2011. május 6., péntek

Gyurcsány Orbán meg az ügyészsége börtönbe akar csukni.

Orbán Viktort vádolja Gyurcsány Ferenc amiatt, hogy a sukorói ingatlanpanama ügyében elszámoltatná az ügyészség. A volt kormányfőt pedig korábban Schiffer András, az LMP frakcióvezetője jelentette fel. Gyurcsány Ferenc továbbra is ártatlanságát hangoztatta, a képviselő mögött pedig a párt is felsorakozott. A korábban megújulást hirdető MSZP etikai testülete sem vizsgálja Gyurcsány Ferenc ügyét.

A bukott miniszterelnök úgy látja, a helyzete elég világos: „Orbán meg az ügyészsége börtönbe akar csukni. Én meg meg fogom magamat védeni. Az ilyen egyszerű”. Gyurcsány azt is hozzátette, küzdeni fog az igazáért a maga politikai és emberi eszközeivel is. Arra a kérdésre, kire gyanakszik, ki tett rá terhelő vallomást, úgy válaszolt, ez majd kiderül, ő aztán „végképp nem vádaskodik”. Ígéretet tett, hogy amikor meggyanúsítják, minden anyagot nyilvánosságra hoznak majd.

30 napja van a bizottságnak

Legfeljebb 30 napja van arra az Országgyűlés mentelmi bizottságának, hogy beterjessze határozati javaslatát a parlamentnek Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről. A Legfőbb Ügyészség hivatali visszaélés gyanújával kérte a volt szocialista kormányfő kiadatását a sukorói ingatlanpanama ügyében, erről maga Gyurcsány Ferenc adott hírt az interneten.

Az államnak csaknem másfél milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó ingatlancsere-ügyben eddig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két volt vezetőjét gyanúsították meg a hatóságok, de a héten házkutatást tartottak Joav Blum izraeli üzletember ügyvédjénél is.

Kiálltak Gyurcsány mellett

Egyhangúlag meghozott állásfoglalásban állt ki Gyurcsány Ferenc mellett az MSZP választmánya szombaton.

Simon Gábor elnök a testület ülése után újságíróknak azt mondta: „az ártatlanság vélelmén túl is” hisznek a volt kormányfő ártatlanságában. A választmányi állásfoglalás szerint a Fidesz maga alá gyűri az igazságszolgáltatást, és adminisztratív eszközöket felhasználva akar „leszámolni” politikai ellenfeleivel.

Nem tárgyaltak Gyurcsány javaslatáról

Simon Gábor azt is elmondta: nem folytatottak érdemi vitát a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform pártszavazási javaslatáról, arra a testület későbbi ülésén tér vissza. Felkérték ugyanakkor a választmány szervezeti bizottságát arra, járjon el, hogy a pártszavazás kérdését a választmány – amely kiírhatja a voksolást – az alapszabálynak megfelelően tudja kezelni.

Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy az MSZP vezetői elszámoltathatóak legyenek vagyonukról, a pártfunkcionáriusokat pedig közvetlenül választhassák a párttagok. (lm)

hírTV, MTI


Nincsenek megjegyzések: