2010. december 19., vasárnap

„Ki foglak bennetek rúgatni”

Horváth Csaba: A bíróság ítéletéig a vádemeléseket politikai támadásnak tekintjük

Én vagyok a polgármester, ti senkik vagytok, és ki foglak benneteket rúgatni – idézte a Magyar Nemzetnek az MSZP-s Molnár Gyula Újbuda volt polgármestere tavaly szeptemberben egy budavári borfesztivál után az őt igazoltató rendőröket sértő, a nyomdafestéket még elbíró szavait Skoda Gabriella. A Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette: még november végén ötrendbeli becsületsértés vétsége miatt emeltek vádat.

Az eljárás idén május 14-ig szünetelt – a régebbi videofelvételek szerint – volt SZDSZ-es alpolgármesterét, Lakos Imrét is trágár szavakkal illető Molnár ellen, akit addig parlamenti képviselőként védett a mentelmi jog. A Budai Központi Kerületi Bíróság a november végi vádemelés alapján a tárgyalást jövő év elejére tűzheti ki, a vétség legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában

Nincsenek megjegyzések: