2012. július 23., hétfő

Életfogytiglan a csepeli gyilkosoknak.


 


Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a csepeli kettős gyilkosság miatt Kun Tamás elsőrendű és Deme Gábor másodrendű vádlottat csütörtökön kihirdetett első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék.

Hirdetés

A brutális bűncselekményt, amelyben Takács Józsefet (+62) a Csepel-sziget Általános Iskola igazgatóját, és annak tanárát, Papp Lászlót (+32) kivégezték közvetlen közelről egy pisztollyal a vádirat szerint Kun Tamás (55) volt biztonsági őr, és Deme Gábor (39) volt gazdasági igazgató együtt tervelte ki, a ravaszt pedig Kun húzta meg.

A gyilkosság hátterében az áll, hogy Deme  megpróbálta megakadályozni sokmilliós pénzügyi visszaéléseinek napvilágra kerülését. A gyilkosság során elhangzottakat az egyik áldozatnál lévő magnó rögzítette.

Deme: Figyeltek


Az ügyész több emberen, aljas indokból, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt Kun Tamásra tényleges életfogytiglant, a bűnsegéd Deme Gáborra pedig szintén életfogytiglani szabadságvesztést kért, azzal, hogy 30 évnél korábban ne lehessen őt feltételes szabadságra bocsátani.

A két férfi az eljárás során mindvégig, így az utolsó szó jogán is tagadta bűnösségét



http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/eletfogytiglani-bortonre-iteltek-a-csepeli-kettos-gyilkossag-vadlottjait-2091441


Nincsenek megjegyzések: