2011. május 6., péntek

Gyurcsány Kard ki kard, küzdjünk meg.

Gyurcsány Ferenc szerint szakmailag megalapozatlan, politikailag elfogult az ügyészség gyanúja, hogy a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben hivatali visszaélést követett el.

„Kard ki kard, küzdjünk meg” – mondta Gyurcsány hétfői sajtótájékoztatóján, és mindent tagadott. A volt miniszterelnök abszurdnak nevezte az ügyészség gyanúját, az eljárást pedig tisztességtelennek. Hangsúlyozta: együttműködik az ügyészséggel, de nem titkolja, hogy Orbán Viktor meghosszabbított karjaként tekint az ügyben eljáró ügyészekre.

Azzal kapcsolatban, hogy 2009 októberében Schiffer András jelentette fel, elmondta: véleménye szerint az ellene induló eljárás mögött nem az LMP frakcióvezetője, hanem a jelenlegi hatalom áll. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor „a radikális jobboldal követelésére” börtönbe akarja küldeni.

Gyurcsány Ferenc megismételte, mentelmi jogának felfüggesztését kéri, és az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza. Azt is mondta: a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban a jogszabályokat betartva, az ország érdekét szolgálva járt el, és ezt be is fogja bizonyítani.

Megadta a telefonszámát

Gyurcsány Ferenc készül a gyanúsítotti kihallgatásra, vezetékes telefonszámát már meg is adta a Központi Nyomozó Főügyészségnek. Az erről szóló levelet a volt szocialista miniszterelnök a Facebook közösségi portálon tette közzé.

„Gyurcsányt is megilleti az ártatlanság vélelme”

Körültekintő eljárásra kérte a parlament mentelmi bizottságának Fideszes tagjait a kormánypárt frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc kiadatása ügyében. Lázár János visszautasította azt a vádat, hogy a kormányoldal nyomást gyakorolna az ügyészségre, hozzátette: mint mindenkit, Gyurcsány Ferencet is megilleti az ártatlanság vélelme, amit tiszteletben kívánnak tartani. (da, pr)

hírTV, MTI


Nincsenek megjegyzések: