2011. július 6., szerda

„Pszichopata Deme Gábor”.

Pszichopatának nevezte Nádasi Gábor, az iskola pszichológusa Deme Gábort a csepeli kettős gyilkosság hétfői tárgyalási napján, ahol a tanúk meghallgatásával folytatódott a per. Nádasi Gábor vallomásában elmondta, hogy a tantestületben felfigyeltek arra, hogy Deme és Kun Tamás feltűnően sokszor egyeztet egymással. A tanúmeghallgatás után egyébként a két vádlott elutasította a szélsőséges jelzőket.

Deme Gábor pszichopata – állította Nádasi Gábor pszichológus. A hírTV helyszíni tudósítója szerint ezt a tantestület véleménye alapján fogalmazta meg a gyilkosság után. Hiszen, mint a pszichológus közölte, Demének nincs lelkiismeret furdalása és empatikus készsége sem, és e két tulajdonság hiánya alapján nevezte pszichopatának. Nádasi Gábor úgy fogalmazott, már a gyilkosság előtt is érezte, hogy nincs minden rendben az iskolában. Szerinte, ha nem történt volna sikkasztás, vagy gyilkosság, akkor is lehetett volna számítani valamire, hiszen mint fogalmazott, Deme stílusa miatt valami robbant volna. A pszichológus elmondása szerint a testület egybehangzóan állítja, Deme áll a gyilkosság mögött, csak még nem tudják, hogy vette rá az elsőrendű vádlottat, hogy húzza meg a ravaszt. Az is feltűnő volt, hogy indokolatlanul jóban volt az elsőrendű vádlottal D. Tamással, aki - tudomása szerint - szélső jobb, míg Deme szélső bal nézeteket vall.

A szélsőséges jelzőt mindkét vádlott visszautasította. Az iskola volt gazdasági igazgatója visszautasította a pszichopata jelzőt is.

Nem találtak senkit

Csórics József három napja volt az iskola gondnoka, amikor megtörtént a gyilkosság. A bíróságon azt mondta, aznap is tanítás után végignézte az iskolát, és senkit nem talált az épületben. A helyszínre elsőként kiérkező rendőr is azt nyilatkozta, ő sem talált senkit. Hozzátette, neki kellett elmennie Deméhez, akiről azt az információt kapta, hogy akár otthonról is nézheti az iskola kameráinak felvételeit. A rendőr elment a volt gazdasági igazgatóért, akit egy bevásárlóközpontban talált meg. A gyilkosság hallatán Deme meglepődött, de nem esett sokkos állapotba.

A hírTV helyszíni tudósítója elmondta, hogy a mostani tárgyalásra már nem rendőrökkel érkeztek a gyanúsítottak, hanem kommandósok kísérték őket. A szünet után 13 órától a helyszínre kiérkező mentőket hallgatja meg a bíróság. (da) hírTV (da)

hírTV




Nincsenek megjegyzések: