2010. február 1., hétfő

Kirúgták az informatikai igazgatót.

Előállították Horváth Évát, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes volt sajtófőnökét. A gyanú szerint jogosulatlanul vett fel 24 millió forintot a BKV-tól. Elvileg sajtósként dolgozott a BKV-nál is, csakhogy erről a BKV kommunikációs vezetője sem tudott. Pedig elvileg az ő irányítása alá tartozott. Horváth Éva ügyvédje azt mondja, védence csak elfogadta azt a szerződést, amit kínáltak neki.
Hagyó Miklós főpolgármester helyettes volt sajtófőnöke Horváth Éva. Az már korábban kiderült, hogy utóbbi nem csak a BKV-ért felelős politikus melletti munkáért, hanem a BKV-nál a szerződés szerint sajtóreferensiért is kapott fizetést. Reggel a rendőrség elő is állította, a gyanú szerint ugyanis a BKV-tól nagyjából egy év alatt felvett 24 millió forintért semmit sem tett. A rendőrség szerint nem véletlen, hogy most és nem véletlen, hogy nem beidézték, hanem rendőrök vitték el.
A BKV kommunikációs igazgatója azt mondja, nem tudta, hogy Horváth Éva a BKV-nál is dolgozik. Azt mondja, csak akkor beszéltek, amikor a főpolgármester helyettes és a BKV ügyeiről egyeztetettek. Igaz elvileg Horváth Éva, mint a BKV sajtóreferense az ő szakmai irányítása alá tartozott.

A Horváth Évát védő ügyvéd azt mondja, bár ő a kihallgatáson nem volt ott, így az ügy részleteiről csak ügyfelétől tud, értetlenül áll a dolog előtt. Azt mondja, Horváth Éva csak elfogadta azt, amit felajánlottak neki, alkalmazottként nem ő alakítja ki a munkaszerződése feltételeit csak "elszenvedi" a feltételeit.

Az MSZP azt mondja, ők az egészről semmit sem tudtak. Horváth Éva nem volt az MSZP alkalmazottja, nem volt a magyar Szocialista párt tagja.

A Fidesz azt mondja, ők már korábban is jelezték, hogy Horváth Éva hónapokig vett fel fizetését jogosulatlanul. Azt mondják, azt szeretnék, hogy a BKV-nál átláthatóak legyenek a viszonyok és persze a fizetések.
Információink szerint hétfőn újabb gyanúsítottjai lehetnek a rendőrség.


Nincsenek megjegyzések: