2010. december 19., vasárnap

Újabb volt államtitkár őrizetben.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn őrizetbe vette Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi közigazgatási államtitkárát. Fapál Lászlót 2004 végén Juhász Ferenc szocialista honvédelmi minisztersége idején nevezték ki államtitkárnak.

Korábban a Honvédszakszervezet jogsegélyszolgálatának vezetőjeként, illetve a HM Zrínyi Kht. jogtanácsadójaként is tevékenykedett. A lap érdeklődésére Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos arról számolt be, hogy maga is vizsgálatot folytat több olyan ügyben, amelyben Fapál László érintettsége is felvetődött.

Hozzátette: mivel ő is úgy értesült, hogy a katonai ügyészség eljárást folytat a volt közigazgatási államtitkár ellen, tegnap soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Hegedüs Antaltól, a katonai ügyészség vezetőjétől – a teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatják. (da)

Nincsenek megjegyzések: