2012. június 13., szerda

Felfordul az ember gyomra a mostani rendőrségi korrupciós üggyel kapcsolatban.




„A Népszabadság május 22-én számolt be arról, minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozata miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán; a szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágításának keretében derült fény.”

Amit az elején leszögezhetünk az MSZP 8 éve alatt biztos nem lett volna ilyen botrány ők eltitkolták volna ezt az egészet.

Megrendelt házkutatások a konkurencia szórakozóhelyein.

Gyilkosságot eltusolása.

A legmagasabb rangú rendőrök,több soron kitüntetett kiemel ügyek osztályának vezetőinek a meggyanúsítása.

„BRFK Bűnügyi Szervek Bűnügyi Információs Főosztály, Kiemelt Ügyek Osztálya felderítéssel foglalkozó nyomozója”

„A 2008-as év rendőre”

„főnyomozó, illetve kiemelt főnyomozó. 2007 óta dolgozott a BRFK SZBE-n, ahol később alosztályvezető”


Nemzeti nyomozó iroda magas rangú vezetőjének a letartóztatása.

„Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője”


Ők aztán a törvény őrei a minta rendőrök!!!!!!
Ők biztos nem voltak anyagilag ráutalva erre az egészre.

Hogyan is és miképpen történhetett ez meg,hogy Magyarország legkomolyabb fedhetetlen rendőrei egy bűszövetkezetet alkotva követték el a legsúlyosabb bűncselekményeket.
Ép ésszel ez felfoghatatlan.

Az egész magyar rendőrségre szégyent hoznak.

Na ezek után nem csodálkozunk,hogy a parkoló maffia ügy megállt középvezetői szinten.
Laczkó és Rusznák ugyan rengetek terhelő adattal ellenük még is megússzák majd.
Az nem baj,hogy Rusznák 2007.decemberéban tudott a korrupciós hálózatból a Böpnél és nem tett feljelentést,nála büntető jogilag ez más elbírálás alá esik.
A BRFK azt a bűncselekményt amit Rusznák elkövetett másképpen látja az ő esetében mintha azt egy sima állampolgár követte volna el.


Gusztustalan az egész!!!!

Nincsenek megjegyzések: