2010. december 5., vasárnap

Hunvald, Gergényi két jó barát ....

A volt főrendőr információkat adott át Hunvald Györgynek
Budapest egykori rendőrfőkapitánya, Gergényi Péter is segítette az elmúlt években Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesterét, akit 24 társával együtt bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolt meg az ügyészség – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratokból.

Hunvald György baráti viszonyt ápolt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal, vele rendszeresen, egy-két havonta egy VII. kerületi Kazinczy utcai étteremben találkozott – mondta el a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) 2009. szeptember 29-én tett folytatólagos tanúkihallgatásakor Golcsa József.

A sofőr, aki az év februárjáig, azaz Hunvald őrizetbe vételéig csaknem nyolc éven át a volt polgármestert szolgálta, tíz hónapon át tartó vallomássorozatában részletesen kifejtette az ügyről mindazokat a tényeket, amelyeknek szem- és fültanúja volt, illetve amelyeket egykori főnökétől hallott. A 2006-os brutális rendőrtámadások idején különösen aktív, végül 2007 májusában menesztett főrendőrrel kapcsolatban Golcsa elmondta: „Gergényitől 2008 tavaszán Hunvald anyagot, információt kért K. Ferencről, mivel úgy vélte, hogy K. érdeklődik Hunvald után – további részletek a Magyar Nemzet keddi számában. (rá)

Nincsenek megjegyzések: