2011. november 19., szombat

Ellenőrök ellenőre a parkolómaffia vezére.





Ellenőrök ellenőre a parkolómaffia vezére.

Az én kicsi maffiám – így nevezete az egyik internetes közösségi oldalon felesége azt a férfit, akit a rendőrség a parkolómaffia irányításával gyanúsít. Még ma is dolgozik, az ellenőrök ellenőreként. A cégnél nem nyilatkoztak, de korábban azt mondták felszámolták a korrupciót, és nem dolgoznak zsebre a parkolóellenőrök.
A lehallgatott emberek mind a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft-nél dolgoztak. Ez a cég azóta megszűnt, feladatait egy másik 13. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő cég vette át, ahol dolgoznak olyanok akiket a rendőrség gyanúsít. Kerestük a 13. kerületi parkolást üzemeltető céget is, de ők nem akartak nyilatkozni. Korábban azt mondták, hogy felszámolták a korrupciót, és már nincsenek a parkolási cégnél zsebre dolgozó ellenőrök. Ugyanakkor a rendőrségi gyanúsítás szerint a bűnszervezet fejeként gyanúsított férfi még mindig ennél a cégnél dolgozik. Őt átvették a korábbi cégtől. A parkoló maffia fénykorában, 2009-ben felesége az egyik közösségi oldalon: az én kicsi maffiám, így nevezte el azt a fotóalbumot, ahova férjéről töltött fel képeket. A férfi a legtöbb fényképen napszemüvegben pózol. A parkolási társaságnál nem akarták megmondani, hogy miért vették át a területi ellenőrök közül egyedüliként ezt a férfit.


http://tv2.hu/tenyek/cikk/ellenorok-ellenore-a-parkolomaffia-vezere

1 megjegyzés:

valaki írta...

Ez a tetü.
Tőlem is beszedte a pénzt.
Emlékszel colos a Mester utcában a kapu alatt...