2011. április 14., csütörtök

A kormány elkötelezett a korrupció elleni harcban .

A magyar kormány elkötelezett a korrupció elleni harcban – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Budapesten az „Öntisztulás” című, korrupcióellenes konferencián. A miniszter az AmCham Hungary rendezvényén kifejtette azt is, hogy az öntisztulást mindenkinek saját magán kell kezdeni.
Navracsics ismertette: az Állami Számvevőszékkel hamarosan megállapodnak egy olyan együttműködésben, amelynek keretében rendszeresen tapasztalatokat cserélnek majd arról, miképpen lehet még hatékonyabban fellépni a korrupció ellen.

Ezen túlmenően az idei költségvetésben többletpénzt adtak az ügyészségeknek és a bíróságoknak azért, hogy hatékonyabbak lehessenek a korrupció elleni fellépésben. Az ügyészségek most veszik fel azokat a specialistákat, akik kimondottan a korrupcióval foglalkoznak, míg a bíróságoknak azért adtak több pénzt, hogy például a sokszereplős, bonyolult, nagy jelentőségű korrupciós ügyeket gyorsabban tudják elbírálni.

A miniszter elmondta, az új büntető törvénykönyvben szigorúbb lesz a korrupcióellenes szabályozás, nagyobbak lesznek a büntetési tételei, s már dolgoznak az új, átláthatóbb viszonyokat teremtő, várhatóan jövőre hatályba lépő közbeszerzési törvényen is. (da)

MTI

Nincsenek megjegyzések: