2011. január 21., péntek

Nem Zuschlagéknak kéne elvinnie a balhét?

A televíziók munkájának korlátozása miatt grafikus segítségét kérte a Hír Televízió, hogy minél átfogóbb képet adhasson a Zuschlag János és társai ellen folyó per másodfokú tárgyalásáról. Az egyik ügyvéd szerint a baloldali politikai vezetőknek óriási szerencséje van, hogy a volt MSZP-s képviselő nem vallott ellenük. Egy másik védőügyvéd viszont úgy vélte: a maffia-bűncselekményt csak a média erőltette rá az ügyre

Mivel a Zuschlag-per másodfokú tárgyalásán továbbra sem forgathattak a kamerák 10 percnél többet, ezért a Hír Televízió egy grafikust kért fel, hogy örökítse meg a tárgyalóteremben történteket.

A csütörtöki tárgyaláson is folytatódtak egyébként a védőbeszédek. A tizedrendű vádlott ügyvédje, Varga István szerint a vádlottak padján jelenleg nem az ügy valódi főszereplői ülnek. Úgy vélte: a baloldali politikai vezetésnek is képviseltetnie kellene magát közöttük valamilyen szinten. – Óriási szerencséjük van azoknak a politikusoknak, akik nem ülnek itt, mert a vádlottak hallgatnak – vélekedett Varga István. A védő azt is hozzátette, hogy nem biztos, hogy a jelenlévőknek kellene az ügyet elvinni.

A hatodrendű vádlott védője, Bánáti János az elkövetők bűnszervezetté minősítését kifogásolta. Enélkül ugyanis Zuschlagék tette lényegesen enyhébb megítélés alá esne. Bánáti János szerint a maffia kifejezést a média erőltette rá az ügyre.

A tárgyaláson megszólaló vádlottak ártatlanságukat hangoztatták, illetve azt, hogy a 4 éve tartó eljárásban már eleget bűnhődtek. A pénteki tárgyalási napon derül majd ki, hogy a Szegedi Ítélőtábla mikor hirdeti ki a jogerős döntését. (lm)

hírTV

Nincsenek megjegyzések: