2012. július 23., hétfő

Két évre felfüggesztenék a pártok állami támogatását.





A kormányfő jövőre és a választás évében sem adna egyetlen fillér állami támogatást sem a pártoknak az ország gazdasági helyzetére hivatkozva. A legtöbbet éppen a Fidesz vesztené, de az LMP szerint a kormánypárt gazdasági holdudvara így is elég sok állami megrendelést nyert, hogy legyen miből fedezni a párt működését.



Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy meg kellene szüntetni 2013-ban és 2014-ben a pártok állami támogatását, írta információira hivatkozva az Origo. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője megerősítette, hogy Orbán megfontolásra javasolta a kérdést. A hírportál úgy tudja, hogy a kormányfő a költségvetés rossz helyzetével indokolta az ötletet.



A pártok pénzügyi beszámolóik alapján a bevételük nyolcvan-kilencven százalékát az államtól kapják, közvetlenül vagy alapítványaikon keresztül.



A támogatás mértékét a választásokon elért eredmények alapján számolják ki. Így például a Fidesz tavaly a hivatalos értesítoben szereplő adatok alapján egymilliárd, az LMP pedig 249 milliót kapott a költségvetésből.



Közgép-társaság



"Az LMP a tiszta pártfinanszírozás híve, ezért is írta alá a többi parlamenti párttal együtt a Transparency Intermational Magyarország által kidolgozott közös politikai nyilatkozatot. A nyilatkozat alapelvei közt is szerepel, hogy a pártoknak minimális állami támogatásban kell részesülnie, mivel csak így biztosítható a pártok átlátható működése. Megdöbbent minket a miniszterelnök javaslata, mert amíg az ellenzéki pártok főként az állami támogatásból élnek, addig a Fidesz számíthat a gazdasági holdudvarára, amely két éve egyetlen pályázóként nyeri meg az állami megrendeléseket, melyek nagyságrendje messze meghaladja a pártok állami támogatását" - mondta el Vágó Gábor, az LMP szóvívője, aki szerint "ha ez a javaslat valóra válik Magyarország nem köztársaság, hanem Közgép-társaság lesz, ahol a kormányközeli cégek támogatása határozza meg a választások kimenetelét".



A többi pártot is megkerestük, hogy mondják el a véleményük a felvetésről, de a Jobbik szóvívőjét nem sikerült elérnünk, ahogy Szijjártó Pétert sem, Török Zsolt, az MSZP szóvívője pedig nem kívánt nyilatkozni, mivel a párt még nem alakította ki hivatalos álláspontját a kérdésben.

Közös nyilatkozatot tettek



Április elején közös politikai nyilatkozatot írt alá a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció a párt- és kampányfinanszírozás alapelveiről a Transparency International Magyarország kezdeményezésére tartott egyeztetés után.



A nyilatkozatban a pártok vállalták, hogy a parlament őszi ülésszakán olyan törvényt fogadnak el, amely biztosítja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot a párt- és kampányfinanszírozásban. Ehhez hat alapelvet határoztak meg, amelyek alapján törvényt alkotnak osszel.



Ezek közé tartozik, hogy biztosítani kell a pártok működéséhez szükséges minimális állami forrásokat és ösztönözni kell a pártokat arra, hogy magánszemélyektől gyűjtsenek támogatást, ugyanakkor el kell kerülni a túlzott állami függoséget és a gazdasági érdekcsoportoknak való kiszolgáltatottságot.



1994-ben a pártok többségénél anyagi gondokat jelentett, amikor júliusban leállította a kormány a pártok állami támogatásának folyósítását egy időre arra hivatkozva, hogy az új választási eredmények alapján szükséges kifizetésekhez a költségvetési törvény módosítására van szükség. A KDNP és az SZDSZ bizonyos számlákat nem fizetett ki, az MDF és az FKgP hitelt vett fel, olvasható a HVG archívumában.





http://index.hu/belfold/2012/05/17/ket_evre_felfuggesztenek_a_partok_allami_tamogatasat/

Nincsenek megjegyzések: