2009. június 8., hétfő

Helyi téma....

Félmilliárd forintnyi parkolási díj hiányzik



Írta: TT
2009. június 02.
Több mint harminc korrupció gyanúba keveredett parkolóőrt bocsátottak el az elmúlt időszakban a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.
től (BÖP), de még mindig vannak olyanok, akiket meg lehet vásárolni. Legalábbis erre utalnak a kerületi Fidesz által az ügyészséghez benyújtott bizonyítékok.

A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. igazgatója a legutóbbi testületi ülésen számolt be a cég tavalyi év eredményeiről. – A BÖP Kft. másfél milliárd forintos bevétel mellett 442 millió forintot tudott a tag önkormányzatok, így a XIII. kerület számára is biztosítani. Bár a parkolási perek elévülése 1,1 milliárd forint bevételkiesést jelentett a cégnek, ennek ellenére tíz százalékkal növelni tudtuk a saját érmés, mobilos, kártyás bevételeinket – mondta el Rusznák Imre. A beszámoló kapcsán több képviselőben is felmerült: sokkal több bevétele lehetne a cégnek, ha a korrupt parkolóőrök zsebébe vándorló ötszázasok is a közös kasszába folynának be. A tanácskozáson Szabó György SZDSZes képviselő kérdezett rá, hogyan áll a korrupciógyanús ügyek vizsgálata, a Fidesz frakcióvezetője pedig közleményt adott ki az ügyben. „Tavaly jelent meg először egy olyan hangfelvétel, amelyen Rusznák Imre elismeri, tud a cégen belüli korrupcióról. Ezután rendőrségi nyomozás indult, amely azonban eddig eredményt sem publikált. A birtokomba jutott egy másik felvétel, amely szintén arról szól, hogy a cég vezetője tudott a cégen belüli korrupcióról”, írja.
A Fidesz annak érdekében, hogy kiderítse, mi most a helyzet, felkért egy háromfős csoportot, járják végig Újlipótváros egy részét. A bizottság 80 autót vizsgált meg, ezek közül 15-ről tudta biztosan megállapítani, hogy vezetője nem fizetett parkolási díjat. Nagyjából az autósok 20 százaléka. Évente 1-1,1 milliárd forintot dobálunk be az automatákba. Ennek a 20 százaléka kb. 200 millió forint. Két és fél év alatt ez a veszteség kb. félmilliárd forint. Egy fél parkolóház ára. A Fidesz azt is hangsúlyozta, hogy bár a cég vezetője pontos információkkal rendelkezett a korrupcióról, csak egy-két feljelentést tett az ügyben, és 3-4 belső vizsgálatot folytatott le. Ebből kettő ebben a hónapban indult. – Az igazgató szerint akkor, ha nem lehet egyértelműen bizonyítani, csak a gyanú erős, nem lehet feljelentést tenni. Én most mégis ezzel próbálkozom. A vizsgálatunk eredményét és a hangfelvételeket eljuttattam az ügyészséghez – tette hozzá a frakcióvezető. Rusznák Imre azt mondta: nem tud arról, hogy eljárás folyna ellene, vagy a BÖP ellen.

– Meglepődve hallom, hogy ellenőrzik a munkánkat, és belső információk kerültek ki a cégtől. Tavaly 28 olyan őrtől váltunk meg, aki korrupció gyanújába keveredett, idén nyolctól. A rendőrség azonban még egyetlen esetben sem tudta bizonyítani a korrupciót – hangsúlyozta. A képviselőtestület végül elfogadta a BÖP tavalyi beszámolóját, Borszéki Gyula alpolgármester annyit fűzött az ellenzék kérdéseihez, hogy a hatóságok feladata kivizsgálni a korrupciógyanús eseteket, a bíróság feladata pedig az ítélkezés.


http://www.helyitema.hu/2009060220585/XIII.-Kerulet/Felmilliard-forintnyi-parkolasi-dij-hianyzik.html

Nincsenek megjegyzések: