2011. január 28., péntek

A vádlottak padjára kerül Biszku...

Vádat emelt Biszku Béla ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” bűntette miatt.


Az 1957 és 1961 között belügyminiszterként tevékenykedő állampárti vezető a Duna Televízióban ellenforradalomként beszélt 1956-ról, és jogszerűnek minősítette a kádári megtorlásokat. Biszku Béla a perek koncepciós jellegét is kétségbe vonta. A kommunista rendszer bűneinek tagadását tavaly júniusban minősítette az új parlament bűncselekménnyé, mely akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

– A vádirat szerint Biszku, még 2010 augusztusában egy televíziós felvételen tett olyan nyilatkozatokat, amelyből az a véleménye volt leszűrhető, mely szerint a kommunista rendszer bűneit jelentéktelennek tartja, azokat jelentéktelen színben tüntette fel – mondta el a hírTV-nek a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Skoda Gabriella kiemelte: emiatt a nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozata miatt indult meg a büntetőeljárás. Ez az első olyan ügy, amit emiatt a bűncselekmény miatt indítottunk – emelte ki a szóvivő. (lm)

hírTV



Nincsenek megjegyzések: