2011. április 8., péntek

BAJBAN A BÖP KFT RUSZNÁK ELŐTTI SZOCI VOLT IGAZGATÓJA.

Feljelentést tett a Fővárosi Közgyűlés Vadai férjének ügyében.
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Fővárosi Közgyűlés a Parking Kft. és Egerfai József ügyében - közölte György István főpolgármester-helyettes.
Mint ahogy arról a Magyar Nemzet szerdai számában beszámolt: Egerfai József, Vadai Ágnes, MSZP-s képviselő férje – aki 1994-től 2010-ig a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – 2009 első hét hónapjában képviselőként adott tanácsokat a fővárosi parkolási koncepció előkészítéséhez az önkormányzat tulajdonában álló cégnek.

Egerfai József több mint négymilliós tanácsadói szerződéséről a napokban készült el az ellenőrzési jelentés. A politikus havi bruttó 600 ezer forintot kapott a munkájáért. A kifizetések jogszerűségét a belső vizsgálat megkérdőjelezi, az iratokból ugyanis nem derül ki, hogy Egerfai József a felvett összegért pontosan milyen munkát végzett.

György István elmondta azt is, hogy elképzelhető, hogy peres úton a városvezetés visszaigényli a felvett összeget.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos az eset kapcsán elmondta: a Parking Kft. és az Egerfai József közötti megbízási szerződéseket vizsgálták, illetve vizsgálták volna a teljesítési igazolásokon szereplő elvégzett munkát, de ennek sajnos egyetlen példányát sem lelték fel, amiből az következik, hogy azok a tanulmányok, amik a teljesítési igazolásokon szerepeltek, nem készültek el. Budai elmondta azt is: bekérték a Parking Kft. megbízási szerződéseit 2006-2010 között, tehát valamennyit vizsgálják, de ez már egy teljesen új vizsgálat. (pr)

hírTV


Vadai férjének többmilliós tanácsai
Több mint négymillió forintért adott tanácsokat 2009-ben a főváros parkolási cégének Vadai Ágnes férje - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a teljesítési igazolásokból nem állapítható meg, hogy a volt MSZP-és képviselő, Egerfai József pontosan milyen munkát végzett.
Az elszámolási kormánybiztos, Budai Gyula elmondta: amennyiben nem kerülnek elő az iratok a konkrét munkavégzésről, büntetőfeljelentést tesz. A lap birtokába került teljesítési igazolásokat és a megbízási szerződést egyébként Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. volt ügyvezetője írta alá. Gyarmatit a Főtáv volt vezérigazgatója, Kovács Lajos mellett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kialakítására kötött szerződés miatt. (rá)

Magyar Nemzet, hírTV

A hírek ellenére azt mondjuk Egerfai József egy rendes ember volt és a Böp Kft-nél őt mindenki szerette.!!!!!

Nincsenek megjegyzések: