2009. október 28., szerda

Demszkyék most a Fideszben bíznak

Az MSZP váratlanul felmondta a fővárosi koalíciót, de a főpolgármester csapata erősen bízik abban, hogy a következő választásig nem esik szét Budapest irányítása. Demszkyék úgy vélik, hogy a Fidesz partnerük lehet a legfontosabb ügyekben.

Nagyon váratlanul érte a fővárosi SZDSZ-t, hogy az MSZP kedden felmondta a koalíciót a fővárosi közgyűlésben, és azt különösen fájlalják, hogy erről hivatalosan nem értesítették őket a szocialisták. Erről John Emese, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője, és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes beszéltek újságíróknak csütörtök délelőtt.
Ugyanakkor az SZDSZ-esek abban bíznak, hogy a kilenc fős frakciójukkal újabb koalíció nélkül is elvezethetik a hatvanhat tagú közgyűlést. Elvben konszenzusos, mind az öt frakció egyetértésére alapozó szavazásokban bíznak, de úgy tűnik, hogy különösen optimisták a Fidesz együttműködési hajlandóságát illetően.
John Emese szerint a közgyűlésben dolgozó szocialisták nem akarták a koalíció felbomlását, ő úgy tudja, hogy sokan közülük csak a sajtóból értesültek, hogy befejezték a 15 éve tartó közös városvezetést az SZDSZ-szel. John szerint az MSZP budapesti vezetője, a közgyűlésben tisztséggel nem bíró Burány Sándor, illetve a párt országos vezetése erőltethette a váratlan keddi bejelentést. A hivatalos érvet, miszerint az SZDSZ lesöpört szocialista kezdeményezéseket, és ezért bukott a koalíció, John és Ikvai-Szabó is csak ürügynek tartják.
A Demszky Gábor vezette közgyűlési SZDSZ a továbbiakban hivatalosan abban bízik, hogy ahogy a döntések kétharmada esetében eddig is együtt szavazott az összes párt, úgy a ciklusból hátralévő egy évben is lesz mód a konszenzusos döntésekre. Így Demszky koalíciós társ nélkül elvezeti még egy évig a várost, azt pedig már többször bejelentette, hogy nem szándékozik újra indulni.
A továbbiakban stratégiai partnere lehet azonban Demszkyéknek a Tarlós István vezette Fidesz-KDNP frakció. Csütörtök reggeli tájékoztatójukon érezhetően ebben bíztak a fővárosi SZDSZ-esek. Ikvai-Szabó arra célozgatott, hogy a város vezetését egy év múlva várhatóan átvevő Tarlós is érdekelt abban, hogy hatalomra jutásáig vele, de hivatalosan nélküle intézzék a város ügyeit.
Tarlós István ugyanakkor szerdán arról beszélt, hogy szerinte a képviselőtestületnek fel kellene oszlatnia önmagát és új budapesti választást kellene kiírni. Ikvai-Szabó szerint ez csak ügyes blöff, hiszen választás előtti évben csak törvénymódosítással lehetne választást tartani, ehhez pedig aligha lenne meg a parlamentben a kétharmados többség, és ezt szerinte „a mérnök” Tarlós is pontosan tudja.
Meglepő módon John és Ikvai-Szabó is nagy megértéssel beszélt a fővárosi Fideszről. John szerint az MSZP otrombán akart elbánni az ellenzéki párttal, amikor meg akarta szavaztatni a fideszes BKV fb-tag visszahívását. Ikvai dícsérte Tarlós óbudai polgármesterként elért korábbi teljesítményét, komoly és megfontolt embernek nevezte őt.
A két főváros frakció közeledésének óvatos jelei már korábban is voltak. A Fidesz szeptemberi évadnyitó naggyűlésén Tarlós István sokkal keményebben ostorozta a budapesti szocialista vezetőket mint Demszky Gábort.
Ha a két párt a legfontosabb döntések megszavazásában tényleg kiegyezik, akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy a parlamenti SZDSZ-frakció az MSZP-t segíti ki, míg a fővárosiak a Fideszszel fognak össze. E bizarr helyzet hátterében az SZDSZ súlyos belső megosztottsága van. A parlamentben többségben vannak az SZDSZ mostani vezetését elutasító, részben Magyar Bálint irányításával új párt alapításán dolgozó politikusok, míg a budapesti képviselők többsége a Retkes Attila-féle hivatalos pártvezetéshez kötődik. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, hárman a parlamentben és a fővárosban is képviselők.
A Retkes-féle szárny mögött Demszky Gábor főpolgármester, illetve befolyásos tanácsadója, Mesterházy Ernő áll sok városházát ismerő politikus szerint. Hogy a háttérben megtörtént-e egy Mesterházy-Tarlós kiegyezés, arról hiába kérdeztük John Emesét. A frakcióvezető nem tudta értelmezni a kérdést. Ikvai-Szabót arról kérdeztük, hogy nem tart-e attól, hogy a Hagyó Miklós – Kocsis István háborúhoz hasonlóan a mostani koalíciós szakítás kapcsán is előfordulhat-e, hogy kínos ügyek kerülnek elő a közeljövőben. Ikvai-Szabó válaszában a becsületesség fontosságáról beszélt.


http://index.hu/belfold/budapest/2009/10/15/demszkyek_most_a_fideszben_biznak/

Nincsenek megjegyzések: