2013. december 14., szombat

SCHMIDTKA TANÚSKODÁSA ÉRDEKES LESZ,LENNE A BÍRÓSÁG ELŐTT.












Kétség kívül Schmidtka tanúvallomása érdekes lehetett volna.
De neki józan esze volt ezért is ment el a Böp Kft-től..
Valószínűsíthetően a Bíróság előtt ő is a felejtésbe burkolózott volna.

Persze nem mondhatta volna azt el,hogy átlátott mindent és amikor Rusznáknak ezt jelentette Rusznák közölte vele,hogy ne foglalkozzon  ezekkel a dolgokkal mert baja eshet.
Nos ekkor ő vette a kalapját és kilépett..
Nem akart egy olyan bűncselekmény sorozatban passzívan részt venni amiről mindent tudott,tenni is akart ellene de a főnöke leállította őt.
Persze azzal is tisztában volt ha itt bukás van senki nem fogja elhinni neki,hogy ő nem vett abban részt,még ha ez így is volt.

Na meg hogy ellene a többi kollégáját Takács a háttérből folyamatosan uszította ellen.
Mert ugye Takács Sándor mindent a háttérből szeretett irányítani ahogy már ezt megszokhattuk…Aztán ha baj van ő mossa a kezét ő nem csinált semmit.


Schmidtkát idézte a bíróság ugyan tanúnak,de nem jött el a tárgyalásra.
Az utolsó ismert lakcímén a leveleket nem vette át és nem is kereste azokat,valószínűsíthetően már nem ott lakik. Ezért nem találta őt meg a bíróság.

Nincsenek megjegyzések: