2010. február 3., szerda

A parkolócégek feladata a hókotrás...

A parkolócégek feladata a hókotrás.

Évek óta egymásra mutogatottak.

Vége a vitának. A parkolócégeknek kell gondoskodniuk arról, hogy a parkolóhelyeken ne legyen hó. Évek óta egymásra mutogatottak a közterület-fenntartók és a parkolócégek, azt mondták, nem az ő dolguk a hótakarítás. A parkolócégek kedden tudták meg, hogy ők vesztettek.

Kedden már nem esett friss hó Budapesten, de ez a parkolóhelyeken nem látszik. Nehéz beállni és nehéz kiállni. Pénzt viszont kérnek a parkolásért.

A járdák, úttestek tisztaságáért felelős Fővárosi Közterület-fenntartónál egy rendeletre hivatkozva hétfőn délután azt mondták, nem az ő feladatuk a takarítás.

„Meghatározott, természetes vagy jogi személy által rendszeresen használt közterület tisztántartásáról a használó köteles gondoskodni. Na most, a parkolóhelyeket a parkoló társaságok használják, ezért pénzt is szednek” – mondta Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője.

A parkolócégek szerint a közterület-fenntartó téved. Kedden délelőtt úgy nyilatkoztak, hogy ők csak a parkoltatásra szerződtek az önkormányzatokkal, más feladatuk nincs.

„Egyik szerződésben sem szerepel, hogy nekünk havazáskor vagy bármilyen szélsőséges időjárás esetén takarítanunk kellene a parkolókat” – mondta Rusznák Imre, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. vezetője.

Kedden délután pont került a vita végére. A Fővárosi Önkormányzat közleménye szerint a parkolócégek feladata a takarítás, amit elvégezhetnek ők, vagy megbízhatják a Fővárosi Közterület-fenntartót.

Egyébként azok járnak a legjobban, akik nem használják kocsijukat és le sem takarítják. Országos gyakorlat, hogyha a szélvédő havas, akkor azt a parkolóőrök nem takarítják le, így a jegyet sem ellenőrizhetik.

http://www.rtlhirek.hu/cikk/302811

Na Rusznák itt a nagy lehetőség az újabb sikkasztásra…
Jöhet az MSZP-s haverod külső cége havat takarítani arany árban!!!!!!
Újabb lopási,sikkasztási lehetőség Rusznák Imre és a bolsevik hazaáruló Mszp-s elvtársai számára.


Nincsenek megjegyzések: