaköri leírását,hogy kirúgták érte….Konkrétan megnézett egy parkolóőr egy bútorbolt kirakatát a József kőrúton amit Takácsék láttak mivel az adott parkolóőr egy héttel korábban visszautasította őket ezért azonnal kirúgták ezért őt….(Az adott parkoló őr beceneve Zéno volt.)

De a legérdekesebb eset az volt amikor egy tanuló parkolóőr egy hét munkavégzés után bement Laczkóhoz és jelentette neki,hogy milyen nagy korrupciót tapasztalt a Böp Kft-nél.
A srác Laczkó irodájából úgy jött ki,hogy azonnal ki van rúgva!!!

Sokak miért nem kerültek bele???









Sok e-mail kapunk amiatt,hogyan lehetséges,hogy ez meg az megúszta hisz ő is benne volt.
Hát igen érdekes a magyar jogrend az biztos.
A rendőrségi nyomozásban sokkal több ember neve volt benne illetve a telefon lehallgatásokba és azok értékeléseiben.
A gyanúsítottak száma fokozatosan csökkent amire a bírósági szakaszba ért a dolog.
Illetve a az külön érdekes volt kér parkolóőr akiknél házkutatás is volt gyanúsítottak is lettek a telefon lehallgatásokba is sűrűn szerepelnek,a rendőrség velük szemben is vádemelési javaslatot tett az ügyészségnek nagy meglepetésre ők még is kimaradtak a vádiratból.

Érdekes dolgok ezek és ők azok akiknek a papíron a nyomozásban szerepel a nevük….
V,P,V,S,K a nevük kezdő betűi…..

Vannak olyan személyek akik után az nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem nyomoztak…
A legdurvább ilyen személy maga Rusznák Imre bűnpártolás egyértelműen megállna vele szemben de politikai múltja miatt őt egyszerűen kihagyták az ügyből.
Illetve Laczkó János ex-ellenőrzési csoport vezető akit szintén rendőri múltja miatt kihagytak az ügyből.
Illetve azok a sok szürke parkolóőr akik benne voltak valamilyen szinten a hálózatban de megúszták és a területi ellenőrökről nem is beszélve Eisenschreiber Andrással az élen akit Cuccos az egyik telefonlehallgatásban jól értelmezhetően lefizet.



RUSZNÁK IS VISSZATÉR MAJD VAJON???







Rusznák Imre is így lett annak idején a Böp Kft igazgatója.





Információink szerint Rusznák Imre egy esetleges 2014-es baloldali választási győzelem esetén visszatérésre tervez….Ha valamilyen csoda vagy csalás folytán az MSZP újra hatalomra kerülne Rusznák ismét fontos pozíciót szeretne valamelyik államcég vezetésében betölteni…..

Az lenne ám annál a cégnél a apokalipszis…
 



 

TAKÁCS SÁNDOR MÉG FIZETHET 510 ezer forintot is ha elítélik!









Érdekes dologra bukkantunk a vádiratban.
Mellék büntetésül az ügyészség kéri,hogy a gyanúsítottak által 100 %-ban bizonyítottnak látott összeget pénzbüntetés formájában a bíróság mellék büntetésül szabja ki rájuk.
Ezek nem nagy összegek 500-25000 forintig terjedő összegek kivéve Takács Sándor setén nála ez az összeg 510 ezer forint amit az ügyészség mellékbüntetésül kifizettetne vele.

Ezek szerint ha Takács Sándor elítélik a letöltendő fegyház büntetés mellé még kap egy 510 ezer forintos számlát is. 

TITKOS ADATSZERZÉS.(Jogi alapjai.)




A titkos adatszerzésnek a nyomozás elrendelésétől a nyomozás iratainak ismertetéséig lehet helye. Titkos adatszerzést bírósági engedély alapján az ügyész és a nyomozó hatóság az elkövető kilétének, tartózkodási helyének megállapítása, elfogása, valamint bizonyítási eszköz felderítése érdekében végzi. Ennek keretében az érintett tudta nélkül a lakásban történteket technikai eszközzel megfigyelheti és rögzítheti, postai küldeményt, beazonosítható személyhez kötött zárt küldeményt felbonthat, ellenőrizhet, és azok tartalmát technikai eszközzel rögzítheti, valamint elektronikus hírközlési szolgáltatás útján továbbított kommunikáció tartalmát megismerheti, az észlelteket technikai eszközzel rögzítheti (telefon lehallgatás), számítástechnikai eszköz vagy rendszer útján továbbított, vagy azon tárolt adatokat megismerheti, rögzítheti és felhasználhatja.
A Titkos adatszerzéstől eltérő szabályok vonatkoznak a titkos információgyűjtésre, amelyet a nyomozás elrendelését megelőzően végezhetnek az erre feljogosított szervezetek bírói, illetőleg az igazságügyért felelős miniszter engedélyalapján.
Ha a nyomozás elrendelését megelőzően engedélyezett titkos információgyűjtés végrehajtása során az ügyben a nyomozást elrendelik, a titkos információgyűjtést a továbbiakban csak titkos adatszerzésként, a titkos adatszerzésre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni.
Mikor rendelhetik el a titkos adatszerzést?
Titkos adatszerzésnek
a) öt évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény,
b) üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény,
c) a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése, a kitartottság, a hivatali visszaélés bűncselekménye,
d) az emberkereskedelem, a tiltott pornográf felvétellel visszaélés, a kerítés, az embercsempészés, a bűnpártolás, a vesztegetés, a vesztegetés nemzetközi kapcsolatban, a környezetkárosítás, a természetkárosítás, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alakzata,
e) a visszaélés minősített adattal cím alá tartozó bűncselekmények,
f) az a)-e) pontban meghatározott bűncselekmény kísérlete, valamint – ha az előkészületet a törvény büntetni rendeli – előkészülete
esetében van helye.
Ha a nyomozást az ügyész végzi, titkos adatszerzésnek egyéb bűncselekmények esetekben is helye van, amelyeket a Be. 201. § (2) bekezdése szabályoz.

Kivel szemben alkalmazható a titkos adatszerzés?
Titkos adatszerzést elsősorban a gyanúsítottal, illetve azzal a személlyel szemben lehet alkalmazni, aki a bűncselekmény elkövetésével a nyomozás addigi adatai alapján gyanúsítható. Titkos adatszerzés mással szemben akkor alkalmazható, ha a gyanúsította, illetve gyanúsítható személlyel való bűnös kapcsolattartásra adat merült fel, vagy ilyen kapcsolat megalapozottan feltehető. A titkos adatszerzésnek nem akadálya, ha az kívülálló személyt elkerülhetetlenül érint.
Az ügyben védőként eljáró ügyvéd magánlakásában és irodájában, illetőleg az ügyvéd birtokában lévő telefonvezetékre vagy más hírközlési rendszerre, az ügyvéd levelezésére, ideértve a számítástechnikai rendszer útján történő levelezést is, akkor végezhető titkos adatszerzés, ha az ügyvéddel szemben a terhelt ellen folyamatban lévő üggyel összefüggő bűncselekmény megalapozott gyanúja merült fel.
A rendőrségi fogdában, illetőleg a büntetés-végrehajtási intézetben levő ügyvédi beszélő helyiségben akkor végezhető titkos adatszerzés, ha az ügyvéddel szemben a terhelt ellen folyamatban lévő üggyel összefüggő bűncselekmény megalapozott gyanúja merült fel.
Az ügyvédekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni többek között a terhelt (gyanúsított) hozzátartozóira, valamint a lelkészre és egyházi személyre. A lelkészre és az egyházi személyre abban az esetben, ha a büntetőeljárásban tanúként a törvény rendelkezései alapján nem hallgathatóak ki.
Hozzátartozó: a) az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa vagy élettársa, b) az örökbefogadó és a nevelőszülő (ideértve az együtt élő mostohaszülőt is), az örökbe fogadott és a nevelt gyermek (ideértve az együtt élő mostohagyermeket is), c) a testvér és a testvér házastársa vagy élettársa, d) a házastárs, az élettárs, e) a házastárs vagy az élettárs egyeneságbeli rokona és testvére;
Titkos adatszerzésnek az előzőekben meghatározott esetekben is csak akkor van helye, ha megalapozottan feltehető, hogy más módon a bizonyíték beszerzése kilátástalan, vagy aránytalanul nagy nehézséggel járna, és a titkos adatszerzéssel a bizonyíték beszerzése valószínűsíthető.
Mikor ismerhető meg a titkos adatszerzés eredménye?
Mind a titkos adatszerzés, mind a titkos információgyűjtés tényét és eredményét azután ismerheti meg a gyanúsított és a védő, hogy a titkos adatszerzésről, információgyűjtésről  szóló jelentést, a büntetőeljárás irataihoz csatolták, és a nyomozás iratainak ismertetést megtartották.
Kivel szemben használható fel a titkos adatszerzés eredménye?
A titkos adatszerzés eredménye annak a bűncselekménynek a bizonyítására, és azzal szemben használható fel, amely miatt, és akivel szemben a titkos adatszerzést a bíróság engedélyezte. Akivel szemben a titkos adatszerzést a bíróság engedélyezte, a titkos adatszerzés eredménye olyan bűncselekmény bizonyítására is felhasználható, amelyet az engedélyben nem jelöltek meg, feltéve, hogy a titkos adatszerzés Be.-ben meghatározott feltételei ez utóbbi bűncselekmény tekintetében is fennállnak. Annak a bűncselekménynek a bizonyítására, amely miatt a titkos adatszerzést a bíróság engedélyezte, a titkos adatszerzés eredménye minden elkövetővel szemben felhasználható.

Nyitott csomagtartóval ingyenes a parkolás.




Budapest – Különös módon trükköznek a parkoló autósok. Egy jogszabályban talált kiskaput kihasználva ingyen állhatnak a kocsik a fizetőövezetekben is, mindössze annyit kell tenni a sofőrnek, hogy felnyitja a járgány csomagtartóját.
Hirdetés

Ez ugyanis, mint azt egy lapunknak nyilatkozó parkolóőrtől megtudtuk, folyamatos rakodásnak minősül.
– Egyre több autós alkalmazza a módszert. A csomagtartóból kiveszik az értékesebb holmikat, az utasteret lezárják, felnyitják a hátsó ajtót, és már mentesültek is a fizetés alól – panaszolta el az első kerületben dolgozó parkolóőr.
A Blikk riporterei is tesztelték, hogy valóban működik-e a módszer. Autónkkal a körút közelében egy forgalmas helyen, fizetős zónában megálltunk, a csomagtartót felnyitottuk, s mintegy száz méterre a kocsitól lesben álltunk. A parkolóőrök pár perces szemlélődést követően tovább haladtak. Tesztünk két óráig tartott, ezalatt többször elsétáltak a zöldmellényesek az autó mellett.
Az Emberibb Parkolásért Egyesület főtitkára számára nem volt ismeretlen a trükk. Mint Murányi József elmondta, a kiskapu miatt valóban nem lehet megbüntetni az így parkolókat akkor sem, ha nem váltottak jegyet.
– A jogszabály szerint a rakodás nem minősül várakozásnak, így parkolási díjat sem kell fizetni érte. A rakodás addig nem minősül várakozásnak, amíg az folyamatosan tart. A rakodás időtartamáról nem rendelkezik a fővárosi közgyűlés önkormányzati rendelete – fejtette ki Murányi, és hozzátette: ha megbüntetik a felnyitott csomagtartóval parkoló autókat és az ügy bíróságra kerül, a parkolási társaság nem tudja bebizonyítani, hogy az adott gépjárművel blicceltek, s nem pedig pakolt a tulajdonos.
Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük a Budapesti Közlekedési Központot is, hogy megtudjuk, van-e valamilyen eszköze a hatóságoknak, hogy fellépjenek a trükköző autósokkal szemben. Szombat reggelig nem érkezett válasz.
K. Sz.


http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/nyitott-csomagtartoval-ingyenes-a-parkolas-2218077