2010. április 28., szerda

Korrupció a HM-nél Szekeres hallgat saját felelősségéről.

Továbbra sem beszél saját felelősségéről Szekeres Imre a honvédelmi tárcánál történt korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban. Állítása szerint a maffiaszerűen elkövetett bűncselekményekben az öt gyanúsítotton kívül nem érintett több minisztériumi vezető.

A honvédelmi miniszter a hírTV-nek azt mondta: a vesztegetési ügyet a HM tárta fel, január 11-én tett feljelentést, a Katonai Biztonsági Hivatal szervezte meg a tettenérést és indította el az eljárást. Hozzátette: innentől a magyar törvények szerint az ügyészség folytatja a vizsgálatot és minden adat náluk áll rendelkezésre. Szekeres Imre csak azt tagadta, hogy magas rendfokozatú tisztek áron alul jutottak volna hozzá a terepjárókhoz. A védelemgazdasági főosztály vezetőinek ötmilliós igényére nem tért ki.

A korrupciós hálózatról L. Szilárd ezredes, a Currus Zrt. és a Térképészeti Kht. előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatója az ügyészségen azt vallotta: az elöljárók követeléseit a katonai beszerzésekből fedezték, a cégek a valós árnál hat-tíz százalékkal többet kértek az elvégzett munkáért, a fennmaradt pénzt pedig visszaosztották a vezetőknek.

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=318391


Nincsenek megjegyzések: