2010. október 9., szombat

Kihallgatták a bukott polgármestert

Gyanúsítottként hallgatta ki hétfő délután a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármestert. A politikus korábbi ígéretével ellentétben nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen pedig panasszal élt.

Gyanúsítottként hallgatták ki az ügyészségen Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármestert. Molnár hétfő délutáni kihallgatása után újságírók előtt azt mondta: ügyvédje tanácsára nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Arra az újságírói kérdésre, miszerint a gyanúsítás hozzájárult-e a vasárnapi szavazás számára negatív eredményéhez, Molnár úgy válaszolt, ezzel nem foglalkozik.

Mint ismert, Lakos Imre kerületi alpolgármestert és Molnár Gyulát Schneller Domonkosnak, a kerületi önkormányzat jogi bizottsága fideszes elnökének 2006-os feljelentése miatt idézték be a Központi Nyomozó Ügyészségre. Lakos Imrét múlt hét keddi kihallgatásán hivatali visszaéléssel gyanúsították meg egy Budafoki úti ingatlan eladásával kapcsolatban. Az ügyben Molnár Gyula polgármestert is ki akarták hallgatni a múlt héten, ő azonban nem vette át az idézést. Az ügyészek kedden személyesen kézbesítették neki az idézést.

Schneller Domonkos múlt kedden, sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy azért tett feljelentést, mert a Budafoki úti, Duna-parti, 36 hektáros építési terület adásvételével több szabályt is megszegtek.

Lakos szerint átlátható és jogilag rendezett

Lakos Imre csütörtökön a TV2 reggeli műsorában azt mondta, szerinte tiszta és átlátható, jogilag rendezett a Budafoki úti ingatlan eladása. A volt alpolgármester szerint a kérdéses telket először az önkormányzat tulajdonában lévő kft.-be vitték be, majd ez a cég közös vállalkozást hozott létre a szomszéd telek tulajdonosával.

Lakos Imre szerint az állam is a pénzéhez jutott – eredetileg ugyanis az önkormányzat ingyen szerette volna megkapni a telket – és az önkormányzati kft.-nek is nagy haszna származott az ügyletből. Az újbudai alpolgármester szerint átlátható, jogilag rendezett történetről van szó.

(FH)

Nincsenek megjegyzések: