2012. július 23., hétfő

Milliárdokat várnak! Beleroppan a főváros a kormány új tervébe?




 


Darabokra hullhat a fővárosi dugódíj amúgy is gyenge lábakon álló koncepciója, amennyiben megerősödik a külső kerületeket a sajtó előtt egyelőre egyedül képviselő III. kerületi polgármester, Bús Balázs véleménye, mely szerint nem belvárosi, hanem teljes budapesti behajtási díjat kellene szedni.

Bár a tervezettel maga Tarlós István főpolgármester sem ért egyet, ismerve a főváros és a kerületek elmúlt csörtéinek lefolyását, arra mindenképpen számíthatunk, hogy csúszni fog még annak a néhányszáz parkolónak a megépítése is, amelyek nélkül garantálható, hogy kudarcba fulladna az elképzelés. De van-e esélye a túlélésre egyáltalán?

Más külföldi városokban a dugódíjat, vagy az ehhez hasonló zónákat évek alatt jelölik ki, megvizsgálva minden lehetőséget, és maga a városfejlesztés is úgy zajlik néhány évig, hogy utána zökkenőmentesen át lehessen terelni a lakosságot a közösségi közlekedés járműveire. Itthon is volt erre példa, elég csak megnézni az V. kerület átépített, forgalomcsökkentett területeit: évek munkájával sikerült elérni azt, hogy bár az elvi lehetőség sok helyen megvan a behajtásra, az, akinek dolga van a környéken, mégis inkább BKV-zik és valahol a városban hagyja a kocsiját.

A dugódíj bevezetéséhez szükséges tervszerűségre azonban nálunk nincs idő. Jövőre tízmilliárdos csökkenés várható a BKV-nak nyújtandó állami támogatásban, amit valahonnan pótolnia kell a fővárosi költségvetésnek. Tarlós István szerint 15-30 milliárd forint bevétel várható a fővárosi dugódíjból, míg a rendszer üzemeltetési költségei 6-7 milliárdot tesznek majd ki várhatóan. Persze ahhoz, hogy a rendszer feleméssze a saját maga által megtermelt haszon szinte teljes egészét, elég lesz annyi, hogy a bevételek elmaradjanak a várttól (magasabb üzemanyagárak = kevesebb autós), a kiadások pedig megnövekedjenek néhány milliárddal (erre valahogy mindig sor kerül)...

Le kell szögezni: azzal, hogy a Hungária körúton belülre behajtóknak díjat kelljen fizetniük, elvi problémák nincsenek. Természetesen sosem öröm, ha újabb és újabb ezreket kell politikusainkra bíznunk, és külön fájó, hogy a dugódíjból semmilyen fővárosi fejlesztés nem valósulhat majd meg. A befolyó pénzeket a BKV-ra költik majd – ami csak egy kicsivel jobb annál, mintha egyből elégetnénk, bár gyanítjuk, hogy a két lehetőség közül az utóbbi lenne az inkább környezetbarát megoldás... Azonban az is jól látszik, hogy a főváros és a BKK jelenleg csak a bevételekre hajt, és az, hogy ezzel milyen kellemetlenséget okoz a fővárosban autóval közlekedőknek, nem kifejezetten érdekli.

A Budapesten fellelhető 4600 P+R parkoló mellé a közeljövőben még nagyjából 500 férőhelyet sikerülne hozzáadni a jelenleg elfogadott tervek szerint. Ehhez jön még 1500 férőhely a 4-es metró kelenföldi végállomásán. Ez kb. 6500 gépjárműnek biztosít elhelyezést, aminél bizonyos, hogy több szeretne majd leparkolni a fővárosban.

A III. kerület aggodalmai sem alaptalanok. A gigantikus átmenő forgalmat bonyolító külső kerületek szó szerint belefulladhatnak a gépjárműtengerbe. A belváros felé tartó kötöttpályás vonalak végállomásai mentén a lakóparkok, lakótelepek és az üzletek is rosszul járhatnak, ha a kevés helyen osztozni kénytelen autósok „trükkösen” kezdenek el leparkolni.

Míg nálunk legjobb esetben is (feltételezve, hogy megépülnek) 6500 férőhely várja majd az autósokat, addig Münchenben 25 ezer, Bécsben pedig 32 ezer. A BKK ezért is tett javaslatot további helyszínekre, amelyeken összesen 1240 új férőhelyet építene meg a következő években. Ám ezzel is csupán tüneti kezelést adna: ilyen volumenű fejlesztésekkel nem lehet lépést tartani a megnövekedett parkolási igényekkel. Nézzünk pár példát!

A legnagyobb parkoló az Örs Vezér terén épülne 327 férőhellyel, ennek kellene kiszolgálnia a keleti agglomeráció autóval érkező tagjait. A parkolók közül egyébként ez lenne az egyik, amelyik fizetős lenne (a Pillangó utca és a Hűvösvölgy lenne még ilyen, negatív kivétel), az összes többit ingyenesen lehetne használni (míg egy férőhely fenntartása évente 25 ezer fővárosi forintba kerül). Csepel északi csücskén a Rákóczi híd pesti hídfőjénél épülne parkoló, illetve épülne egy a csepeli HÉV végállomásán is. Békásmegyeren és Cinkotán 250-250 autó elhelyezését tűzték ki célul.

A parkolókat 2014-re szeretnék felépíteni, akkorra, amikorra teljes üzemmódba kapcsol a dugódíj. Ehhez viszont kis túlzással élve már tegnap el kellett volna indítani az eljárásokat, miközben az egész ötlet csupán a prospektusokban létezik egyelőre. Az is kérdés, hogy miből és ki állná azt az 1,6 milliárd forintot, amibe a parkolók felépítése kerülne: a fővárosnak mindene ráment a BKV-ra, az állami és EU-s források pedig ugyancsak kiapadni látszanak.

Így kerülhetett abba a helyzetbe a BKK (és vele együtt a Főváros), hogy a Fidesz-kormány által mostohagyermekként kezelt hipermarketekhez és plázákhoz fordul segítségért. Olyasmivel rendelkeznek ugyanis, ami hiánycikk Budapesten: parkolókkal. Mégpedig hatalmasakkal. A BKK szerint a budakalászi Cora, a budaörsi Auchan (és a teljes bevásárlónegyed), a dunakeszi Bauhaus, a kistarcsai Auchan és a Nagykőrösi úti autópiac parkolóit lehetne bevonni a rendszerbe. Itt önmagában ötször annyi férőhely van, mint amivel Budapest rendelkezik.

A dugódíj történetének alakulása azonban előrevetíti annak várható eredményét is. Ha tévednénk, majd 2014-ben elnézést kérünk, de most inkább akkor lepődnénk meg, ha minden elkészülne időre, és valóban kevés kellemetlenséggel járna lerakni az autót és átülni a BKV kék buszaira, sárga villamosaira valahol a külvárosban. A parkoló férőhelyek hiánya, a külső kerületeket fenyegető veszély és a koncepció kapkodva összeállítása valószínűleg azt eredményezi majd, hogy bevezetésekor bele fogunk fulladni a dugódíjba. Akár az is előfordulhat, hogy egyszerűbb lesz már otthonról BKV-val elindulni, ha meg akarjuk úszni a dugódíjat, mert olyan kevés parkoló lesz, hogy még arra sem lehet biztosan számítani, hogy le fogjuk tudni tenni az autónkat.

Ami más városokban forgalomtechnikai és városfejlesztési kérdés, az nálunk egyszerű pénzbehajtás, még akkor is, ha Tarlós István – Stockholm példájával élve – ezt éppen, hogy cáfolni igyekezett. Semmi sem számít majd 2014-től, csak az, hogy befizessük, amit be kell, a többit pedig megoldják majd a találékony magyarok. A dugódíj jobb helyeken nevel és rávesz, ésszerűbb alternatívát kínál. Nálunk látszatintézkedések igyekeznek azt a hatást kelteni, hogy fejlesztések is történnek, ám a lényeg tényleg csak annyi lesz a végén, hogy fizettél-e vagy sem…

http://www.autolabor.hu/milliardokat-varnak-beleroppan-a-fovaros-a-kormany-uj-tervebe-cikk/!/page/1

Nincsenek megjegyzések: