2010. április 15., csütörtök

BKV-ügy: két igazgató és egy főosztályvezető került a gyanúsítottak közé

Újabb öt embert hallgattak ki ma a rendőrök a BKV-nál indult nyomozások kapcsán - jelenti a HavariaPress. A most meggyanúsított három férfit és két nőt folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják a BRFK gazdaságvédelmi munkatársai, főleg a cég kommunikációs szerződéseivel kapcsolatosan.
Az új gyanúsítottak egyike a BKV egyik volt főosztályvezetője, aki a megalapozott gyanú szerint vagyonkezelési kötelezettségét megszegve szükségtelen és indokolatlan szolgáltatásokra kötött vállalkozói szerződéseket, melyek többsége esetében a teljesített munka szakmai értéke és megvalósítása a piaci viszonyok között forgalomképtelen volt. A nő a gyanúsítás szerint pr-tanácsadásra írt alá szerződést, valamint kommunikációs tevékenység végzésére kötött vállalkozói szerződéseket, ezzel 12 cég vonatkozásában, mintegy 64 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a közlekedési vállalatnak. Egy másik nőt azzal gyanúsítanak, hogy a volt főosztályvezetővel együttműködve, vezérigazgatói engedély nélkül kötött vállalkozói szerződést grafikai munkák elvégzésére egy betéti társasággal. E szerződés teljesítése a rendőrség szerint nem volt megállapítható, ennek ellenére a bt.-nek több mint 8 millió forintot fizettek ki.

A BKV két másik, egykori igazgatójának egyikét azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve 2 cég esetében előnytelen kommunikációs szerződés megkötésében működött közre, ezzel 14 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a végnek. Egy másik volt igazgató egy el nem készült tanulmány kifizetését igazolta, vagyonkezelési kötelezettségét megszegve, a szerződés valós megkötése előtt három hónappal, ily módon 9 millió forint vagyoni hátrányt okozott. Egy harmadik férfit pedig azzal gyanúsítanak, hogy teljesítés nélküli számlát igazolt le egy kommunikációs vállalkozói szerződés kapcsán, mely számla ezután még egyszer kifizetésre került; az okozott vagyoni hátrány meghaladja a 22 millió forintot.


http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=316431

Nincsenek megjegyzések: