2010. december 12., vasárnap

Kihallgatás után: Demszky kizártnak tartja, hogy gyanúsított legyen .

Együttműködik a hatósággal, de kizártnak tartja Demszky Gábor, hogy gyanúsított legyen a Főkerttel kapcsolatos ügyben – ezt a volt szabad demokrata főpolgármester mondta a Népszavának adott interjújában.


Demszky természetesnek nevezte azt, hogy az önkormányzati tulajdonú cégeknél zajló nyomozásokban tanúként meghallgathatják, mint volt főpolgármestert. A BRFK gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói Demszkyt szerdán másodszorra idézték be, július végén egyszer már meghallgatták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Főkertnél hűtlen kezelés gyanújával nyomoz. A fővárosi cég volt vezérigazgatója előzőleg Célpont című műsorunkban beszélt arról, hogy havi 5 millió forint védelmi pénzt követeltek tőle Hagyóék. Elmondása szerint azért váltották le a Fővárosi Kertészeti Vállalat vezetői posztjáról, mert nem teljesítette a városvezetők kéréseit. (da)

hírTV

Nincsenek megjegyzések: