2009. június 2., kedd

Bővült a börtön-szocialisták népes tábora.



Rabosították Szilvásy György volt minisztert

Rabosították Szilvássy György, volt titkosszolgálati minisztert. Lefényképezték jobbról, balról szemből, és ujjlenyomatot vettek tőle. Hivatalosan "személyes adattal való visszaéléssel" gyanúsítják. Azzal, hogy az UD Zrt ügyében kiadta Fideszes politikusok és a cég vezetőinek beszélgetését a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak. Szilvássy György ugyanakkor, hivatalos kifejezéssel: "panasszal élt" a gyanúsítás miatt.
Gyanúsítottként érkezett Szilvásy György a Központi Nyomozó Főügyészségre.


Szilvásy Györgyöt amiatt hallgatták ki, mert kiadta az UD Zrt vezetőjének és Fideszes politikusok lehallgatott telefonbeszélgetéseit a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak.

Az egyik felvételen Demeter Ervin azt kérdezte, hogy mit tudnának kideríteni Laborc Sándor az NBH főigazgatójának külföldi útjairól.


A Fidesz, még akkor, személyes adattal való visszaélés miatt jelentette fel az akkori titkoszolgálati minisztert.

Szilvásy Györgyöt az ügyészségen először rabosították - azaz lefényképezték és ujjlenyomatot vettek tőle. Utána pedig négy órán keresztül hallgatták ki.


A Főügyészség szerint a hangfelvételek nyilvánosságra hozatala az UD Zrt-vel kapcsolatban folytatott nyomozás szempontjából, indifferens volt. Ezért, szerintük, nem hozhatták volna nyilvánosságra azokat.


Szilvásy György, ahogy hivatalosan mondják, panasszal élt a gyanúsítással szemben.

A Fidesz nem akarta kommentálni a nyomozást.



http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=169164

Nincsenek megjegyzések: