2011. május 6., péntek

Az MSZP-re költötték a gyilkosság előtt elsikkasztott pénzt.

Beismerte a sikkasztást Deme Gábor a csepeli kettős gyilkosság tárgyalásán. Elmondása szerint a pénzt a csepeli MSZP rendezvényére költötték. Az emberölésben való részvételt Deme tagadta a bíróságon, elmondása szerint áldozatnak érzi magát az üggyel kapcsolatban, áttételesen az elsőrendű vádlottra vallott.

A sikkasztást beismerte a csepeli kettős gyilkosság másodrendű vádlottja, Deme Gábor. A volt szocialista politikus elmondta, hogy a megölt iskolaigazgatóval játszott össze, a pénzt pedig helyi szocialista rendezvényekre fordították. Deme más eseteket is felhozott, amikor állítása szerint Takács József az iskola pénztárából feketén fizetett ki különböző költségeket.

A volt szocialista politikus a bíróság előtt bűntudatot érzett, hogy nem szólt idejében a hatóságoknak a sikkasztásokról. A másodrendű vádlott elmondása szerint a néhai igazgató lopott is, amiről videofelvételek készültek, azonban a rendőrség nem nyomozott az ügyben – jelenti a hírTV helyszíni tudósítója.

Tagad

A gyilkosságban való részvételt Deme Gábor tagadta a bíróságon. A másodrendű vádlott azt mondta a gyilkossággal kapcsolatban, hogy nem látta, ki lőtt. Áttételesen azonban Kun Tamás elsőrendű vádlottra vallott Deme, mikor kifejtette, hogy a két áldozaton, valamint a két vádlotton kívül más nem volt a helyszínen. Hozzátette, ugyan nem látta, hogy ki lőtt, öt lövést hallott, majd látta, ahogyan Kun vérző kézzel jön ki az egyik irodából. Deme Gábor úgy érezte, hogy ő is áldozat lesz, ezért családja védelmében öngyilkosságot fontolgatott a történtek után.

Nem tett vallomást

Az elsőrendű vádlott nem tett vallomást most sem. Annyit mondott, hogy „magas rangú rendőrök, parlamenti képviselők és egy miniszter is érintett a csepeli kettős gyilkosság ügyében”. A hírTV helyszíni tudósítója szerint többször agresszívan szólt a tárgyalóteremben Kun Tamás. Az elsőrendű vádlott úgy érzi, terrorizálják őt. Kérte egyúttal szabadlábra helyezését, mondván „hallgatni otthon is tud”. Korábbi nyilatkozata szerint látta, ahogy az „ismeretlen támadó” lőtt.

Podolák nem érti, Deme miért említette

Nem beszélt a sikkasztásról a tárgyaláson megemlített volt szocialista országgyűlési képviselőnek Deme Gábor. Ezt Podolák György állítja, a politikus azt mondta: egy megbeszélés szünetében beszélt a kettős gyilkosság vádlottjával néhány percet. Podolák nem érti, hogy Deme miért említette meg a tárgyaláson az ő nevét.

Előre megtervezték

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola igazgatóját 2009. január elején lőtték le. A vád szerint az ügy hátterében elszámolási vita volt. Az ügyészség szerint Takács Józsefet és az iskola egyik dolgozóját Kun Tamás, az iskola pedellusa ölte meg, mert az igazgató rájött arra, hogy a másodrendű vádlott, Deme Gábor korábban gazdasági igazgatóként milliókat sikkasztott az iskolát működtető alapítványtól. A gyilkosságot a vád szerint Kun és Deme együtt határozta el és tervezte meg. (lm)

hírTV



Nincsenek megjegyzések: