2009. június 15., hétfő

Ezt írja a HVG!!!!!!


Ezt írja a HVG részlet:

Nem világos, mi az oka, hogy míg az egyik társaság nettó árbevételének 31 százalékát, addig a másik ennek több mint a dupláját, 63 százalékot fizetett be a megbízó helyhatóságoknak (lásd a táblázatot). Az előbbi, meglehetősen gyatra kifizetést a BÖP produkálta, amely például a parkolási díjakból származó 2007-es bevételét 2008-ra tíz százalékkal, 1 milliárd forint fölé tornázta, miközben az üzemeltető által felhasznált összeg jóval nagyobb arányban, 676 millió forintról 971 millióra nőtt.

A BÖP-fennhatóság alá tartozó kerületekben megbomlott a másutt jól működő MSZP–Fidesz-összhang, és az önkormányzati bevétel apadása láttán korrupciós ügyletet emleget és ügyészségi feljelentést tett Spaller Endre XIII. kerületi Fidesz-frakció-vezető. Azt állítja, hogy a BÖP ügyvezetője, Rusznák Imre – aki tizenkét évig szocialista képviselőként dolgozott a fővárosi önkormányzatnál – egy hangfelvétel tanúsága szerint 2007 végén tudott arról, hogy a cég által foglalkoztatott, megkenhető parkolóőrök évente 100-200 millió forint kárt okoznak a társaságnak. Csakhogy azóta a BÖP szigorította a munkafeltételeket, így tíz százalékkal nőtt a díjbevétel – állította Rusznák a HVG-nek. „Semennyire sem lehet a kft költségeit ellenőrizni” – fakadt ki Spaller, aki szerint az MSZP-s többségű testület nem foglalkozik részletes elszámoltatással, az ellenzék pedig hiába kérte az amúgy a IX. és XIII. kerület, valamint a főváros tulajdonában álló cég főkönyvét.



Egyszerűen válaszolva a HVG kérdésére az az oka ,hogy a Böp kft-nél ennyi pénz hiányzik ,
hogy Rusznák Imre a el sikkasztja a bevételt az MSZP pártkasszájába és a saját zsebébe.
Aztán mindent a parkolóőri korrupcióra fog minden hiányt.


http://hvg.hu/hvgfriss/2009.24/200924_FoVARoSI_PARKoLASI_TARSASAGoK_Penznyelo_aut.aspx

Nincsenek megjegyzések: