2011. július 21., csütörtök

Rendőrkézen az angyalföldi lövöldöző.



Előzetesben a XIII. kerületi albán gyilkos
Előzetesbe került a fővárosi Kádár utcai gyilkossággal gyanúsított 39 éves szerb állampolgárságú, albán származású férfi.

A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap rendelte el az emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsított P. E. előzetes letartóztatását. A végzés jogerős.

Július 3-án a kora esti órákban a XIII. kerületi Kádár utca egyik lépcsőházában fedezték fel egy fiatal nő holttestét. A gyilkos hat lövéssel végzett a 27 éves, orosz származású, de már magyar állampolgárságú nővel. A tanúvallomások alapján az elkövetőt azonosították és elrendelték országos körözését.

A bűncselekménnyel gyanúsított férfi autóját a rendőrök a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten találták meg, a bűncselekmény másnapján, majd július 7-én, állampolgári bejelentésre a Soltvadkert külterületén lévő nádasban elfogták a gyanúsítottat is, aki azonnal megadta magát, ellenállást nem tanúsított.

A férfi ruházatából átvizsgálásakor zsebkés, fegyver, lőszerek és feltehetően éles kézigránát került elő.

Szigeti József, a Budapest Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a bűncselekmény elkövetését a férfi elismerte, de vallomást nem tett. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik fegyverrel ölte meg barátnőjét, ezt a nyomozás fogja kideríteni. (rá)

MTI







Vajon Keszei Ádám vele is mert keménykedni volna….Aligha….

Nincsenek megjegyzések: