2011. szeptember 1., csütörtök

Gyurcsányékra vallott Kocsis István.

Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezetője Gyurcsány Ferencre, Szilvásy Györgyre és Kóka Jánosra tett terhelő vallomást – értesült a Magyar Nemzet. Az MVM hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója szerint az állami cégnél nem ő, hanem az ellene fellépők okoztak több száz milliárdos vagyoni hátrányt.


A Gyurcsány-kormány vezető tagjait nevezte meg a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél okozott kár felelőseiként Kocsis István. Mint azt a lap megtudta, a BKV vezérigazgatója abban a tizenkilenc oldalas nyilatkozatban tett terhelő vallomást Gyurcsány Ferenc exkormányfőre, Szilvásy György volt titokminiszterre és Kóka János egykori gazdasági miniszterre, amelyet múlt szerdai gyanúsítotti kihallgatásakor adott át a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozóinak.

Emlékezetes, az NNI azért gyanúsította meg hűtlen kezelés elkövetésével Kocsist, mert a hatóság szerint az évente közel ezermilliárdos forgalmat lebonyolító vállalat vezetőjeként 2007–2008-ban különböző cégekkel több megállapodást kötött, amelyek az állami társaságnak milliárdos veszteséget okoztak, és amelyekhez az MVM igazgatósága nem járult hozzá. (rá)


Nincsenek megjegyzések: