2013. október 4., péntek

Takács Sándor még a bíróság folyosóján 2013-ban is bűncseleményt követett el!




Takács Sándor úgy látszik semmitől sem riad vissza!
Újabb bűncselekményt követett el!
Tanú befolyásolásának kísérletét!

Takács Sándor a 2013.10.02-én a bíróság folyosóján „Feri bácsit” hazugságot elhitetve vele megpróbálta rábírni arra,hogy tegyen kedveződd tanúvallomást számára.
Információink szerint azt hazudta Takács Sándor Feri bácsinak,hogy őt a Böp –től Borisz és Xavér rúgatta ki.Nos ez hazugság mindenki tudja.
Feri bácsi csak részben dőlt be Takács Sándornak,mert ennek ellenére is elmondta az igazságot sőt még azt is,hogy Takács Sándor megpróbálta őt befolyásolni a tárgyalás előtti beszélgetésükkel.
Ebből is kiderül,hogy Takács Sándor milyen sunyi mocskos szemétláda,még a tárgyalás előtt is próbálja a háttérből az ellene terhelő tanúvallomást készülő tanút befolyásolni.

Aki tudja és ismeri Takács Sándort az tudja ő milyen sunyi szemétláda ő mindent a háttérből akar irányítani másokat közvetítőket használva,egy esetleges balhé lebukás esetén mindent letagadva. Tiszta maffia vezér módszer!!!

Nincsenek megjegyzések: