2012. június 13., szerda

Elévült bírságokat hajt be a parkolási társaság?



Lassan két éve nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség két olyan parkolási ügyben, amely az autós szerint elévült, a meg nem fizetett parkolási díjat és a pótdíjat ennek ellenére mégis behajtották. Emiatt a férfi, aki budapesti ügyvéd, úgy gondolja, okirat-hamisítást követhettek el azok, akik a már be nem hajtható összeg végrehajtásában közreműködtek.

Aki tudja, hogy egy követelés elévült, vagyis lejárt, de fennállónak és érvényesíthetőnek tünteti föl, mondjuk úgy, hogy végrehajtási lapot vagy fizetési meghagyást, tehát közokiratot állít ki róla, az bűncselekményt követ el – állította a hvg.hu-nak Nyuzó Péter. Az ügyvéd két, szerinte elévült, ennek ellenére végrehajtásba került parkolási ügy miatt fordult a Fővárosi Főügyészséghez másfél évvel ezelőtt, 2010. július 28-án.
A hvg.hu birtokában lévő beadvány alapján 2010. március 30-án Nyuzó Péter a bankja által megküldött folyószámla kivonatból értesült arról, hogy Kristófy László végrehajtó irodája 260 ezer forintot leemelt a számlájáról. „2010. április 1-jén (az inkasszó után, ami önmagában törvénytelen) postai úton kézhez vettem a kiküldött végrehajtási lapot" – írta a vádhatóságnak az ügyvéd. A dokumentum alapján az általa ki nem fizetett parkolás 2008-as lehet. Ez viszont egy év múlva már elévült, azaz a parkolási társaság nem követelheti a megfizetését – hangsúlyozta az ügyészségnek a férfi. Amennyiben pedig elévült követelésre indít végrehajtást „mind a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társaság, mind a cég megbízásából eljáró ügyvédi iroda”, akkor „feltehetőleg okirat-hamisítást követ el” – hívta fel az ügyvéd a Fővárosi Főügyészség figyelmét.
Önként és dalolva?
Nyuzó Péter az illetékes kerületi bíróságon is jelezte, jogtalannak tartja a követelést s annak végrehajtását is. A válaszban – legnagyobb meglepetésére – arról tájékoztatták, hogy önként fizette be a végrehajtási összeget. Nyuzó Péter emiatt a végrehajtásra vonatkozó kifogását továbbra is fenntartotta. „Ennek ellenére a végzés jogerőre emelkedett, úgy, hogy előtte engem is értesítettek” – közölte a az ügyvéd.
Szintén a végrehajtással kapcsolatos eljárást kifogásolta meg egy másik eset – felesége parkolási ügye – miatt tett feljelentés kiegészítésében a Fővárosi Főügyészségen tavaly december 8-án. A végrehajtó ugyanis ezen a napon Nyuzó feleségének számlájáról 1,1 millió forintot emelt le. Egy kis utánjárás révén kiderült, hogy a végrehajtás az ügyben 2011 júliusában indult, mégpedig egy több mint egy évvel korábbi, 2009. augusztus 25-én jogerőre emelkedett fizetési meghagyás alapján. Igen ám, de az ügy elévült – hangsúlyozta Nyuzó, mivel legkésőbb 2010. augusztus 26-ig kellett volna a végrehajtás tekintetében lépni, utána már jogtalan a követelés.
Hamisít a végrehajtó?
Nyuzó Péter az ügyészségnek három pontban foglalta össze a kifogásait. Az egyik, és legsúlyosabb, ha tudták, hogy a parkolási díjat már nem lehet rajta behajtani, mert az elévült, akkor többen bűncselekményt követtek el. Az ügyvéd érvelése szerint, amit a Fővárosi Főügyészségnek is megírt, nem létező követelésre közokiratot sem lehet érvényesen kiállítani. Amennyiben a végrehajtó hivatalos személyként „valótlan tartalmú közokiratot készít, bűncselekményt követ el”.
A Fővárosi Főügyészség a hivatalos személyek miatt felmerült érintettség miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek (BNYÜ) adta ki az ügyek kivizsgálását. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta lapunkak, a BNYF hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt nyomoz 2010. augusztus 31. óta. A nyomozás jelenlegi állásáról pedig csak annyit közölt, hogy az ügyben még senkit sem hallgattak meg gyanúsítottként. Az ügyben az ügyészségen „bepanaszolt” végrehajtó, Kristófy László a hvg.hu-nak azt mondta, hogy folyamatban lévő ügyről a törvényben előírt szabályok miatt nem nyilatkozhat.
A parkolási társaság által, a követelések behajtásával megbízott ügyvédi iroda képviselője, Németh László a hvg.hu-t arról tájékoztatta, hogy Nyuzó Péter feleségével mint „kötelezettel szemben nyilvántartásunk egy lezárt (teljesített) és egy jogerős ítéletben megítélt követelést tartalmaz”. Hozzátette: a „Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nek (amely tisztán önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság a fenti követelések jogosultja) elévült követelései nyilvántartásunk szerint nincsenek”. A társaság vezetője, Kovács István pedig azt közölte, hogy később tudnak csak írásos tájékoztatást adni a működésükről. „Ennek az egyik legfőbb oka az – tette hozzá –, hogy jelenleg jelentős adminisztrációs leterheltséget jelentenek számunkra az év eleji (előző évi zárási) teendők. Amint lehetőségünk nyílik rá, akkor azonnal készítünk önnek egy tájékoztató anyagot.”

http://hvg.hu/itthon/20120112_elevelult_ugyek_parkolasi_tarsasag_ugyved

Nincsenek megjegyzések: