2012. július 23., hétfő

Százmilliós kenőpénzek Veresig és Szilvásyig érhet az Egymásért-ügy.

Autót, ékszereket és masszázst is kaptak a volt titkosszolgálati vezetők az Egymásért alapítványtól, a 100 millió forintos kenőpénzek mellé – derítette ki a Hír TV Célpont című műsora. A szervezet egykori elnöke, Földesi-Szabó László a műsor birtokába jutott vallomása szerint az ügy kulcsfigurája, Jakubinyi Róbert fizette a titkosszolgálat vezetőit, hogy az alapítvány védelem alatt álljon, és elsimítsák a számukra fontos büntetőügyeket. Földesi-Szabó László azt is mondta: Jakubinyi Róbert több vezető MSZP-s politikusnak is tett üzleti ajánlatot.
A titkosszolgálat vezetői százmilliókat kaptak az Egymásért alapítványon keresztül azért, hogy elsimítsák a Jakubinyi Róbert számára fontos büntetőügyeket – állítja vallomásában az alapítvány egykori vezetője. Földesi-Szabó László ezt hangfelvételekkel tudja bizonyítani.

„Jakubinyi a Galambos társaságában többször hangsúlyozta, hogy mivel ő a gazdasági szakember, ő az, aki mindenből pénzt tud csinálni, ezért nagyon fontos számára, hogy semmiben ne legyen akadályoztatva. Ekkor mondta azt is, hogy a Zalaegerszegen vele szemben folyó büntetőeljárás is el legyen intézve" – áll Földesi-Szabó László 2011. június 7-ei vallomásában.

A boríték mellé egyéb „figyelmesség” is járt. Az alapítvány gondoskodott az autóról, a családtagok ékszereiről, illetve a masszázsról, de alapítványi pénzből fizették a titkosszolgálati vezetők házainak renoválását, illetve a családi sírkő felújítását is. A volt főrendőr azt állítja, a „hálózat” nem csak a volt titokminiszter, Szilvásy György családtagjait támogatta, társa, Jakubinyi Róbert több vezető MSZP-s politikussal is kapcsolatba tudott lépni – köztük Juhász Ferenccel. „Egyszer azt hiszem kísérletet tettek arra, hogy üzleti javaslatot vessenek fel, erre azt mondtam, hogy ezzel nem én foglalkozom” – mondta korábban a parlamentben Juhász Ferenc.


Az egykori rendőrtiszt azt állítja, Veres Jánosnak is tettek „üzleti ajánlatot”. A vallomás szerint „Jakubinyi a pénzügyminisztert arra akarta rávenni, hogy adjon az APEH-hoz egy olyan kapcsolatot, akivel tudja intézni a dolgokat, mivel sok elintézni való ügyet (például vagyonosodási vizsgálat) tudna, amiből jó pénzt lehet keresni. Azt mondta, ha sikerül az ügyeket elsimítani, a keresett pénzt úgy osztják el, hogy 30 százalék Jakubinyié, 70 százalék pedig Veresé vagy az MSZP-é. (...) Veres azt mondta, hogy rendben, megbeszéli, akivel kell – ez egy jó ajánlat."

Földesi-Szabó László ügyvédje úgy látja, a volt rendőrtiszt „feltáró vallomása” után az a legvalószínűbb, hogy megismétlik az eljárást. Az alapügyben Földesi-Szabó László első fokon hét évet kapott – a következő tárgyalás hétfőn lesz.


http://mno.hu/ahirtvhirei/szazmillios-kenopenzek-veresig-es-szilvasyig-erhet-az-egymasert-ugy-1087713

Nincsenek megjegyzések: