2011. május 14., szombat

Döbbenetes dolgokra folyt el a pénz a vízműnél.

Sportautókra és luxusingatlanokra is költött az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) előző vezetése. Ez derült ki abból a vizsgálatból, amit az állami vállalat új vezérigazgatója kért. A másfél milliárd forintos szabálytalanságok miatt a cég az ügyészséghez fordul, de vizsgálódik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is.

Most egy kazincbarcikai kereskedésben keresi új gazdáját az a luxus Opel, melyet korábban az Észak-magyarországi Regionális Vízművek vezetői használtak, állami pénzen. Ebből a típusból ez az egyetlen az országban, és havonta 662 ezer forintot fizetett érte a cég. Erre egy a napokban zárult vizsgálat derített fényt.

A cég új vezetése Szabó Iván ügyvédet bízta meg azzal, hogy a vállalat gazdálkodását átvilágítsa. Kiderült: több sportautót bérelt, majd vásárolt meg a cég 2007 és 2010 között, amire összességében 80 millió forint közpénzt költöttek. Felújítottak 20 millió forintból egy állítólagos műhelyt, amiről kiderült, hogy egy luxusapartman.

Szabó Iván ügyvéd elmondta: „a legmegdöbbentőbb bizonyos ingatlanok más besorolása volt. Például a társaság rendelkezett egy üzemegységgel Eger belvárosában, amiről kiderült, hogy egy 46 négyzetméteres luxuslakásról van szó”.

A cég vezérigazgatója, a tavaly októberben kinevezett Ritter Géza azt mondja: a vállalat előző vezetésének, a felügyelőbizottságnak és a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi irányítóinak is látni kellett volna a visszásságokat. Most a társaság és az állam is vizsgálatot folytat.

„Az államot képviselő tulajdonosnál szintén egy belső vizsgálat folyik, hogy hogyan lehetett, hogy ennyire kontroll nélkül történtek ezek az események” – mondta Ritter Géza, az ÉRV Zrt. vezérigazgatója.

200 ügyben találtak szabálytalanságot a cég működésében. A másfél milliárdos visszaélés ügyében a társaság az ügyészséghez fordult. (pr)

hírTV



Nincsenek megjegyzések: